2026-04-21

                                 MOTTÓ: ELFOGADÁS 

Tegnap az INDULÁS enerigái járták át a teret. Ma pedig az ELFOGADÁSÉ.

Az úton, ha elindultunk süthet a Nap, de érhet minket zivatar, szélvihar, jégeső... Ettől elhagyjuk az utat? Vagy csak megállunk, megvárva, míg elvonulnak a viharfelhők, aztán ÉLVEZVE A FELFRISSÜL LEVEGŐT, nagyokat szippantva belőle, megújult erővel haladunk tovább?...
Persze, hogy így teszünk.

MINDEN ELMÚLIK EGYSZER.
A JÓ IS, a ROSSZ(nak nevezett jó) IS.
A VÁLTOZÁS a lényeg.
Mit HOZ?
Pont az a LÉNYEG.
Meglátjuk-e?
Megértjük-e?

A mai "ELFOGADÁS"-nap arra tanít, amiről a választások is üzentek: az ELVÁRÁSAINK lehetnek a továbblépéseink legnagyobb gátjai! Mint tudjuk az LÉTEZÉSBEN, azaz a VAN-ság ÁLLANDÓSÁGÁBAN a VÁLTOZÁS AZ EGYETLEN ÁLLANDÓ.
Minden VAN. A maga teljességében. Csak épp más-más részét éljük meg, ahogy haladunk előre életünk útján.

Ha elindulunk egy úton, az mindig ugyanúgy néz ki? Nem. Változik a minősége, változik a táj körülötte, változik a forgalom és annak résztvevői is.
Fel tudjuk-e venni a ritmust?
Élvezzük-e az utat vagy csak mindig azon dünnyögünk mi miért sz@r?
A gátakat látjuk vagy a célt?

Most eszembe jutott egy utam, ami teljesen idevág: Svájcból jöttünk hazafelé üzleti útról és Ausztriában váratlanul leszakadt a hó. Szeptember elején. A 4 kerék meghajtású autó 4 keréken csúszott lefelé a szerpentinen. Mit tehettünk? Vagy visszatolatunk az épp mögöttünk hagyott faluba szállást keresni vagy reszkírozzuk a szakadékokat... Mert megfordulni lehetetlen volt. Visszatolattunk... Egyetlen szálloda működött, egy modern sportszálló, ahol még kedvezményt is kaptunk és mondanom se kell, remek ellátást. Bár a recepciós mondta, 1 óra múlva már minden út tiszta lesz. És így is lett, de este 10-kor már inkább az alvás mellett döntöttünk....Másnap csodás látvány fogadott minket: 30 cm-es hó borította a teraszokat, az udvart, a fákat, az egész környéket. Meseszép volt!
Én meg szandálban...
De az utak azért tiszták voltak...

Egy másik alkalommal, még a 3 éves külföldre utazás idején, egy váratlan sziklaomlás zárta el az utunkat Jugoszláviában. Apám hajlamos volt a pánikra, hogy na most aztán hogyan tovább, mert a megfordulás szintén elég rizikós volt, és mint tudható, a pánik meg nagyon rossz tanácsadó.
De mit ad isten, hamarosan ott termett egy fiatalember, a "semmiből", aki segítséget is hozott és lekísértek mindent a hegyről és megmutatták, merre tudunk tovább menni, még ha kerülővel is...

Mennyire van meg bennünk a TUDATA annak, hogy mindig mindennek, legyen az egy kihívás, egy feladat, egy váratlan akadály, probléma csak JÓ lehet a vége? Mert ha nem jó, akkor még nincs vége... Akkor még szükség van megoldásokra. Ezek pedig mindig megérkeznek – ha meglátjuk és elfogadjuk őket. És nem úgy cselekszünk mint az ominózus pap árvíz idején, aki végül belefulladt a vízbe...

Mi a lényeg újfent?
JELEN LENNI.
A JELEKNEK…
Hisz az ÉLET BENNÜNK van és senki nem lehet ellensége önmagának!
Vagy netán mégis??....