2023-09-04

                          MOTTÓ: VAN AMI ELTŰNIK.. 

... és van, ami láthatóvá válik...
Valami átfordul újra. Mint például a gyerekeknek a nyári szünet után az iskola váltása..
Eltűnik a "láthatatlanságban" a nyár, a játék ideje – helyette megérkezik a tanulás, a csapatjáték, az ismeretek bővítésének a fázisa. De megint MÁSKÉPP, mint tavaly...
Az iskola maga, amíg tart, mindig ugyanaz - mégis évről évre más. Mások a tantárgyak, mások a tanárok, mások már a gyerekek, hisz folyamatosan érlelődnek, alakulnak, változnak...
Mások lesznek a barátságok; szerelmek jönnek és mennek..
Az elveszettnek TŰNT szabadság persze hiányzik, ami a VESZTESÉG érzetét kelti. De tudható, hogy LESZ ÚJRA nyári szünet. Tehát VÉGLEG ELTŰNT?? NEM. Csak láthatatlanságba vonult..

Így van ez a mi saját szabadságunkkal is. Jött, megmutatta magát, aztán eltűnt...
Mi maradt meg belőle? Az ÉLMÉNY. Ami teljesen EGYÉNI. Soha senki másnak nem lesz ugyanaz és ugyanolyan, mint NEKEM. Lehet hasonló, lehet "olyan, mint" – de ugyanaz SOHA! Miért?
Mert az ÉLET BENT "ÉLŐDIK"...
Mindig az EGYÉNEN múlik minden megélés. Minden viszonyulás. Lehet a változáshoz depresszióson hozzáállni és CSAK a veszteséget meglátni benne, de lehet FELTÖLTŐDVE és KÍVÁNCSIAN hozzáállni, várva az új élményeket, amik GAZDAGÍTANAK.
A veszteség mindig HIÁNYÉRZETET ad. Rajtunk áll, milyen sokáig maradunk benne.
Ugyanígy van ez a gyásszal is. Tudjuk, hogy visszavonhatatlan, tudjuk, hogy a távozó TUDATA TOVÁBB ÉLŐ, hogy "nem veszett el", hogy csak a SZÁMUNKRA van ez így – mégis hiányzik.
"ŰR" maradt utána. Ez az "ŰR", ez az itt maradt, "kitöltetlen" energiatér az, ami a hiányérzetet fenntartja bennünk. Amint kezd feloszlani, úgy enyhül bennünk is a gyász.
Ez az ENERGIATERE úgy megy a távozó után, mint mikor a tárgyak körüli fényaurát nézzük.
Ha a tárgyat gyorsan elmozdítjuk, az aura időeltolódással "megy" a tárgy után...
A gyászban KIT SIRATUNK igazán? Nem az eltávozót, hanem SAJÁT MAGUNKAT, hisz mi éljük meg a hiány fájó érzetét....
Ugyanígy ki éli meg az ÖRÖM érzetét, amikor kapunk valamit? Csakis az EGY-ÉN.. Ennek mértéke pedig ugye függ attól, hogy mit kapunk és főleg, kitől....

Tehát ÁRNYÉKba vonulás és FÉNYBE érkezés mindig egyszerre történik. Számmisztikailag a 8 és a 2 viszonya. Mint a 828-as járatnál: jött az árnyékból-érkezett a fénybe- majd ment újra a "más síkra"..
Tegnap néztem a Lucifer c. sorozatban azt az epidódot, mikor Lilitről mesél Lucifer Trixienek egy 1946-ban megtörtént nyomozásról. Ebben Lilit a következő mondja: "a VÉGESSÉG teszi értékessé az IDŐT. Bátorságot ad. Amiket különben nem tennél meg"... Ezen a mondaton, nagyon is érdemes elgondolkodni: milyen ÉRTÉKET ad a VÉGES IDŐ, mi rendelkezésünkre áll? Mennyire ÉRTÉKELJÜK ezt az ÉRTÉKET? Hogyan bánunk vele – hogyan ÉLJÜK MEG?? Mennyire koncentrálunk a veszteségeinkre – mennyire figyelünk oda az AJÁNDÉKAINKRA??
Úgy élünk, mintha halhatatlanok lennénk... Itt a Földön. Egyébként azok vagyunk, hisz a TUDAT ELEVE LÉTEZŐ – de az EMBERI létforma bizony véges. Van KEZDETE és van VÉGE.
A KAPCSOLÓ pedig elejétől végig BENNÜNK VAN, hogy a "Kapott IDŐT" hogyan éljük meg...

Tehát FÉNY és ÁRNY kéz a kézben jár. Ami jön, az megy. Ami megy, az visszatér. Mindig.
Csak máshogy és másképp... Mert semmi nem változik, miközben minden megváltozik..
Figyelem az unokáimat, ahogy cseperednek. Egy-egy korszakot mintha cezura választana el bennük. Mintha mindig egy új dobozka tartalma nyílna fel bennük és kezdenék el azt élni – úgy, hogy közben az ALAPMINŐSÉGÜK mégsem változik. Egész mások voltak babának, egészen mások cseperedőnek és most megint egészen mások, mint óvodába menő kisgyerekek...

Valami MEGY és valami JÖN...
Napunk angyala AZRAEL, az elmúlás, a "halál" angyala.. Volt alkalmam találkozni vele, nem is egyszer. "Óriási" angyal, hihetetlen mélységű erővel.. Bármikor rábízhatjuk magunkat...