2026-01-22

                                MOTTÓ: SAJÁT ÚT 

Tegnap a SORS-ról volt szó – a mai nap kapcsolódik hozzá: miként tudunk a sorsunkon változtatni? A kérdés természetesen költői, hisz a SORS ADOTT – csak a MEGÉLÉSÉN tudunk változtatni. Ezért nem kell egyetlen spiri maszlagnak sem hinni, hogy "kezedben a sorsod, te változtatsz rajta". Az csak LÁTSZAT. A sors azért lesz "más", mert az illető MAGÁRA ÉBRED. És mivel a HOZZÁÁLLÁSA, a "HOGYAN" megváltozik, ebből kifolyólag a MEGÉLÉSEI is mások lesznek, ergo JOBB LESZ A SORSA. Közben ugyanazt az utat járja mint addig: a SAJÁTJÁT.

Vannak helyzetek, amikor hirtelen lép be valami változás (erre most rá is tüsszentettem), amire nem tudunk felkészülni. Amikor valamelyik szerettünkkel történik például baleset, sőt, netán még ki is lép az élet színpadáról. Ha ilyen történik, még egy ismerőssel is sokkoló tud lenni, nemhogy családtag esetében. De KI ÉLI MEG A SOKKOT? Az, akivel történt a baleset, illetve aki kilépett, vagy az, aki itt marad? Természetesen az utóbbi. Minden ilyen történet "két pályás", egyik nincs a másik nélkül. És mindkettőnek rejlik benne tanítás. Aki elszenvedi a balesetet, maga is tett azért, hogy így legyen, de esete üzenet minden hozzá közel állónak is: az ÉRTÉKRENDEK ÁTHANGOLÁSA!

Amikor valaki hirtelen kilép, mondhatni "sorsszerű", mert NEM LEHET(ETT) MÁSKÉPP. ÍGY KELLETT LENNIE – hisz Ő AKARTA, ő írta meg ÍGY magának.
Amikor felolvastam az őszi találkozón a "SOHA FÉRFI" c. könyvből, külön "kibeszéltem" azt a részt, amikor az átlépő srác maga jelentette ki: "én voltam, aki a furgont küldtem" (amibe belehajtott) – mert nem volt más opció ahhoz, hogy "felébredjen".

Sorsunkban mindig több opció van természetesen, melyek ébredésünket szolgálják – ha süketek vagyunk és vakok. Amúgy "simán" haladnánk az úton.
ALAP (lenne) AZ ÖRÖMLÉT és a JELENLÉT. Igen – és ezt minden gyermek hozza magával. Ki tanítja meg a szenvedésre?? A felmenői.... A HAGYOMÁNYOK, az örökölt ELMEPROGRAMOK.Tegnap azzal zártam, hogy mindenki nézzen hátra, hogy ÉSZ-re vegye: MINDEN ÉRTE TÖRTÉNT!
Egyedüli problémát csakis a saját MEGÉLÉSE jelentett, mellyel megteremtette önnön szenvedéstörténetét. Kellett? Igen, mert "normál" körülmények között benne maradt volna a nyomvályúban, melyből már rég ki kellett volna lépnie.
Miért van ez így?
Mert ÉLETÜNKET MAGUNK ÉLJÜK és senki más. Senki nem tud rajta VÁLTOZTATNI, legfeljebb katalizátor tud lenni, hogy a változás megtörténjen. Változtatni MINDENKI CSAKIS MAGA TUD! De akkor sem a sorsán – hanem a megélésén!!

MINDENT MEGKAPUNK AMI A MIÉNK. És SEMMIT, AMI NEM!
Aki mégis kierőszakolja – legyen az egy lombikbébi, egy állás, egy utazás, egy "kincs", bármi – AZT EL FOGJA előbb-utóbb VESZÍTENI.
Egy lombikbébit elveszíteni?? Amikor "tök jó az anya-gyerek kapcsolat"?
Nos, a legtöbb lombikos szülő beleroppan, mikor gyermeke "lelép". Ezért igyekszik egy "folyamatos köldökzsinórt" fenntartani. Csakhogy ez egyenes út a RAGADVÁNYOK létrehozásához és a reinkarnációs körforgások megteremtéséhez.
Van, amikor a kierőszakolt gyerek egyszerűen hátat fordít a szülőnek. Vagy a másik szülőnél marad egy válás esetén. Vagy valahol másutt köt ki az élete során.
A REND SZERE "nem engedi" az ilyen RAGADVÁNYOK kialakulását. Ezért minden téren "elvesz", hogy az alanyok ébredjenek rá: "CSAK AZ ÉN VAN". És NINCS "ENYÉM"!!!
Mindenki CSAK "KÍSÉRET"! Elkíséri az "EGY" a "MÁST" és vica verse. A kapcsolat SZER-töltete, ami ETETŐ, természetesen mindig más hőfokú – de mindig TUDATÁBAN KELL LENNI ANNAK: a MÁSIK IS EGY EGY-ÉN, aki közben SAJÁT ÚTJÁT JÁRJA.

Aki megboldogul – az boldog.
Aki itt marad – MAGÁRA MARAD. De miért? Azért – és erről szól a mostani világkorszak-váltás is -, hogy megtanuljon ÖN-MAG-ával ÖRÖMLÉTBEN LENNI. Amíg mástól teszi függővé, amíg mástól várja saját jólétét – addig "nincs magánál", addig NEM SZABAD. Addig KÖTÉSBEN VAN.

Van, amikor a munkánkat veszítjük el egyik napról a másikra, pedig milyen jól éreztük magunkat benne. Igen. Lehet. De az ilyen történet mire tanít vajon? Arra, hogy mennyire tudunk MAGUNKBAN BÍZVA ÚJ ÚTRA LÉPNI?
Ilyenkor valamit KI KELL HOZNI MAGUNKBÓL. Valami BENSŐ TUDÁST KELL AKTIVÁLNUNK, ami a régi körülmények között nem lett volna lehetséges. Mindazonáltal menet közben egészen biztos érkeztek már jelek, hogy lépni kéne – csak elnyomtuk a SEJT ELEMET, a benső hangot, a jelzést. Ilyenkor szokott megfájdulni a hát, a váll, a derék, vagy megy ki a térd, a boka, mert már akkora a NYOMÁS, hogy VÁLTOZTATNI KELL.

A TEST mindig a "barátunk". Persze van, amikor nem jelez, mert akkora a stressz (pontosabban jelez, csak mi nem vesszük az adást) és csak miután lement a nyomás, ontja ki magából a felhalmozódott mérget. Ilyenkor dőlünk ki a sorból...

A mai nap ismét egy olyan nap, amikor rálátást kap(hat)unk arra nézve, HOL KELL LÉPNÜNK?
Hol nincs jól beállítva az iránytűnk?
Hol kell a célokon állítani?
Ki irányít minket? Kire hallgatunk – annak ellenére, hogy a BENSŐNK MÁST MOND?
Miért nem a saját utunkat járjuk?

Kulcs ismét: MEGÉRZÉS... Befelé figyelés...