2026-11-03

DÉLUTÁN MERENGÉS.....
A TÁRSAS VISZONYOKRÓL...
Ez a világ, azaz
az "E"-VILÁG, mint tudjuk a KETTŐSSÉG, a "KET-TŐ", a "KETTŐS ÉG" világa.
Szám formájában a 8-as jeleníti meg, mely már önmagában is mutatja, hogy Két világ,
két sík van benne. A 8 párja pedig maga a KETTŐ – ahol a KETTŐ a MEGJELENÍTETT
formája a kettősség létminőségének...A minap már "merengtem" egyet arról, hogy e 8-asban foglalt KÉT SÍK, a
LÁTHATATLAN és LÁTHATÓ TARTOMÁNY, mely egyébként EGY, mivel MOZGATÓ és
MOZGATOTT nincs egymás nélkül - TÁRSAS. Ha az "E"-világ KETTŐS, akkor itt "PÁRBAN"
jár az élet.
TÁRSAS ITT IS – OTT IS!
Eszerint tehát a KÉT TŐ, mely EGY(ből ered-Ő), akár itt, akár ott, csakis EGY-üttműködésben
élhet! "EGYÜTT-EGYMÁSSAL-EGYMÁSÉRT". Az EGY a MÁS-ért, mivel a MÁS is egy EGY, tehát ODA-VISSZA KI-EGYÉN-lített
ÁRAMLÁSBAN.
Az EGYÜTT-működés alanyai csakis EGYEN-rangúak lehetnek. Nincs különbség!! Jobban
mondva "EL-TÉR-és". Mindegyik egy TŐ a
TÉR-ben, azaz ÖT, azaz CSILLAG-LÉNY.
A KETTŐ között nincs ALÁ-FÖLÉRENDELTSÉG, mert ilyen "E" teremtett világban
NINCS!!
Akkor hogyan
lehet, hogy mégis ezt TAPASZTALJUK?
Hogy mégis vannak leuralók és vannak hajbókoló kiszolgálók?
Azért mert akik
NEM EGYENRANGÚSÁGBAN ÉLNEK – ők TAPASZTALNAK!
A TEREMTETT "TEREMTŐ" TEREMTETTJEI ÁLTAL TAPASZTAL! Mivel NEM TELJES.
AKI TELJES, aki a
TELJESSÉGBŐL ERED, azaz BENNE az ÖRÖM ENERGIÁJA, nincs ráutalva a tapasztalásra
és számára értelmetlen is, hisz az ÖRÖMBEN MINDEN BENNE VAN, AMI JÓ.
Akkor mit is kell tapasztalni?? Mikor az ÖRÖM nem szól másról, mint annak
MEGÉLÉSÉRŐL?
A "CSAK LÉTEZÉSRŐL", mivel az ÖRÖM az maga a LÉTEZÉS??
Mondhatni a TELJES és TELJESSÉGBEN létezés??
Az "E"-világot a
TEREMTETT TEREMTETTJEI töltik ki a saját TAPASZTALÁSAIK ÉRDEKÉBEN.
Mindez felfoghatatlan és értelmetlen azoknak, akik ÉRZIK és ÉRTIK az ÖRÖM
SZERÉT.
Akik a "SZEREN VANNAK".
A TEREMTETT
TEREMTETTJEINEK TAPASZTALÁSAI nem egyenlők a földi, testi lét MEGTAPASZTALÁSÁVAL!!
A test, a testi lét egy TAPASZTALAT, ami egy ÉLMÉNY.
A "feladat" az lenne, hogy az anyag megformálását, átalakítását, változtatását
UGYANAZZAL AZ ENERGIÁVAL tegyük, mint ami a LÉTEZÉS ENERGIÁJA.
Egyébként meg mindenki tudja, hogy mekkora különbség van az eredményben, ha
valaki ÖRÖMMEL alkot valamit, vagy utálattal.
Minden örömmel végzett munka ÉL. ÉLVEZETES. És az eredménye is ÉL. EM-EL. ÉLTET.
Mert benne van a SZÍV.
A MAG.
SZÍV a SZÍVVEL tud EGYSÉGBEN, KÖZÖSSÉGBEN alkotni, LÉT-re hozni bármit is.
Akkor hogyan lehet, hogy nem ezt látjuk magunk körül??
DE LÁTJUK EZT IS!
Mert EZ a működés is jelen van.
Csak TÖMEGESEN a TEREMTETT TEREMTETTJEI töltik ki a teret, akik a
TAPASZTALÁSÉRT vannak itt, és ezek a tapasztalások CSAK PÁRBAN lehetségesek:
gyilkos az áldozattal, leuraló a szolgával, rabló az rablottal, nárcisztikus az
empatával... és még lehetne sorolni. Egyik nincs a másik nélkül. Ezekből a
játszmákból NINCS KIÚT, mert újra és újra ismétlik magukat. Beléjük lehet
sodródni, mivel egy SZÍVES emberből könnyen válhat pl. "empata" – de a benső
TARTÁS egy idő után fellázad. És lép. Kilép. És NEM LESZ többé hasonló helyzet
résztvevője.
Akik "játékos", hamarosan egy újabb, hasonló helyzetben találja magát. Mert "KELL
NEKI".
Hisz játékos.
A TEREMTETTEK
elvei szerint az élet csupa tapasztalás és "mindent meg kell élni", hogy TUDJUNK
értékítéletet mondani.
Nos, egyedül ÖNMAGUNKAT KELL MEGÉLNI – az pedig "A TAPASZTALÁS ÉLMÉNYÉTŐL"
független!
Vannak, akik a TAPASZTALÁSBAN ÉLNEK, ezért kell nekik újra és újra – és vannak akik a TAPASZTALATBAN ÉLIK MEG ÖNMAGUKAT.
Egyre jobban
tapintható és érzékelhető, hogy a két LÉTMINŐSÉG egyre élesebben távolodik el egymástól.
A TAPASZTALÁSBAN ÉLŐ TEREMTETTEK újra és újra létrehozzák a maguk energiaterét:
A JÁTSZMÁZÁSOKAT és a ROMBOLÁST. A TAGADÁST.
Az "ÜRES" CSAK ELVENNI TUD.
A "TELJES" CSAK ADNI TUD.
De az ÜRES SOHA NEM LESZ TELJES, mert soha nincs annyi tapasztalás, ami kitöltené
a benne élő ŰRT.
A TELJES meg mindig adhat – SOHA NEM ÜRÜL KI. Mert TELJES.
Akitől most
elvesznek – nem fog visszatérni ahhoz, amitől megfosztották.
Se Ókovács, se Orbán. Példaként emlegetve őket.
Mégpedig azért nem, mert EGÉSZEN MÁS LESZ MAJD, AMI LESZ.
MI és MILYEN?
Nem tudom.
Csak azt, hogy MÁS. Amiben az ÜRESEK JÁTSZMÁZÁSA már nem lesz jelen.
És hogy MIKOR?
Azt sem tudom megmondani, hisz az időre soha nincs válasz.
MEGLESZ. HAMAROSAN.
Addig is a
feladat a JELENLÉT.
A JELEK LÁTÁSA. MEGÉRTÉSE.
A BIZONYOSSÁG TUDATA.
Az, hogy semmi nincs véletlenül és minden úgy jó, ahogy van, mert alapvetően
minden jó, hisz minden a jóból van és minden a jóért van.
ÉRTEM.
ÉRTED.

