2026-02-11

                              MOTTÓ: LÉPÉSVÁLTÁS... 

A tegnapi "tánclépés" átnyúlik a mába, annyi módosulással, hogy vajon mennyire ÖRÖMTÁNC az, amit járunk, vagy mennyire tekintjük "KÖTELEZŐNEK"?

Ami kötelező, ahhoz általában seggel szoktunk hozzáállni – és az eredménye is pont olyan lesz.
Gyerekkorunkban mennyien lelkesedtünk a kötelező olvasmányokért? A zöm utálattal vette kezébe Jókait és lehetőleg "gyorsolvasással" gyűrte le a beveztő oldalakat. Pedig a FOGALMAZÁSI KÉSZSÉGET, a SZAVAK egymáshoz fűzését a leírásokban lehetett a legjobban elsajátítani. Vagy lehetett VOLNA 😊...
Viszont voltunk páran, akik ÉLVEZTÜK a kötelezőket. Én mindig szerettem olvasni, még örültem is neki, csak azt az olvasónaplót ne kellett volna megírni! Ahhoz már én is úgy álltam hozzá, hogy más is odaférjen..

Minek nem tud örülni az ember? Aminek nem látja értelmét. Amiben nem talál ösztönzést.
Amihez nem tudja magát hozzátenni. Amit nem érez sajátjának.
Még felnőtt korunkban is mennyi ilyennel találkozunk a munkahelyen! A "nemszeretem" munkákkal tűzdelt napok képesek totálisan "kiforgatni" minket, mert nem érzünk benne sikert. A rosszkedvünk elhatalmasodik rajtunk, beleállunk még az élő fába is, kötekszünk ott is, ahol nem kéne.
Ismerős?
Egészen biztos.
Pedig van rá megoldás – ahogy minden ROSSZKEDVRE van megoldás.
Még akkor is, ha nem könnyű: ez pedig az "ÁTVÁLTOZÁS". Vagy ÁTHANGOLÁS.
Tudatosság nélkül azonban nem megy.
Ezt tapasztalatból mondom. Én is megvívtam a magam meccsét, ezért tudom, hogy működik.

Van ugye az a közmondás: HA NEM TUDSZ TENNI ELLENE, ÁLLJ AZ ÉLÉRE!
Nagy igazság van benne! Ugyanis, ha el tudjuk fogadni, hogy az adott helyzetre NINCS HATÁSUNK, ha olyan pozícióban vagyunk, amiben nincs alkufeltétel, akkor csupán egy kiút van: megtalálni a helyzetben a JÓT.
Próbáljuk meglátni, mit AD a helyzet? Milyen ELŐNYT tudunk belőle kovácsolni? Netán épp a TÜRELEMRE tanít?
Általában visszafelé nézve látjuk meg, hogy ilyen nemszeretem helyzetek miért adódtak az életünkben. Hogy az a TAPASZTALÁS, amit akkor és ott VALAMILYEN MUNKA, FELADAT révén, vagy "nehéz emberekkel" vívott csatákban megéltünk, mennyire kellettek később!

Sokszor érezzük úgy, hogy ezekre a nemszeretem akciókra nincs időnk. Elviszik a lehetőségeinket valami jobb, értelmesebb ELŐL. Úgy érezzük, VÉGES ÉLETÜNKBEN senkinek sincs joga ahhoz, hogy értelmetlen dolgok elvégzésére kényszerítsen minket!

Nos, alapvetően nincs is senkinek joga ehhez – de!
Mi választottuk a TERET a MEGÉLÉSÜNKHÖZ, tehát amit a TÉR AD, az nekünk KELL.
Tehát, jó esetben rájövünk, miért.. Ha előbb nem is, de később biztosan...

Mi megint a "kulcsszó"?
A NÉZŐPONT VÁLTÁS.
HA KÉP-esek vagyunk ÁTÉREZNI és MEGÉRTENI, hogy létünket, utunkat, küldetésünket MI MAGUNK HOZTUK LÉTRE, akkor azt is képesek vagyunk felfogni, hogy ROSSZAT NEM KREÁLTUNK MAGUNKNAK! Tehát: a látszólag rossz is VEZET VALAMIRE.

Tudom, hogy nem lesz könnyű megint felfogni és megérteni, amit le fogok mindjárt írni, de FELÜLEMELKEDVE, "MAGOS-ÁG"-ból látva, meglesz az ÉRTÉS.
Tegnap olvastam egy posztot a facén a naaaagy francia forradalom egyik elhallgatott "haladó tettéről", a papok szisztematikus kiirtásáról. Mivel mindenkit nem tudtak eltenni láb alól, így evakuálták őket, jórészt francia Guayana területére. De hogyan? El tudjuk képzelni....
A gyalázatban KÉT ESZME, azaz ELME-MEGSZÁLLOTTSÁG ütközött össze. Mindegyik HITT (ami megint csak az elme velejárója) a SAJÁT IGAZSÁGÁBAN. A papok az ÁLDOZAT SZEREPÉT öltötték magukra Jézus követőiként, a forradalmárok pedig a SZELLEMI RABIGA ALÓLI FELSZABADÍTÓ szerepében tetszelegtek, akiknél a CÉL kritika nélkül SZENTESÍTETTE AZ ESZKÖZT.
Mi volt a közös bennük?
A megszállottság.
Az a megszállottság, ami számukra az ÖRÖMÖT MEGADTA!
Csakhogy a "programozott öröm" SOHA NEM "IGAZ" öröm, mert NEM SZÍVBÉLI!
Vajon mennyien ismerték fel a KÜLÖNBSÉGET haláluk óráján??

A mi 'dógunk', hogy meg tudjuk találni és élni MINDENBEN a SZÍVBÉLI, nem irányított, nem programozott, nem feltételekhez kötött ÖRÖMÖT.
De ehhez ÉRZÉKELNI kell tudni, hogy "ÉN VAGYOK ÉN" – és minden ÉRZETEM, emberi érzésem csakis RAJTAM MÚLIK, mennyire terjed szét bennem!
Természetesen van helye és ideje a haragnak, a dühnek, a méltatlankodásnak, a szomorúságnak, a letargiának, a bánatnak, a gyásznak, az elárvultságnak is.... DE!!!
A tudatosság ott kezdődik, mikor ezeket MEG TUDJUK FOGNI és ki tudjuk magunkat RÁNTANI belőlük, amikor már kezdenek "bedarálni" és ELURALKODNI felettünk!

Mi kell ehhez?
Egy "sasszé" a táncban..