2025-05-10

MOTTÓ: "6 VAN"...
A mai nap száma is mágikus, mert benne van a 2, a 4, az 5 (kétszer is – ami 1, mint tudjuk), aztán a 10, mint 1.
A 2 mindig a KÉT TŐ, azaz a FÉNY és ÁRNYÉK, az OSZT(ÓD)ÁS száma, na meg a
KAPCSOLAT-é, hisz a KÉT TŐ mindig KAPCSOLÓDIK és KAPCSOLATBAN VAN EGy-s-MÁS-sal.
A 4 az ANYAG, a forma, a keret száma, és a NEM-zésé is, hisz itt lesz a 2-szer
2-tő négy (amikor 2 kar kapcsolódik a SZER ELEM-ben)
Az 5 a TEN-MAG, aminek KIVETÜLÉSÉVEL (ÉN-LÉ és ÉN-KI) EGY, tehát ÖN-MAG-ával
EGY-ütt EGY..
Magyar nyelv és számok mágiája..
A zsidó misztikusok "misztikus száma" a 10, számukra ez az a kettősség, ami az
1 teljessége.
De hogy ez MEKKORA TÉVESZME!!!
Tökéletesen mutatja, mennyire NINCSENEK KÉP-ben, mert NINCS KÉPÜK az
eredendőről, de VAN KÉPÜK BESZÉLNI a TÉVTANOKRÓL! Sőt, terjeszteni is,
amennyire csak lehet, mint a judeo eszmeiséget.
Épp tegnap esett le egy online csoporttalálkozón a tantusz, hogy a "sokasodjatok és szaporodjatok és hajtsátok uralmatok alá a Földet", EGYÁLTALÁN NEM A BIOLÓGIAI TERJEDÉSRŐL szól, hanem a SZELLEMIRŐL!!! Az első emberpár pedig ÚGY ELSŐ, mint ELSŐ SZELLEMI PÁR, akik majd ELTERJESZTIK A VILÁGON A JUDAIZMUS TEREMTÉSTÖRTÉNETÉT!!! És Éva azért "OLDALBORDA", mert a HYM az ELSŐDLEGES, csakis Ő AZ, aki HIVATOTT e szellemiség terjesztésére, de Éva nélkül a fizikai "vérvonal" fenntartása (sajnos) lehetetlen, így úgy kellett bevenni a "buliba", hogy legyen is, meg nem is. Mint Mátyás király meséjében. Kell is – de el is dobható.
Ugye, hogy AZONNAL érthetővé válik minden, ha az ember ÉRTI A PESER
nyelvezetet?
A megvezetett ostobák meg azon törik a fejüket, miként tudna egyetlen emberpár
egy egész Földet benépesíteni....
Mi a "benépesítés"? Magyarul: BEAVATÁS!!!
Mennyit röhöghetnek az ószövetség működtetői rajtunk???
"A "kísértő kígyó" ugyanakkor nem más, mint az EREDENDŐ EMLÉKEZET, az "INT ELEM",
jelezve, hogy ha ESZNEK A TUDÁS FÁJÁRÓL, akkor KÍGYÓ-GYÚL-nak a
megtévesztésből!
ÉVA EVETT RÓLA – ezért Ő EMLÉKSZIK. Mind a mai napig! Mert BENNE VAN AZ ÉLET és
a TUDÁS EMLÉKEZETE IS (hisz NŐ!!)
Ádámot is meg-ETETTE volna – de az "isten haragja" lecsapott. És Ádám – ahogy azóta
is mindig – Évára mutogat, hogy ő a VÉTKES, a BŰNÖS, minden rossz EREDŐJE,
amiért neki "rossz sora" lett.
Pedig miért lett eme "rossz sora"? Mert hagyta magát egy SZELLEM ÁLTAL
MEGVEZETNI, aki ELHITETTE VELE, hogy ő a TEREMTÉS KORONÁJA!
Barbara Thiering könyve a judaizmust élő esszénusokat mutatja be könyveiben és azt, miként terjesztették el, az ószövetségi parancsnak megfelelően, leginkább Jézus hathatós közreműködésével, a judaizmust.
Az esszénusok pontosan élték az ószövetségi parancsokat. Megtartották
HYM-ségüket, de rájöttek, "Éva" nélkül nem megy a vérvonal fenntartása. Ezért
megengedték hát a házasságot – de csak szigorú keretek betartása mellett. A NŐ
önmagában "szennyes", "tisztátalan", "bűnös", ahogy az ószövetség azt meg is
állapítja. Így hát érintése után RITUÁLIS fürdőt kell venni....
"EGY ORTODOX ZSIDÓ MINDEN NAP HÁLÁT ADOTT ISTENNEK, HOGY NEM SZÜLETETT
NŐNEK, POGÁNYNAK VAGY BOLONDNAK."
A NŐ – nem kíván magyarázatot , de magyarázatot ad az egyház nőkhöz való
viszonyára, mind a mai napig.
A POGÁNY – mindenki más, aki nem zsidó
BOLOND – minden zsidó, aki LIBERÁLIS nézeteket vall az ortodox törvényekhez
képest.
Az ESSZÉNUS
hagyományok = ortodox zsidó rendek.
Mennyire elterjedtek a világban?
Maga az ESZENCIA szó is mutatja: minden TŐLÜK ered és mindenhol, mindenben
BENNE vannak!
Jézus remek munkát végzett: a judaizmus LIBERALIZÁLÁSÁVAL elérte az elsődleges
parancs beteljesülését!
Az ESSZÉNUSOK egyébként tagdíjat szedtek a BEAVATÁSÉRT. A "pogányoktól".
Akik azonban TELJES JOGÚ tagokká váltak, az egész VAGYONUKAT beszolgáltatták a "közösbe".
Az összegyűlt vagyonnal pedig a "szerzet"
egyik "szerzetese" (általában a FŐ-PAP, a PÁPA) gazdálkodott.
Kérdezem én: a Vatikán nem így működik?
Kérdezem én: a JUNIÓ NEM EZEN AZ ELVEN MŰKÖDIK???
A "beavatásért" "fizetni" kell. A tagok teljes vagyona a KÖZÖSSÉGÉ lesz (szabad
tőkeáramlás), mely vagyonnal a "KÖZPONT" gazdálkodik... És senki nem azt kapja meg, ami JÁR neki,
hanem azt, amiről a vezető úgy gondolja, hogy jár neki..
Az esszénus elvek MINDENHOL ÉS MINDENBEN ott vannak...
Mint "élő eszencia"...
"Sokasodjatok és
szaporodjatok és hajtsátok uralmatok alá a Földet".
MEGVALÓSÍTOTTÁK.
MARADÉKTALANUL.
MOST AZ "ÚJRAFELOSZTÁS" VAN SORON, EGY "ÚJ 6 VAN" KIALAKÍTÁSA, "ISTEN" DICSŐSÉGÉRE - AMI A 7-nek a közepe: 3-1-3.
Csakhogy: a MAG-EMLÉKEZET TUDJA, hogy a "MINŐSÉG" MIND-ezen TÚL VAN!!
Mégpedig MA-AT
kapujában, ahol az IDŐ és a TÉR EGY-BEÉR...
Ahol a 3-ból már nem 6, se nem 7 lesz, hanem
8!
A 8 már NEM FÉL (3) ELEM, hanem a KÉT TŐ, a KÉT VILÁG EGYSÉGE. Ahol MIND ÉN EGY, a 9-ben.
És NEM a 10-ben....
Aki ezt ÉRTI, és ÉLI, mert ÉRZI, SOHA többé nem lesz semmilyen 6-alom "ALMA"....
(erre roppant egy nagyot a fűtőtest)...
ENNYI...
A MAG-unkhoz térés abban áll, hogy az EREDENDŐ MINŐSÉGRE TEN-MAG-unkban
rátaláljunk.
HA ráébredünk (és ez különösen a férfiakra érvényes) arra, hogy NINCS hymségi
ATYAISTEN, csak TEREMT-NŐ, aki ráadásul MIND-ÉN-KI(vetülés)ben BENNE ÉL, akkor lehet
a GALÁD ALAPOKRA ÉPÍTETT "EGY-HÁZAT" lerombolni – új pápa ide vagy oda. (és
erre most egy nagyot rá is tüsszentettem!)...