2025-05-09

MOTTÓ: "9"
Ma nemcsak a
dátumban jelenik meg a 9-es szám, hanem az "észközökben" is.
Ráadásul 9-5-9 a nap számának a ritmusa, úgyhogy minden jel szerint érdemes
alámerülni a 9-es "mágiájában" – ami a TELJESSÉG, a BETELJESEDÉS, a VÉG-ÁLL-OMÁS,
a FELOLDÁS száma, hisz nem változtat semminek az értékén, ami előtte áll. Ezért
mondjuk, hogy nincs senki "számonkérő" a halálban, meg bármilyen megváltó: úgy
megyünk át, ahogy épp, és amiben épp vagyunk. Az ÁTLÉPÉS semmin és semmit nem
változtat meg.
Nem a FÖLDI, a TESTI, az ELMEBELI ÉNÜNK "hülyeségeinket" – hanem TEN-MAG-unkat!!
Az, hogy a szerepünket eljátszottuk: tudjuk.
Azt, hogy a végére értünk:
felismerjük.
Azt, hogy ezzel CSAK NEKÜNK van "dógunk": boldogan vesszük
tudomásul (ha még nem tudnánk).
A lényeg, a MAG a TUDATMINŐSÉG ÁLLANDÓ. MELY ÁLLANDÓ. EZEN SEMMI és SENKI NEM
VÁLTOZTAT!
Aki "visszajáró", mert ide kötötte magát valamiért, mindig ugyanabba a
minőségbe tér vissza, mindig ugyanazt a szerepet játsza, mert nem tud mást. Ilyenkor
mindig Dienes István jut eszembe, aki saját elmesélése szerint mindig "tudósként"
vagy kutatóként, vagy filozófusként, vagy épp papként élt – olyan formában,
amit az adott külvilág épp lehetővé tett, abban a korban, amiben jelen volt.
A 9, a LEZÁRÁS, párja az 1, az INDULÁS – hisz nincs "VÉG", csak ÁTFORDULÁS.
HAZATÉRÉS és ÚJRA
INDULÁS.
A 9 és az 1 = 1. Ami pedig a NŐ-vekedés száma.
Tehát minden EGY ÉN = NŐ.
Ennyire MAG-ától (5) értetődő és ennyire EGY SZER –ű....
Annak aki MAG-nyelven
beszél legalábbis.
Azért kíváncsi lennék, ha Erdő Péternek ezt elmagyaráznánk,
képes lenne-e "magához" térni!!
És felhagyni a TÉR-ítéssel... Nem tudom felfogná-e, hogy egy NŐ nem attól lesz "BOLDOG",
ha "ASSZONY" lesz!!! Mert az bizony már az "érintés terhétől" pecsétes és már
bőven az "anya-g"-ba "berántott". Persze egy hym szempontjából ez a "felmentő"
narratíva, saját maga lényegiségét szem előtt tartva.
A tegnapi pápaválasztást elnézve: az egész bagázsról minden elmondható – csak az
nem, hogy ÉRZÉKELNÉK azt, hogy "A" TEREM-TŐ, mint TŐ, mint FORRÁS csakis eredendően
NŐ lehet, mert ő az a TŐ, aki = ÖT és akiből minden NŐ-vekedés fakad, mert Ő
MAGA A MAG és annak HORDOZÓJA is EGY-b-ÉN. NŐ nélkül NINCS "NŐ"-vekedés!
A NŐ-vekedés = 1.
Tehát az 1-ben benne van a TELJESSÉG. Mondhatni: "ÉN-bennem a
TELJESSÉG".
Az ÁLL-apot = 9. A 9-ben is benne van a TELJESSÉG – ha eljutok ide, akkor
elmondhatom:
"ÉN A TELJESSÉGBEN".
1 és 9.
Kezdet és Vég.
Az "ÁLLAPOT" végén indul a SZÜLETÉS, az ÚJ ÉLET megnyílvánulása - mert MINDEN, MIND ÉN 1.
Az ÚJ ÉLET pedig meg-NYÍL-vánul.
Nem épp a napokban volt arról szó, hogy "a NYÍL MÁR REPÜL"?
Nos, ha így van, akkor incs más "dógunk", mint "csupán" MEGLÁTNI, amint ez a NYÍL BE-ÉR(kezik) a CÉL-PONT-jába, azaz MEGNYÍLVÁNUL...
A mai nap tehát a
beteljesedésről üzen, arról a VÉGÁLLOMÁSRÓL, ami egyidejűleg egy ÚJ NYITÁNY
kezdete is.. Mindez megjelenhet természetesen egyidejűleg úgy a SAJÁT ÉLETÜNKBEN, mint a KINTI VILÁGBAN IS.
A KINT-et látjuk.
De hogy kinek mi van BENT? Azt csak az "1"ÉN tudja...