2026-03-10

                           MOTTÓ: LEHETŐSÉG-BŐSÉG 

Igen: a kettő együtt jár.
Csakhogy: MEGLÁTJUK-E a LEHETŐSÉGET, amiből a BŐSÉGÜNK eredhet?
Pontosabban MEG AKARJUK-E látni a lehetőséget, mely számunkra ott áll és vár, hogy VÉGRE ÉLJÜNK is VELE?

Sokáig csináltam személyes tanácsadást. Amiért abbahagytam, az két szó volt: a "CSAK" és a "DE". Nem voltam hajlandó "fül"-ként funkcionálni, ha már valaki felhív, akkor annak legyen értelme is!
Aki pedig mindig "csak" annyit tud minden megoldásra válaszolni, hogy "jó, de...", vagy azt, hogy "jó, csak az a helyzet, hogy..", akkor az illető NEM IS AKAR MEGOLDÁST, neki igazából úgy jó ahogy van, mert mi is élteti őt? A panaszkodás. Az önsajnálat. A másik energiájából való táplálkozás.

Tegnap volt egy hívásom: önsorsrontás a köbön. Visszakérdeztem: "hallod, amit mondasz?"
"Miért? Mit mondtam?" Azt, hogy "amíg tettem magamért, addig volt pénzem".
Ennyi. Tehát hol volt a probléma? Hogy az illető MÁSTÓL VÁRTA TENMAGA JÓLÉTÉT. De hogyan?
Úgy, ahogy saját maga gondolta - csakhogy a másik meg másképp gondolta.
Eredmény? Vita, játszmázás, derék-és térdfájás. Bemerevedés, mozdulatlanság, kínlódás.
Úgyhogy megint felvállaltam a "pofonfa" szerepét és megismételtem az illetőnek saját mondatát, vajon meghallja-e? Meghallotta. Kérdeztem tőle, miért nem keresel magadnak munkát? Miért nem teszel magadért, ha akkor vagy bőségben, ha TE MAGAD TESZEL ÉRTE?
Elnémult. Elköszönt. Délután visszahívott: kapásból 3 munkát is talált és megköszönte a felrázást.
LEHET ÍGY IS.

A változtatáshoz, a BŐSÉGHEZ a LEHETŐSÉG MINDIG ADOTT.
Igaz, van, amikor ki kell várni.
De az is igaz, hogy amikor nagy a nyomás rajtunk, amikor már fulladozunk, az azért van, mert az orrunk elé tolt lehetőséget SEM akarjuk meglátni, annyira beleveszünk köldöknéző szemsíkunkba....
És mi marad? A jajgatás, a SZABADON VÁLASZTOTT SZENVEDÉS, a körbefutás, és a panaszkodás. Ja, meg az önsajnálat. Meg a csodálkozás, hogy egyre rosszabb a helyzet.
Mitől lenne jobb????

Nem azt kell "ekézni", aki a tükröt tartja, amikor nem tetszik a tükörkép. Hanem ÖNMAGUNKAT, ha nem tetszik a látvány a tükörben – hisz SAJÁT MAGUNK juttatuk magunkat oda, ahol MOST vagyunk!
De SAJÁT MAGUNK is tudunk TENNI azért, hogy EBBŐL A HELYZETBŐL kiutat találjunk!!
Csak DÖNTENI kell.
Más feladat nincs.

Mindig elmondom: MINDEN ÉRTÜNK, csak ÉRTENÜNK KELL. De ehhez tudni kell "sasolni": azaz meglátni ÖSSZEFÜGGÉSEIBEN a történéseket, eseményeket, megéléseket.

A LEHETŐSÉG ADOTT.
Aki él vele, megéli a BŐSÉGÉT is...
Ha nem, akkor is bőségben lesz, csak épp abban, amit a toporgás nyújtani tud.
Bőség a kínlódásban...

Mindenkinek saját akarata szerint...