2025-11-13

MOTTÓ: "KI-LÖVÉS"...
Igen,
KILÖVELL az az ERŐ-minőség, amiről tegnap a Jupiter kapcsán szó volt.
A politika terén máris láthatóvá vált: úgy buknak le a csalók, csapdát állítók,
mint annak rendje.
És ez "IO"!!
Egyúttal "KI"-tekintést kaphatunk, mondhatni "ÉLŐ"-re látást mindarra, ami JÖN,
mint "JÖVŐ JÖVŐ". Ami felé tartunk – pontosabban, ami közelít felénk.
DE!
Mindig elmondom: ahhoz, hogy megéljük azt a JÓT, ami JÖN, NEKÜNK, "MAG"-unknak
kell FEL-és ÁT-HANG-olódni, különben nincs "ÁT-HALL"-ás ebbe a tartományba.
Ha bennünk nem szól a "dal" – akkor nem fogjuk meghallani az ÖSSZ-HANG-ot, mert
nem leszünk HARMÓNIÁ-ban azzal a frekvenciával, amit a NIBIRU tolt be a TÉR-be
EMLÉKEZTETŐNEK, és ami azóta is itt REZEG. De azokkal az "ÉNEK"-kel sem tudunk "összeHANG-olódni",
akikben már szintén szól a "MAG DALA" – pedig ez az út. AZONOS az AZONOSSAL kell,
hogy TÁRSULJON. KI erre – ki arra. Mindenki a MAG-A síkjára a benne rezgő
frekvencián.
Tehát: CSAK RAJTUNK MÚLIK, CSAK RAJTUNK ÁLL (vagy bukik), hogy mennyire tudunk
FEL(fel-é)-ÉLNI.
Mi kell ehhez?
Semmi más, csak az "ENGEDÉS". Az ELME programjainak
az elengedése, "KITÉRNI A HIT"-ből, mert az FOGJA az elmét. Hagyjuk, hogy
vigyenek az érzékelések.
Hagyjuk, hogy megállítson a MERENGÉS, az ÁBRÁNDOZÁS, legyünk bárhol is.
És figyeljük meg, milyen ÉRZETEK, GONDOLATOK járnak át minket.
Így, szépen elengedve a "madzagot", képesek leszünk sokmindenben a
PROGRAMOZOTT, és alapvetően ABNORMÁLIS, FALS szemléleteket elhagyni.
Egészen
biztos, hogy lesznek, akik ezt nem fogják megtenni. Mert nem tudják a bejáratott
utat elhagyni. Erre szokták mondani, a biztos sz@r is jobb, mint a bizonytalan
jó.
Nemrég írta valaki, hogy kirúgták a munkahelyéről. Arról ábrándozott, hogy összegyűjt
annyi pénzt, hogy el tudja kezdeni a vállalkozását. Hát, most ezt keresztülhúzták
neki.
BIZTOS?? Szerintem egyáltalán nem, hanem jött a "löket", hogy KEZDJE MÁR EL A
SAJÁT ÚTJÁT JÁRNI és ne a FÉLELMEKRE, AGGÁLYOKRA alapítson vállalkozást. Induljon,
csinálja – és majd minden "FORMÁT" ölt. Úgy, ahogyan "köll".
De
ugyanez tapasztalható a kapcsolatokban is.
Van, akiben már régóta forog a válás gondolata. De n+1 indokot fel tud hozni,
miért nem megoldható. Aztán egyszercsak jön egy pillanat, mikor olyan helyzetek
derülnek ki, amikkel már nem lehet együtt élni. Megoldás? LÉPNI KELL.
Tehát
mindenki, aki a JÓRA ÉRDEMES, kap egy löketet, hogy CSELEKEDJEN VÉGRE –
mégpedig a saját érdekében. Az ALAP a JÓSZÁNDÉK. Ha ez megvan, minden sikeres
lesz.
Ennyire egyszerű!

