2023-04-22

                         MOTTÓ: TETT vagy CSELEKVÉS? 

A tegnapi Újhold ugye azt a feladatot hozta nékünk erre a holdhónapra, hogy ÖNTSÜNK TISZTA VIZET A POHÁRBA. Mindez az előző hónap kihívása nélkül, miszerint VÁLTS LÁTÁSMÓDOT, nem sikerülhet. A velünk élő kozmikus REND valóban RENDEZETTEN működik, úgy épülnek az irányok egymásra, "ahogyan köll". Nincs hiányzó alap, sem hiányzó tégla a falból...
Ahogy változik a LÁTÁS-MÓD, úgy változik a hozzáállás és úgy módosulnak az értékrendek is. Mindennek oka van, csak meg kell látnunk és felismernünk az immár megváltozott feladatot és hozzá igazítanunk TEN-MAG-unkat... 

Ha valakinek megjelennek bizonyos testi tünetei, betegségei, akkor utána járhat a lelki OKOK-nak és ha megvannak a kiváltó okok, akkor változtathatunk az ÉLETMÓDON, de ezt meg csak akkor tudjuk megtenni, ha változtatunk a LÁTÁSMÓDON és a gondolkodásmódon IS!
Tehát, ez az "ÖNTSÜNK TISZTA VIZET A POHÁRBA" már inkább a TETTEK mezeje – még akkor is, ha néha effektíve nem kíván cselekvést.
Mi az, hogy nem kíván cselekvést? Van tett cselekvés nélkül? VAN.
Mégpedig úgy, mint ahogy nekem az éjszaka közepén érkezett a tanítás a SZEMLÉLŐDÉS és a CSELEKVÉS viszonylatában...
Somlósi Lajos mesélt tavaly egyik előadásában a HUNZÁKRÓL. No meg az ALFÖLDI emberekről. Mindkettőre jellemző, hogy a munka közben meg-megálltak és SZEMRE VÉTELEZTÉK, amit addig elvégeztek. Közben "elábrándoztak", egyrészt örömmel rátekintve a már elvégzett feladatra, másrészt LÁTVA a VÉGET, harmadrészt pedig a LÉTEZÉSBEN ÉLVE, ami NEM A MUNKA, hanem egy LÉT-ÉRZÉS. MEGÁLLNI AZ ÉRZETBEN az ÉRZÉSNEK... És a gondolatnak..
Aki ugyanígy teszi a dolgát akár a kertjében, akár a lakásában, akár főzés közben vagy a munkahelyén, az teszi JÓL. Ugyanis a LÉTEZÉS NEM egyenlő a MUNKÁVAL.
A létezés NEM állandó cselekvés!
A LÉTEZÉS = LÁTÁS. SZEM-LÉ-lődés.... Ezért NINCS elvesztegetett pillanat, ha valaki elpihen, ha valaki "csak néz ki a fejéből".
A mai világ (de már több száz éve így van) HAJCSÁR. KÍMÉLETLEN, embertelen. Egy TEREMTETT EMBER teremtett világa, ami minden, csak nem "emberi". Akkor MI AZ "EMBERI"?
A legutolsó videoban elmondtam, hogy NEM VAGYOK EMBER! És nem is!
Az "EMBER" a "TÖRT ÉN". Aki már NEM A "FI". Nem a "FI-A" a "NŐ"-nek.
A "FI" még TELJES – ahogy az minden Madonna szoborról egyértelműen levehető: MÁRIA kezében "A" FI. A GYERMEK. Aki a "LÉ-ÉN(y)" FOLYTATÁSA.....
Van az a közmondás, hogy a "LÉ TARTJA A SZOLGÁT". Nos igen! Csak ehhez érteni kell a magyar nyelvet!!! Ugye, már nem kell elmagyaráznom, mit is jelent VALÓBAN?? Hisz mi a SZOL-GA?
A NAP "FIA". Aki a FÉNY-t ÉLTETI. Hisz SOL=NAP. Ő a TEREMTETT, látható világ FENNTARTÓJA. De "LÉ" nélkül ő sem "ÉL"-etképes!!
Ha a CSELEKVÉS-hez nem járul SZEM-LÉ-lődés, akkor az nem vezet SEHOVA. Csakis a RAB-ságba. A kényszeres élethez, a pihenésmentes hajtáshoz, amiből eltűnik az "ÉL-VEZET".
A régi idők urai nem véletlenül találták ki, mint TÖRT ÉN-ek, saját ELEM-ük működtetéséhez az
ÉN-EK MEGTÖRÉSÉT, a "DALLAM" elfojtását, a folyamatos munkát.
Később mellétéve a HITELEKET.. Hisz akinek nyakán a TÖR-lesztés nyomása, az HAJTJA a munkát. El-FELEJT ÉL-ni és gondolkodni, de főleg SZEM-LÉ-lődve LÁTNI.... NEm hallja az ÉN ÉN-EKét már...Értjük?Érezzük?

A mai napban újra megélhetünk homlokracsapós ÉBREDÉSEKET - melyek automatikusan hoznak magukkal egy MEGTISZTULÁST is.. Megkönnyebbülést, felszabadulást bizonyos korábbi RÖG-hözkötöttségtől. Ismét leszakadhat rólunk egy kötél, egy "KÖTŐ ELEM" – aminek a TESTI TÜNETEI is érezhetőek lesznek.
Többeket kap el minden előzetes ok nélkül bizonyos gyomortájéki bizsergős szorongás, mely nem szorongás, csak olyan, mintha az lenne... Mert kicsit szorítós, mégis jó. Vagy fellépnek váratlan fájdalmak. Aztán sokakat ér megfázás: prüszkölnek, tisztul az egész "kommunikációs felület" - a JÁRATOK lerakódásai oldódnak fel, torokban, arcüregben, fülben, orrban...
Minden esetben KULCS a PIHENÉS. A jó sok alvás. A CSENDES SZEMLÉLŐDÉS...
Nem kell mindig CSELEKEDNI. Így lesz a "csendes szemlélődésből" is egy TETT, melyben nincs CSELEKVÉS... 

Napunk angyala ma URIEL, aki a TISZTA FELFOGÁS üzenetével érkezett.. Azaz azzal, hogy figyeljünk oda a BEVILLANÓ gondolatokra, ötletekre, váratlan ÉRZETEKRE, mert ezekben érkeznek a VÁLASZOK azokra a kérdésekre, kételyekre, melyek bennünk motoszkálnak....
Itt jut eszembe: a BEVILLANÓ MEGOLDÁST tegnap, vezetés közben éltem meg. A Kossuth rádió adását hallgattam, melyben a téma a kullancsfertőzés volt. Több ember mesélte el, miként kapott Lyme-kórt, hogyan kezelték félre a kullancs által okozott agyvelő gyulladást.. stb.. stb... Épp elkezdtem azon lamentálni, sőt, már-már aggódni, hogy a két "betyár" fiúunokám hogyan úszhatja meg ezeket, akik állandóan kint vannak a zöldben, sárban, pocsolyában, mikor befutott egy telefon, megszakítva az adást, majd mikor visszakapcsolt a rádió, már egy orvos ecsetelte - szinte VÁLASZT ADVA a kérdéseimre -, hogy alapvetően MINIMÁLIS bármilyen fertőződés veszélye, hogy igazából a VÉDŐOLTÁS sem hatékony. Van aki egyszerűen megfertőződik és van, aki soha. Ha pedig már megcsípett egy kullancs, a legjobb, ha NEM piszkáljuk a csípés helyét, hagyjuk békében, nem kenegetjük, mert ekkor tud a SZERVEZET a leghatékonyabban védekezni. Minél többször irritáljuk kenegetéssel, annál "vadabb" reakciót váltunk ki.... Természetesen el kell távolítani a kullancsot, de ha fertőzött lenne, akkor is meg kell várni azt a kb 5 napot, ami után MEGJELENNEK A JELEK. Addig FIGYELNI kell. MOndhatni SZEM-LÉ-lődni.... A "TETTEK MEZEJÉRE" lépni csak ezután kell...
Nos, ilyen gyorsan még szinte semmire sem kaptam választ...
Kulcs? JELEN kell lenni... Mihez? A JELEKNEK. És mikor? A JELENben...