2025-02-15

                               MOTTÓ: VETÉS-ARATÁS.. 

Mondható úgy is, mint OK és OKOZAT. Egyik nincs a másik nélkül. Bár ez utóbbit sokan úgy értelmezik, mint egy "karma-kötelezvényt", pedig ÍGY nem igaz. És itt az "ÍGY"-en van a hangsúly.
Ahogy sok más esetben is.

Ugye, sokszor mondom, hogy EGY IGAZSÁG VAN, mely VAN, ADOTT és ÉLŐ LÉTEZŐ, tehát MINDENT és MIND ÉN-t ÁT-HATÓ, ezért mindenkor JELEN LEVŐ, nem megkerülhető.
De HOL él ez az IGAZSÁG?
MINDENBEN.
Azaz úgy BENT, mint KINT.
Tehát, akkor éljük meg KINT IS az Igazságot és akkor LÁTJUK MEG A KINTBEN is az IGAZSÁGOT, ha BENNÜNK is ÉLŐ. Ha bennünk is JELEN VAN, akkor ÉREZZÜK meg a KINT-ben és MÁSBAN IS, hogy ŐBENNE mennyire van jelen.
A TORZULÁSOKAT mindig az IGAZSÁGTÓL VALÓ ELTÁVOLODÁS MÉRTÉKE határozza meg.
Ezeket szereti a spirimaszlag világa "saját igazságként" aposztrofálni, holott ez nem más, mint NÉZŐPONT. És nem igazság-MÓDOZAT.
Ki tudok szaladni a világból attól a nyálas kijelentéstől, hogy "hagyjuk meg mindenkinek a maga igazságát". Meg hogy "nem kell mindenkit meggyőzni a SAJÁT IGAZUNKRÓL"!
"CSAK" e két mondat elég a KÁOSZ és a NIHILL totális érvényesüléséhez!!

Amíg a MOSTANI TUDATSZINT határozza meg a világot, a TÖRT ÉN-nek, a "SZÁM-KIVET-(T)ETT"-nek, az "Y"-nak a TAGADÓ, ELLEN-és SZEMBENÁLLÓ működési "rendszere", addig csakis az a HIERARCHIA tud működni, amit SAJÁT MAGA MEGHATÁROZOTT.
Az IGAZSÁG VISSZÁJÁRA fordításában IS ott van az IGAZSÁG, hisz nem lehet másképp (lsd a 12-es számot, és a hozzá tartozó "Akasztott" minőséget), de amíg a 12-ből nem lesz 21, (mint a kártyában :) :) ), addig nem lehet TELJESSÉGRŐL beszélni. Pedig a 12 eszenciája is ugyanúgy 3, mint a 21-é. MÉGSEM UGYANAZ. Az egyik az OLYAN MINT, a másik pedig A VAN.
Az egyik a TÜKÖR-KÉP, a másik pedig ami ELŐTTE ÁLL.
A TÜKÖRKÉP CSAK AKKOR TUD MOZDULNI, ha az EREDETIJE MAGÁTÓL MOZDUL.
MAGÁTÓL.
De a TÜKÖRKÉPNEK NINCS MAGJA.
A TÜKÖRKÉPben is látható az IGAZSÁG. De az NEM ÉL-Ő.
"CSAK" ennyi a különbség.

Az Y világa a TÜKÖRVILÁG. A "MAG"-talan, ÜRES, "OLYAN MINT", csakhogy NEM AZ világa.
Ez ma MINDEN DIKTÁTUMA. Ez a HOLOHÁLÓ MÁTRIXA. A "VILÁGSZELLEM, mely CSATORNÁKAT keres" (és talál is...).
Csak az ÉRZET az EGYETLEN KULCS, hogy meg tudjuk különböztetni, melyiket halljuk: a TÜKÖR-HANGot, vagy az EREDIT?

A mai napban a "MAG"-EMLÉKEZET jelenik meg.
Mivel egyedül a MAG-ban van ÉLET, ezért az tud NŐ-vekedni, meg-ÉR-ni, ÉR-v-ÉN-re jutni és TEREM-ni. A "HIBRID"-ből, a TÜKÖR-minőségből SOHA nem lesz "SAJÁT JOGÚ" MAG.
Ugye értjük?
Ugye érezzük?

Mindenki AZT ARATJA, amilyen "magból kicsírázott". A hibrid a magáét – a MAG a MAG-J-áét.
A hibridnek kell  "mágia", "agykontroll" vagy "titok", meg hermetika, meg alkímia, meg "aranycsinálás", mivel NEM TALÁLJÁK AZT A MAGOT, ami nincs bennük!! Ezért próbálnak CSINÁLNI. OLYAT, mint - de az NEM AZ!! Hiányzik belőlük az EREDENDŐ ÉRTÉS, ezért nem is értik a LÉTEZÉS LÉNYEGÉT, hogy a "mágiázás" soha nem vezet sehova!!
Mivel "csak" azt az EGY IGAZSÁGOT nem tudják a HELYÉN ÉRTELMEZNI, ami MAG-ától ÉRT-etődő,  KITEKERIK A SAJÁT KÉPÜKRE FORMÁZVA, úgy, hogy ŐK legyenek az "EGY IGAZSÁG TUDÓI".
Kőbe vésve, leírva, "tövényekbe" iktatva. És természetesen ERŐVEL BETARTATVA!
Azért tudnak újra és újra meg-TÉV-ÉSZ-TŐ-k lenni, mert az EREDETET forgatják át.
Minden TORZÍTÁS az EREDET átformálása. Tehát BENNE VAN. Ezt minden "igazságkereső" meg is érzi. "Rá is harap". De ha jelen van a JELEKnek a jelenben, akkor a következő mondatokban már a HAMISAT is kiérzi. Ahol pedig megjelenik a HAMIS, arról tudható, hogy TÜKÖR ÁLTAL akarja az igazságot tálalni.

Megint hol lyukadtunk ki?
Amir mindenkor a LÉNYEG: a LÉ-ÉN-ben. Azaz MAG-unkban. Hogy MINDENNEK a MINŐSÉGE BENNÜNK van. HA bennünk él az EMLÉKEZET, sőt, ami azon TÚL IS VAN, azaz a TÚL-I-PÁN-i SZÁR-MA-zás ("szarmata"), akkor nincs az az "isten", aki megtévesszen bennünket!!!

Most olvasom a Jézus az ember c. könyvet. Majd fogok belőle felolvasni március 30-án, egy kis "felrázás" céljából. Jézus személyén túlmutatva rengeteg ÉBRESZTŐ van ebben a könyvben – pontosabban visszaigazolás (legalábbis nekem) mindarról, amiről eddig is beszéltem. Zseniális a "kettős" nyelvezet, a burkolt és a nyílt szövegírás: az egyik a beavatottaknak, a másik a pórnépnek.
Ezt a módszert mutatja be a könyv.

A lényeg, ha már ARATÁSRÓL üzen a mai nap: SEMMIFÉLE APOKALIPSZIS nincs és nem is lesz, ezek mind REJTEKI üzenetek az AKKORI KORNAK az AKKORI KORBÓL. A "Jóslatok" értelmezése a legnagyobb huncutság – épp a fogalmazások miatt. Szóval: egy hatalmas ÁTVERÉSBEN vagyunk.
A "TEREM BÚRÁJÁIG" - azaz a fejünk tetejéig.
Ami meg a MAG-nyelv és a SZÁMOK TISZTA ISMERETE nélkül LEHETETLEN.

Egy biztos: a TEREMTETT VILÁGOT NEM KELL SEHOL, semmilyen MÉRTÉKBEN megváltoztatni, mivel ADOTT.Benne van a szóban. TEREM-TETT..
A benne működő "TÜKÖR-ELEMEK"-et sem fogjuk SOHA megváltoztatni. Amikor a TÜKÖR ÖSSZETÖRIK, akkor fog eltűnni mindaz, ami BENNE volt! Azaz, minden megtévesztés és káprázat.
És megmarad mindaz, aki MAG-jában ÉLŐ.
Amiről a NIBIRU is üzent.

Ez lesz az IGAZI "ARATÁS", mikor a MAG TER(E)M-(T)-ÉST HOZ!
Ahogy azt a mai napban száma a 15 is MAG-ában foglalja!
(Csak ehhez ismerni KELL a számok EREDENDŐ jelentését!)