2023-06-26

                          MOTTÓ: KÉTSÉGEK ÉS HITEK 

Ma a kártyalapjaim párosával érkeztek, és mindegyiknél megjelent az ÜZENET...
Meg melléjük a KÉTSÉG is...Tehát? Ma IS mi lesz a kihívás? A JELENLÉT. A JELEN LÉT...A HALLÁS.. A MEG-hallás..És a HIT...

Tegnap a budapesti csoportommal zártuk a tanfolyamot és természetesen velük is az országra húzott "nagy kirakással". Mondanom se kell talán, hogy ugyanazzal az eredménnyel, mint előző nap a másik csoportommal. A "hitelesség" kedvéért meg is mutattam a csapatnak a szombati kártyahúzást is, és volt szemelkerekedés, amikor egyes lapok ráadásul még ugyanazon a helyen is jelentek meg, nemhogy az eszencia nem volt más!
Aztán elővettük az országra és a junióra tett kirakást is, amit 2019-ben húztam és 2023-ig szólt. Erről készítettem anno videot is..Nos, most volt igazán "nagy durranás", az eltelt évek tudatában, és az események ismeretében, hogy TÉNYLEG minden úgy történik, ahogy azt a lapok 2019-ben előre megmutatták....
Miért lehet ELŐRE látni? Azért, mert VAN-ság VAN!
Nem győzöm újra és újra hangsúlyozni – mivel mindig EBBEN van a legnagyobb kétség, és ez minden vita alapja, mert ugye az ELMÉT folyamatosan eteti minden vallás és spirimaszlag -, hogy a SORSÚT ADOTT!!! NEM LEHET rajta VÁLTOZTATNI, mert a sorsút adja az OK CÉLJÁNAK az ELÉRÉSÉT. Úgymond a SORSÚT van "aláépítve" a célnak, az "szolgálja" a CÉL beteljesítését... Jövünk egy VÁGY-OK-ból, amiből leszünk egy VAGY-OK és az "ÉN VAGYOK"-nak a CÉLJA az az "OK" amiért ITT vagyok TESTBEN, TÉRBEN és IDŐBEN... Namármost a célhoz, az okozat megéléshez elvezet egy út, amiről nem térhetek le. PLUSZ KANYAROKAT építhetek bele, tehát IDŐBEN kitolhatom a teljesítést, de igazából magán az úton nem változtathatok. Mint a MÉRLEG JELE is mutatja: van alul az egyenes vonal és felett a hupli... Párhuzamosak? Igen. Egy irányba mennek? Igen. Csak az egyik kanyarral teszi meg, a másik meg egyenesen...
Vegyünk példaként egy kapcsolatot, amit meg KELL ÉLNEM. Elháríthatom, akár 1 évig is, de VISSZA FOG kanyarodni hozzám újra és újra, és mindig adja magát egy helyzet, egy körülmény, ami döntésre fog késztetni. Előbb-utóbb MEG FOGOM hozni azt a döntést, amit először is meghozhattam volna... HA! HA HALLGATOK A MEGÉRZÉSEMRE....

A spirimaszlag folyamatosan arról prédikál, hogy TE ÍROD A SORSOD, BÁRMIKOR MEGVÁLTOZTATHATOD, minden rajtad múlik... És ezt el is tudják hitetni, mindazokkal, akik NEM HALLGATNAK a MEGÉRZÉSEIKRE. A MEGÉRZÉS vajon MIÉRT TUD működni?? Miért tudjuk ELŐRE ÉREZNI, ha közeledik valami??? Pont azért, mert már ADOTT TÉNYEZŐKÉNT BENT VAN A TÉRBEN és immár eljött az IDEJE, hogy LÁTHATÓVÁ IS VÁLJON. Mindig a SZÍV, mindig az ÉRZÉKELÉS veszi az "ADÁST".
És erről szól a mai nap újra...
Minek hiszünk? Annak a két szemünknek, ami csak a külvilágot ÉSZ-LEL-i, vagy a SZÍVÜNKNEK, a MEGÉRZÉSEINKNEK, melyeknek nincs ugyan racionális magyarázata – MÉGIS MŰKÖDIK???
Az elme meg jó nagy csapdákba és kerülő utakra tud terelni minket...
Az ELME természetesen NEM EGYENLŐ a JÓZAN PARASZTI ÉSSZEL – mert ez utóbbit épp hogy a MEGÉRZÉSEK vezetik... Mindenki megtapasztalta és tapasztalhatja folyamatosan, hogy akkor hoz JÓ DÖNTÉSEKET, ha megérzéseire hallgat. Az ELSŐ sugallatra. A BEVILLANÓ ötletekre...
Amik HONNAN JÖNNEK? Hát nem az elméből, az biztos...

A mai nap tanítása, gyakorolnivalója az ÁRAMLÁSBAN MARADÁS, mert az ÁRAMLÁS az az ÁR, ami az Á-ldott R-észünk, azaz a benső MAG-unk HANG-jának ÁR-AD-ása... Aminek ÁR-a van, az ÉR-T-ÉK-es...mert ez a BENSŐ MAG TEREMT - és nem a teremtménye. A Teremtmény FORMÁL és ÁTALAKÍT. De nem teremt....
A "Teremburán" ma URANA és a MARS kapcsolódnak egy LÉ-T-rehozó fényszöggel: tehát az érkező ADÁS, érkező ÉBRESZTŐ információ MEGVILÁGÍTJA, láthatóvá teszi, mi lesz a következő új helyzet. ITT...
Mi vár ránk. Mi a "Jövő jÖVŐ" következő állomása...

Napunk angyala ma ismét Metatron, aki újra az ÉRTÉKRENDDEL érkezett... Mit engedünk be: mi a fontos? Vagy mi a sürgős? Amikor hascsikarásunk van, akkor egészen biztos, hogy nem a fontos dolgokon fogjuk a fejünket törni, hanem ösztönösen engedünk a sűrgősségnek! Tehát, megint mikor járunk jól? Ha lekapcsoljuk az agyalást...