2026-11-04

REGGELI MERENGÉS – MÉG MINDIG A TÁRSAS VISZONYOKRÓL...
Tegnap alaposan elkanyarodtam az eredeti szándéktól, de mondhatni, "így is jó" , mert igazából alapot ad a mai Merengőhöz...
Sokszor írom és mondom, hogy a MAG-unkhoz térés IGAZI mivolta "TEN-MAG"-unkban rejlik.
Azaz a KETTŐSSÉG világában úgy EGY lenni, hogy EGYSÉGBE kerüljön BENNEM az EMBER a TUDATTAL.
A TUDAT A SZÍV- HANG.
A TUDAT az, ami TUD és ami SÚG, az "ÉN-LÉ" (vagy "ÉN-LI"), ami az EMLÉKEZET az EMBERI FELEJTÉSBEN, az "ÉN-KI"-ben.
Ezt a felejtést a számok írják le, amiről az októberi találkozón is beszéltem.
Amikor megszületünk, MÉG A TUDAT ÉLTET minket. Lépésről lépésre kezdjük magunkat BELEÉLNI EMBERLÉTÜNKBE, ahogy MEGISMERJÜK a befogadó világot, annak szereplőit (családunkat, rokonokat, barátokat, szomszédokat, ovis-és iskolatársakat), valamint annak működését, az OK-OKOZATI összefüggéseket az ANYAG rendszerében.
Ahhoz, hogy ezt a megismerést "zavartalanul" tudjuk megtenni, BE KELL ZÁRNI A "KAPUT" az ODAÁT és IDEÁT között, hogy az ELME koncentrálni tudjon az EMBERLÉTÜNK feladataira, megéléseire.
A 3 (háromszög) az az (új) EGY, ami MÁR BEZÁRT.
Innentől áll immár KÉSZ-EN ("kész ÉN") az EMBER arra, hogy egyértelműen CSAK "IDE-ÁT" működjön és ne ingázzon a két világ között. Ez nagyon jól van így, hisz EMBERKÉNT az a dolga, hogy MEGÉLJE az emberi létformán keresztül a FÉNY, az ANYAG, a FÖLD világát.
A HÁROMSZÖG jelképezi az ITTLÉT "SZELLEMISÉGÉT" (ami megjelenik az épületeken a tetők formájában, az ablakok timpanonjaiban), ez lesz a "TETŐ" a "HÁZON", ami a NÉGYSZÖG.
A kettő együtt kiadja a HETET: a FÉNY, az ANYAG világának a számát – melynek közepe a 4, a TÉR. Tehát a FÉNY csak TÉR-ben HAT-ó, mert HATÁROS.Igen ám, de ha "áttörjük a falat" a négyszög és a háromszög között, azaz EGGYÉ VÁLIK A SZELLEM ÉS A TEST, akkor 5-szöget kapunk, pont azt a számot, ami ENNEK AZ EGYSÉGNEK a mutatója!!!
Ez az ötszögű házforma jelzi, hogy a TUDAT (azaz az EMLÉKEZET) a SZÍV-ben SOHA nem halkul el, mindig jelen van, és mindig "BESZÓL", ha "OK" van rá, mint pl. amikor az ELME félrevisz, kibillenést okoz, vagy ha épp az ÉRTÉS szűnik meg, mivel eltompult az érzékelés.
Az EMLÉKEZET NÉLKÜLIEK (MAG-TUDAT nélküliek) kapják a "parancsot", hogy az őket működtető tudattal (nem a sajátjuk, nekik külső), MINDENÁRON FEL KELL (!!!!) VENNI A KAPCSOLATOT, MEDITÁCIÓ FORMÁJÁBAN.
NA, EZÉRT NEM KELL A MEDITÁCIÓ!!!
Ugyanis SENKIVEL NEM KELL (!!!!) FELVENNI A KAPCSOLATOT, különösen NEM KELL AZ "IGAZ ÉN"-ünkkel, mert ELEVE BENNÜNK VAN (aki ELEVEN LÉTEZŐ).
Ez a BENSŐ TUDAT MINDIG BEJELEZ, amikor "KELL".
Ilyenkor bambulunk, elrévedünk, álmodozunk... Ez egy "beépített" folyamat, ami MINDIG MŰKÖDIK. Nem kell irányítani, főleg nem akarattal!!
Amikor létutunk során a 3 és a 4 után beérünk az 5 szakaszába, akkor érünk a FORDULÓ-PONT-hoz. Itt zárul le a "BEFELÉ" és indul el a "KIFELÉ". Ekkor a TUDAT erősebb "hangot kezd megütni", és elkezd az ÉRZETEKEN, ÉRZÉKELÉSEKEN keresztül TEN-MAG-unkhoz téríteni (hisz 5= maga a MAG). Ebben a szakaszban nyílik meg a legjobb és legtöbb lehetőség arra, hogy MAG-unkban MAG-unkkal (TUDATUNKKAL) EGGYÉ váljunk ÚGY, hogy EMBERKÉNT is képesek legyünk az ELMÉN TÚLEMELKEDVE a TUDATBAN, TUDATUNKKAL TUDATOSAN ÉLNI.
Legyen EGY bennünk az ODAÁT és az IDEÁT.
HA ezt a pillanatot sikerül megélni, onnantól már NEM az előre megírt sorsutunkat éljük, hanem a PILLANATOT, a pillanatban pedig a "MINDEN JÖN EL".
A MAG-unkra ébredés MAG-ányos út, hisz eleve az ÉLET CSAK BENT VAN és így CSAK BEFELÉ ÉLHETŐ meg. De ettől még mindig TÁRSAS VILÁGBAN MARADUNK.
És itt jön a mai merengés lényege, az ÖSSZECSENGÉS FON-TOSSÁGA.
A FON-ÓDÁS.
Nagyon jó, amikor az EGY-ÉN MAG-ára talál és elkezdi TUDATOSAN élni életét, hisz minden ÉLET BELÜL VAN és BENT ÉLJÜK MEG a LÉNYEGET – mégis fontos ITT, a "TÁRSAS-KÖR"-ben, hogy azok, akik "EGY HÚRON PENDÜLNEK" KÖZÖSSÉGBEN FON-ódjanak össze, melynek alapja az "EGY-HANG"-úság, ami EGYBEN az "ÖSSZ-HANG" is.
Nagyon örvendetes, mikor valaki MAG-ához tér ÖN-MAG(j)ában, de nagyon fontos, hogy meglegyen a "MAG-TÉR"-tek közössége is, hogy a hétköznapokban erősíteni tudjuk egymást. Hisz a külvilág dinamikája minden, csak nem építő az ITT és MOST-ban. És biztosan sokakat megérint a tornádó szele, hisz ott vannak a közvetlen közelében, nap mint nap konfrontálódva a széteső üresek világával.. Miattuk és nekik kell az, hogy EGYÜTT-EGYMÁSSAL-EGYMÁSÉRT tudjuk átvészelni a "vész-korszakot", hogy tudjuk erősíteni a megbillenő értést, a megingó "tudom"-ot.
Ezért kell még a MAG-TUDAT-úaknál is az ÖSSZE-TART-ás.
Mert az összetartás összetart....

