2026-02-02

                                        MOTTÓ: VÁRJ! 

A tegnapi "szerelmetes napon" utolért egy "szerelem": Pestről hazafelé autózva megismételték a Bartókon a Mozartról szóló "Muzsikuslegendák" c. adást. El is döntöttem, hogy "észközök ide vagy oda", ebből az adásból és Fricsay Ferenc Mozartról szóló esszéjéből fogok idézni a mai Rituálléban.

Az "észközök" azonban mégis a kezemre játszottak, mivel a "VÁRJ!" üzenete mit jelent?
Ne rohanj, ne hozz még döntést, gondold át a dolgaidat, mélyülj el – amihez pedig a zene, különösen a mozarti zene kitűnő "adalékot" biztosít.
Legyen hát: ma a Rituálét összekötöm a zenével, legyen a Rituálé maga a "zenei hangoló"!

Fricsay Ferenc példázata Mozartról olyan gondolatokat tartalmaz, mely mindenkit meg tud állítani és elgondolkodásra késztetni - mivel MINDEN EMBERRE ÉRVÉNYESEK:"Mozart volt az utolsó nagy OPTIMISTA SZEMLÉLETŰ zeneszerző és egyben – abszolut zenei értelemben – az UTOLSÓ KLASSZIKUS is.
Téves és felületes Mozartot és Beethovent még ma is abszolut értelemben vett "klasszikus zenészként" együtt emlegetni. Beethovent és Mozartot egy világ választja el egymástól.
Beethoven (...) lelke mélyén romantikus volt. Egy magányos szívvel teli ember – (...) mélyen pesszimista.
Az optimista és pesszimista jelzőket itt nem a hagyományos, laikus felfogás szerint használom, amely szerint az optimista elégedett a világgal, csak önmagával nem, a pesszimist viszont éppen önmagával elégedett, csak a világgal nem tud jól kijönni.
Én ezeket a kifejezéseket úgy értem, hogy az OPTIMISTA ÖRÖME ÖRÖKKÉVALÓ, ÉS A SZENVEDÉS SZÁMÁRA CSAK EGY PRÓBATÉTEL, míg a pesszimista számára örök a szenvedés és a megpróbáltatás, az öröm pedig csak egy epizód. Ebből következően az OPTIMISTA SZÁMÁRA MINDEN NEHÉZSÉG ÁTHIDALHATÓ, a PESSZIMISTA ÁLLANDÓ KONFLIKTUSBAN ÉL.
AZ OPTIMISTA HOZZÁÁLLÁSA A VILÁGHOZ SZILÁRD, CSAK AZ ÉLET VÁLTOZIK KÖRÜLÖTTE;
A PESSZIMISTA ÉLETE ELLENBEN ÁLLANDÓ HARCBÓL ÁLL. Még akkor is, ha léte váltakozó ritmusban kíséri, fülében ez is átalakul monoton taktus-ütéssé, mely naponta harcba hívja.
AZ OPTIMISTA NEM KERESI AZ ÖRÖMÖT, MINT AHOGY A BÁNATOT SEM. MINDKETTŐ ELÉRI ŐT, MAJD AZ UTÓBBIT LEGYŐZI AZ ELŐBBIVEL.
A pesszimista saját pesszimizmusa ellen küzd, az öröm után CSAK VÁGYAKOZIK.
AZ OPTIMISTA SZÁMÁRA MINDEN NAP ÉRZÉSEKKEL TELI ; ÉLETE ÁLLANDÓ ELŐKÉSZÜLET, A NAGY ÖRÖM IDEJÉN FELKÉSZÜL A NAGY BÁNAT LEGYŐZÉSÉRE, a GONDOK KÖZEPETTE ISMÉT AZ ÖRÖMÖT VÁRJA.

E tézisnek megfelelőn Mozart éppen életének legszomorúbb szakaszában adta az emberiségnek a VARÁZSFUVOLÁT, örökkévaló vigaszul. Prágából dicsőségesen és gazdagon visszatérve írta a tragikus g-moll szimfóniáját.

Amikor Mozart azt írta apjának, hogy minden stílushoz képes alkalmazkodni, minden stílust képes elsajátítani, akkor az úgy értendő, hogy Mozartnak soha nem volt FORMAI PROBLÉMÁJA.
A nagy romantikusoknál – de már Beethovennél is -, a formával való küzdelem volt a lényeg. Mozart számára ez nem küzdelem volt, hanem RÉSZE AZ ALKOTÁSNAK. Ez nem jelenti azt, hogy számára minden készen adott lett volna: maga is egyszer beismerte, hogy igenis sokat kellett TANULNIA (megj.: az "okosságok elsajátítása..") és FÁRADOZNIA, de ez CSAK fáradság és vesződség volt, SOHASEM VOLT KÜZDELEM!A zene elíziumi mezején, az ÉLET FELETT lebegve szeme CSAK AZ IDEÁLIST LÁTTA, FÜLE CSUPÁN MUZSIKÁT HALLOTT.
Hite a zene volt, de egy kevéssé MEGVÁLTÓJÁVÁ IS VÁLT A ZENÉNEK.

Csak az a művész képes visszaadni az EMBERI LÉT KÉT-ÉRTELMŰ-ségét, aki AZ EMBERT EGÉSZEN KÖZELRŐL és ezzel egyidejűleg TÁVOLSÁGOT TARTVA tudja szemlélni, akinek nincsenek illúziói, ugyanakkor mindent a SORS FENSÉGES ÁRAMÁBAM MEGSZÉPÍTVE LÁT".

Összegezve: ő az, aki EMBERKÉNT volt itt, DE NEM VOLT EMBER; emberi létét MINDEN ÉRZŐ EMBER LÉTÉNEK SZENTELTE...