2025-10-02

            MOTTÓ: LEHETŐSÉGEK- KOMFORTZÓNÁK 

Ahogy tegnap említettem vala, az október végig kísér minket azon az úton, hogy MI MIRE VAGYUNK KÉPESEK? Mit tudunk kihozni magunkból? Meglátjuk-e a nekünk szóló lehetőségeket és látjuk-e, hogy mi az IGAZI KOMFORTZÓNÁNK?

Az október számait, ahogy tegnap említettem, az 1-es határozza meg.
Minden nap számánál ő fog elől állni, ahogy ma is, mert a mai nap száma a 12, ami = 3.
A 12 magában foglalja a "VOLTAM EGY ÉS VÁLTAM KETTÉ" útját, de ha "MAGAMHOZ TÉREK", akkor leszek újra 1 – ezért lesz a 3=1. És így harmóniába kerülve, immár "magammal EGYÜTT" működök, mégpedig IGAZI RENDBEN, akkor megtapasztalhatom: minden sikerül. Minden akkor fordul eredménybe, mikor NEKEM a lehető legjobb. Amikor minden egybeér, akarat, erőlködés és kínlódás nélkül is.

Mindig tiltakoztam magamban a "komfortzónás" teóriák ellen, miszerint CSAK akkor lehetsz sikeres, ha kilépsz e zónádból és az akadályokkal szembe nézve, ingujjat felgyűrve, ellenállásodat legyőzve kiáltod: ide nekem a medvét is!!!
Igen: van ilyen IS. Nálam anyám volt a komfortzóna felügyelője, így esélyem sem volt nem kilépni belőle. Utólag visszanézve, igaza volt, hogy ott állt ostorral mögöttem...
Ahogy én később a lányom mögött a zongoragyakorlások terén.
Tehát: van az a HELYZET és PONT, mikor VALÓBAN le kell gyűrni a belső kényelmet és lustaságot.
DE!
Ennek is alapja az ÉRZET. ÉREZNI KELL, mi lesz jó a gyereknek! NEM ELMÉBŐL kiindulva, hanem szívből TUDVA..
Gondolom, anyám is így lehetett vele, ahogy én is nagyon jól TUDTAM, hogy a középső lányom esetében NEM ENGEDHETEK. A másik kettőnél pedig simán....

Mi adja a visszacsatolást? Az élet.
Én mintegy 40 évig éltem a német nyelvből (nem tanárként), a lányom pedig napi szinten muzsikál. A "lelki üdve kedvéért". Nem lett belőle zenész, de ha nincs a zene, a játék, a komponálás, akkor ma "fél ember" lenne. Ő maga mondta. Hozzátéve, hogy köszöni az akkori következetességet és szigort. Jó, rendben, egy szülőnek KÖVETKEZETESNEK kell lennie és végig KELL vinnie a gyereket az úton, el, egészen a célig, ha ÉRZI és TUDJA, hogy a gyerekének MI AZ ÚTJA!
De mi van akkor, ha MI magunk kerülünk a "kényelmi zóna" határának a közelébe?

Ez az egész téma Ámerikából tekergett be kis hazánkba a network marketing megjelenésével, úgy a 90-es évek fordulóján. Természetesen engem is megtalált és jónak is ítéltem, logikusnak, ésszerűnek és hatékonyan felépítettnek, a hozzá kapcsolódó oktatásokról nem is beszélve.
Sokat tanultam akkortájt "emberismeretből".
Viszont a napi munka, a meggyőzés, a "marketing" valahogy nem tudott a szívemhez nőni.
Nem volt az "enyém". Ezért nem is ment. Mindig a komfortzónám határait kellett feszegetnem, hogy rámozduljak a feladatokra.

Most bezzeg??
"Nincs az az isten, aki le tudna állítani" ... Ráadásul teljesen a KOMFORTZÓNÁN BELÜL VAGYOK!!
És ÉLVEZEM IS! Miért? Mert belőlem fakad. Mondhatni, "EZ VAGYOK ÉN".
És az ide vezető út SEM VOLT komfortzónán túli. Soha nem jelentett kihívást, nehézséget, hogy tanulni kell. Hogy utazni kell. Mentem és kész. Tanultam és kész. Csináltam és kész.
Kérdés nélkül volt jelen az a belső hajtóerő, ami vitt és aminek nem kérdez vissza az ember.

Minden ember számára az ilyen ELHÍVÁS lenne az ideális munka.
De akkor az már nem is munka, hanem HIVATÁS. Legyen az bármi is.
Nemrég jártak nálam "romeltakarítók". Összeszedtek minden kidobált cuccot, költöztettek, cipekedtek. Elnéztem őket, ahogy dolgoztak: becsülettel, lelkesedéssel, teljes hivatástudattal és
korrekt elszámolással! Úgyhogy máris ajánlottam őket tovább...
Ez az együttműködés lényege: együtt-egymással-egymásért.
Kinek-kinek a SAJÁT MAGA TERÜLETÉN.
Ahol ő a legjobb –  de csak akkor, ha a legjobbat nyújtja!