2024-05-05

                                  MOTTÓ: CSOKIS FÁNK..

Ma megint egy kettősség húz át a napon: LEHETŐSÉG kontra BOSSZÚSÁG, ERŐ kontra JUTALOM...
Ki melyikbe csöppen bele, az mutatja, hogy hol van még "látásjavító" szem-üveg-re szüksége.. Természetesen lehet, hogy a nap folyamán mind a négy állomáson megállunk, de az is lehet, hogy csak azon, amelyikkel 'dógunk' van...

Mindenesetre érdemes odafigyelni, hogy mi az, amiben még bosszankodunk és hol használunk erőt a jutalom kivárása helyett...

Jómagam egész héten gyakorlom a "jelenlétet", hogy mindenben a lehetőséget lássam és éljem meg és várjam ki a végét. Eddig nagyon bejött – csupa pozitív végkicsengéssel. Pedig nem egy helyzet volt, amin bosszankodhattam volna és éreztem is néha, hogy jön fel gyomortájékon az "ideg", de aztán sikerült tudatosan "csendet parancsolni"... És megérte..
Egyet viselek még mindig nehezen el, pontosabban NEM viselem el: a beszólogatásokat. Főleg azokat nem, amikből még a rosszindulat is kicseng. Ilyenkor belőlem is kitör a böszme rendesen... Nem vagyok rá büszke, de nem kell rángatni az oroszlán bajszát...

Tehát figyeljük meg ma magunkat: hol feszülünk rá még valamire, mi az, amiben az "AKAROM" domborodik ki. És figyeljük meg, mennyire vagyunk képesek mindenben a LEHETŐSÉGEKET meglátni és ezeket miként tudjuk meg is élni! Milyen tanulságokat, tanításokat tudunk magunknak ezekből kihozni? Mennyire LÁTJUK a HÁT-TÉR-ben a REND-et, hogy minden úgy van jól, ahogy van, ha mi összhangban vagyunk ezzel a "VAN"-sággal?

Tegnap-tegnap előtt téma volt, hogy az éli meg a ZAJT KINT, aki maga is ZAJOS belül. Mivel zajos, azaz zizegő belül, ezért NEM HALLJA meg a CSENDET, a MAG-A DALÁT.. El is viszi a fókuszát a lárma, a zaj, amitől milyen lesz? Frusztrált, irritált, ideges. Kin vezeti le? A környezetén. De csak addig, amíg bele nem fut egy hozzám hasonló "böszmébe", aki eligazítja... Ettől még nem fog a fókusza megváltozni, de legalább elül a szebbik felén... Egy darabig.
Az ilyenek miatt nehéz a "magunkfajtának" a munkahelyeken és közösségekben, mert a "hangoltság" oly differens, hogy az már "hasogassa" a fület és esély sincs a harmoniára.
Mit lehet ilyenkor tenni? Szerintem a leghatásosabb megoldás ilyenkor kilépni magunkból és kívülről látni a másikat, a helyzetet, a jelenetet, de ehhez nagy önuralom kell...
Nem könnyű, de nem is lehetetlen..

Amit újra és újra meg KELL tanulnunk: senkin nem lehet segíteni, aki süket és vak.
Döbbenetes, hogy az "emberek" mennyire képesek külső körülményekre hárítani a bajaikat: cisztát, rákot, kövesedést, cukorbajt és minden egyebet, és még csak meg se fordul a fejükben, hogy SAJÁT MAGUK a bajaik kiváltói és okozói (erre most váratlanul egy nagyot rá is tüsszentettem...) Nagyon jó könyv Bauer Barbarától A VÖRÖS POSZTÓ c. regénye, gyönyörűen mutatja be, miként tud egy nő anyaként oly mértékben elvakulni a szolgálat szerepét magára öltve, hogy abból csak egy rák képes felébreszteni és szó szerint kipofozni.
De mi "váltja ki" a rákot? MINDIG az ÖNSORSRONTÁS. Az ÖNÉRTÉKELÉS teljes sárba taposása. Legyen az bármilyen életterületen: anyaság, párkapcsolat, nőiség, férfitudat, elengedés, kommunikáció, múlt sérelmei... és még lehetne sorolni... A gondok az ELVÁRÁSOKKAL indulnak. Amikor ELVÁRJUK a figyelmet, a jó szót, de nem látjuk meg, hogy MIÉRT nem kapjuk meg?
Azért, meg MI MAGUNKNAK SEM ADJUK MEG SAJÁT MAGUNKNAK. Mert hiányzik belőlünk saját magunk TISZTELETE. És becsülése...
Ha mondjuk szeretem a csokisfánkot, akkor ne várjam el, hogy 'azuram' hozzon – hanem legyek képes MEGVENNI MAGAMNAK és kétpofára jóízűen betömni. Ha hazaviszem és otthon eszem meg, akkor 'azuram' is látni fogja, hogy én SZERETEM a csokisfánkot és megveszem azt, ami ÖRÖMÖT SZEREZ. Ekkor ő is látni fogja, én minek örülök és ha lát ilyet, tényleg hozni fog adandó alkalommal. De amíg "csak" elvárom, hogy tudja, én mit szeretek – nem fog működni. Csak a frusztráltság fog maradni..
Minden BÉKE és ÖRÖMLÉT a HELYES ÖNÉRTÉKELÉSSEL kezdődik. Hangsúlyozom: HELYES önértékeléssel.. Értékkel és Mértékkel...
De ehhez kell egy belső LÁTÁS és HALLÁS...
Megint hova lyukadtunk ki: mint mindig, a JELEN-LÉT-hez...
Együnk CSOKISFÁNKOT! :) :)