Facebook: https://www.facebook.com/skorpiostudio

10. Az ELEMEK téveszméje

Az egész téma "buktája"  "DÁVID CSILLAGA" fogalmából indul ki.
Jó magyarosan meg is kérdezhetném: "MIVAAAAAAN"????
Mert kb. ennyit is ér a "Dávidka", aki mint tudjuk, FONDORLATTAL tudta csak az ÓRIÁST legyőzni.
Nem véletlenül tűntek el az óriások, hátrahagyva a megalit korszak csodálatos emlékeit, melyek egy nagy tudásúvilágról tesznek tanúbizonyságot, ahol a fondorlat nem volt "kommunikációs eszköz" - ellentétben a "merjünk kicsik lenni" FAJ-tával.
Jelen világunk, mint tudjuk és tapasztaljuk, MÁR CSAK A FONDORLAT által vezérelt: de ennek is vége lesz, hisz a FÉNY, az ANYAG világában, ami egyszer elindul, az el is jut a HAT-áráig.

 És ezzel el is jutottunk a MEGTÉVESZTÉS "FOKÁHOZ", a 6 -os számhoz.
Mert minden belőle indul ki - mivel a 6 a TEREM-TETT világ száma.
Miért?
1. Először is azért, mert a 8-ból, a KOCKÁBÓL vetül ki.
A kockát, ha szemből nézzük, a sarkai kiadják a MÉHSEJT forma hatszögét.

A KOCKA, ami "el van vetve" a SORS SZÁMA.
Az ODAÁT, mely IDE ÁT-ra ÁT-HAT.
A KERESZT a "KERESZT-ÚT", az a SORS KERESZTJE, amit bejárunk. 
Úgy van 6 lapja, hogy az 7.
Tehát benne van az ÁTFORDULÁS pontja.
Az "E"-világot a HORIZONTÁLIS SÍKon tudjuk megélni, akkor, ha TE-EN-G-EL(y)-ben vagyunk.
Azaz MAG-unkban, MAG-unkkal kötjük össze az EG-et és a FÖLDET - amik, mivel mindegyik KÉK,  ezért "ODA-VISSZA EG(y)"-ek. 
Ahogy a 8-as szám is: oda-vissza egy. EGY KÖR, vagy EGY GÖMB, mely megtekert.
Így vált KET-TŐ-vé.
A 8-nak a párja pedig a KETTŐ - mert vele EGy.
A 8-ashoz tartozik SATANA (aki az "igazi" VÉN ŐS), a 2-eshez pedig a HOLD.
A KERESZT horizontális síkjain "ül" a 8 és a 2, a MÁS-világ, a LÁTHATATLAN és az E-VILÁG, ami a LÁTHATÓ. Csak az tud a LÁTHATÓBAN LÁTHATÓVÁ VÁLNI, ami a LÁTHATATLANBAN VAN.
Az LÁTHATATLAN és LÁTHATÓ átfordulási pontja, a HOLT/D-PONT.
És azért "KERESZT-ÚT" a FÉNY útja, az ANYAG világában megélt sorsunk, mert KÉT IRÁNY VAN:
FÜGG-ő-LÉGES és VÍZ-SZINTES.
Tulajdonképp az EMBER FORMÁJA a KERESZT.
És SEMMI, de SEMMI KÖZE NINCS Jézushoz!!! NEM "JÉZUS-KERESZT" "A" kereszt, hanem az ÉLET ÚTJÁNAK a JELKÉPE. A "KÖR-T-FA". Mely megszületik egy "ZÁRT" rendszerből, átfordul a HOLT-ponton, KI-TÉR-jesedik (víz-szinten), majd újra visszaáll a TENGELYÉBE, ugyancsak a HOLT-ponton keresztül, hogy "MEG-TÉR-jen egy MÁS SÍK-ba"....

                                                     ---------------------------------------------

2. Az ÉLET ÚTJA tehát a 8-ból indul ki, és a 6-ból lesz 2-ős.
Hogyan? Csak rá kell nézni a geometriai ábrákra.
Egyébként megfigyelték, hogy SATANA tetején van egy 6-szögletű LILA folt,  egy "vihar", mely FOROG. 
Számomra ez a "nincs kérdésem kategória"....:)
 :) 
De nézzük a számokkal: az EGY(=1) SÉGBŐL, a TELJESSÉGBŐL, a GÖMB-ből, annak megtekerése révén lesz a KÉT TŐ. Megjelenik az IDŐ (=ÉN) és a TÉR (ÉN ki-TÉR-jesedése).
A LÁTHATÓ és LÁTHATATLAN tartomány.
(IDŐ láthatatlan, TÉR látható. De egyik sincs az "ÉN" nélkül).
Hol "FOG-AN" meg?
A "MÉH-SEJT"-ben. Mely 6-áros..
Senki NEM OLVAD ÖSSZE a másikkal. 
Minden EGY-ÉN 6 irányba TÉR-jed ki (hihi... ez a 6 dimenzió!!):
FEL-LE/ ELŐRE-HÁTRA/JOBBRA-BALRA. Erre a 6 irányra van befolyása, azaz 6-ALMA. 
(ÉS NINCSENEK CSAKRÁK!!!)

                                                --------------------------------------------------

Minden EGY-ÉN egy 6-szögletű MÉH-sejtől indult útjára. Ebben a MÉH-sejtben benne volt és van a teljes életútjának a PROGRAMJA: a VÁGY-oka, a VAGY-OKISÁGA, a VAGYONA, a TÁRSAI, a FELADATA, a CÉLJA, a SORSÚTJA, a genetikája, a kinézete, nemisége.
Ez a MÉHSEJT 99,9%-ban LÉ. Mely ÉL.
A LÉ, mely ÉL tehát a TELJES LÉTEZÉSÜNK INFORMÁCIÓJÁNAK TÁRHÁZA.
Ebből a LÉ-ből lesz a LÉT.
Mikor?
TÉL-en. (Lsd téli napforduló).
Mi van TÉL-en? SÖTÉT. Az "ÉJ-SZAKA". Tehát miből ered az élet? A SÖTÉT-ből, az ÉJ-szakából. Ahogy a FÉNY IS a SÖTÉTBŐL születik. FÉNY és SÖTÉT NEM TÁRSAI EGYMÁSNAK: hanem a FÉny van a SÖTÉTBŐL!!!
Nem mindegy!
És mi a DÉL-elés?
 T és D zöngétlen-zöngés párok: amikor a TÉL-lel TELJESEN SZEM-ben áll.
Ez a DELELŐ. A TÉR-ben a KITELJESEDÉS. 
Száma a 9 (fordított 6...)

Az anyaméhben a magzat is sötétben van. Mert SÖTÉTben van a MÁGNESESSÉG NYUGALMA.
A FÉNY=feszültség.
Feszültség pedig nincs mágneses háttér nélkül.
A Fény önmagában NEM LÉTEZŐ. Ezért NEM EGYENLŐ A VILÁGOSSÁGGAL.
A VILÁGOSSÁG = SÖTÉTSÉG. Mert a KET-TŐ EGY.
"FEKETE-FEHÉR-IGEN-NEM, teljesen mindegy, mert MIND EGY" (tehát nyugodtan el lehet engedni a Westminsteri apátság fekete-fehér kockaköve köré felhúzott ostoba konteókat és sátánista marhaságokat).
                                                    -------------------------------------------

A Fény, mivel TEREM-tett, tehát TÉR-hez kötött, így maga is 6-áros!! Akár a hozzá tartozó ANYAG.
És minden TEST, így az EMBER is. Van KEZDETE és VÉGE. Azaz HATÁRAI.
Az ember határa a "BÚRÁJA", a BŐRE - de van egy ki-HAT-ása is: ez az "intim szférája", mely épp 60 cm és amit a SZÍV MÁGNESES REZGÉSE HAT-ároz meg.


Az EMBERi SZER-V-EZET-et a 6-szögletű méhsejtből az ELSŐ SZERV, a SZÍV ÉPÍTI fel, mely minden atomhoz, molekulához, sejthez eljuttatja az ÉL-Ő LÉ teljes információját. 
A SZÍV tehát VISZ.
Ahogy a VÍZ is VISZ. 
A VÍZ nem egyenlő a LÉ-vel: a VÍZ a "hordozó", a "kehely", a LÉ pedig az INFORMÁCIÓ, a TUDAT, a TUDÁS, a TARTALOM. 

                                                       -----------------------------------------------------

3. 6, ami VAN. 
A fentiek alapján, tehát a hatszögletű méhsejt a "VAN", mivel minden BENNE VAN - ami KI-NYILVÁNÍTHATÓ.
"ÉN-LÉ"-ből létrejön az "ÉN-KI".

Ezzel már el is érkeztünk a SUMER világba - pontosabban ANNAK TELJES TORZÍTÁSÁBA!!!
Ugyanis náluk már ÉN LIL és ÉN KI két "FÉLTEST"-VÉR. Két "KAN" (KÁN) - mutatva, hogy már az "Y" tombol, már megjelent a "TÖRT ÉN" és annak LEURALÓ minősége, hisz főistenük "ANU" is egy hym, akinek a száma a 60.
(Mi pedig TUDJUK, hogy "ANU" = NAPBA ÖLTÖZÖTT BOLDOGASSZONY. Az a NŐ, aki magára veszi a FÉNY minőségét, az ANYASÁGOT, hogy "MAGÁT ADJA" az ember fennmaradásához..) 
Nekik a 60=1, a "főisten", az "atya" számaként.
Nos, tökéletesen TETTENÉRHETŐ, hogy a sumerok egy MÁR MEGLÉVŐ TUDÁST FORGATTAK KI és építették RÁ, mint egy RÉ-teget a saját TORZÍTÁSUKAT, egyben elfelejtve és már NEM ÉRTVE, hogy mit is jelent VALÓBAN a 6, ami  VAN.
Leírva pedig valóban 60-ként lehet kifejezni.
És miért 1 a 60?
Azért, mert a 6-szöget fel tudjuk osztani egy FÖLSŐ és egy ALSÓ HÁROMSZÖGRE, köztük pedig egy NÉGYSZÖGRE. Ha ezek számát (3+3+4) összeadjuk, pont 10-et, azaz 1-et kapunk.
De a 10 is mit fejez ki? 
EGY, ami VAN.
(EZÉRT HAMIS A TAROT "SZERENCSEKERÉK" elnevezése a 10-es számhoz!) 
Ahogy a 60 is HAT, AMI VAN.

A sumeroknál a 0 még a VAN - a zsidóknál pedig, akik a sumerok hagyatékára építették az ószövetségüket (pontosabban simán átvették), már "SEMMI" lesz a 0.
Na, EZ A VÉGSŐ TORZÍTÁS!!!!
Ugyanis olyan, hogy SEMMI, NINCS!!! Tagadás tagadása = VAN. Pont.
HA nincs a semmi, akkor az mi? VAN-ság.

A vicc egyébként az a sumeroknál, hogy INANA, ANU felesége, "CSAK KEVESEBB" lehet, mint ANU, és pont 5-el. Ezért az ő száma 55.
No, én itt szoktam hangosan felnevetni, mivel az 55 az az "ISTENI" szám, amely nélkül NINCS 60!!
Nesze neked "tolvaj népség" - azaz hymség...

                                                        ----------------------------------------------------

4. Hogyan lett a 6-ágú csillag?
Ha kivesszük a TÉGLALAPOT a két HÁROMSZÖG közül, és ezeket EGY-MÁS-ba csúsztatjuk, akkor megkapjuk a dávidcsillagként (nekem így, kisbetűvel) ismert 6 ágú csillagot. 
Hogyan lett ez a ZSIDÓK jelképe?
Úgy, hogy a 6-ban benne van a 7, ami pedig a 6-áros FÉNY
 száma!
Nézzük meg jól: van a 6-ágú csillagnak 6 sarka - de ott a KÖZEPÉN a "MÉHSEJT", a 7-ik!!!
A "LÉNYEG".
Az "ÉN". KÖZÉPEN!
A menora ugyanezt fejezi ki: 3-3 szár és KÖZÉPEN a 7-ik. Az "ORSZÁG", a "HATALOM" és középen a "DICSŐSÉG". (Nesze neked miatyánk....)
Ahol a DICSŐSÉG
 = FÉNY = NAP.

Hogyan kerültek a 6-ágú csillag csücskeire az ELEMEK?
Úgy, ahogy az "Y" mindent kiforgat.
Mert az Y ELMÉJE ELEMEZ. 
Mivel az Y egy "TAG", ezért lényéből fakadólag mindent TAGOL.
Mindent RÉSZEKRE BONT.
NEM ÉRZÉKELI az EGYET. Neki LÁTNIA KELL a részleteket, hogy abból felépítse magának az EGYET. "SZÉT"
 kell SZEDNIE, hogy ÚJRA EGGYÉ TEGYE.
Ezt a világot éljük. A "SZÉT"-szedés minőségét...
Csakhogy amit egyszer BONTOTTAK, azt már SOHA nem lehet OLYANNÁ visszaépíteni, amilyen EREDENDŐEN VOLT!
És bár a RÉSZEKBŐL is meg lehet ismerni az egységet, hisz minden részben benne van az EGÉSZ - de aki LÁTJA és ÉRZÉKELI AZ EGÉSZET, annak nincs szükségw a RÉSZEK(RE) bontásra, a RÉSZLETEK megismerésére.

Mit mond a közmondás? A RÉSZLETEKBEN LAKIK AZ ÖRDÖG. 
(Ami persze nincs, hisz az ŐR mint tudjuk az ŐRZŐ ISTEN-NŐ. A DÖG meg a DEG, a DEGESZ, a TELE hangváltója - csak már egy torzított tartalommal. Tehát megint tettenérhető, hogy minden TORZÍTÁSban felfedezhető az EREDENDŐ IGAZSÁG).
Nem kell az EGÉSZET részekre bontani ahhoz, hogy ÉRTSÜK a működését.
HA ÉREZZÜK, ÉRZÉKELJÜK, akkor TUDJUK IS.
Mindezt tökéletesen bizonyítja a MAGYAR NYELV és a TUDOMÁNY viszonya.
Ami NYELVÜNKBEN BENNE - azt a tudomány még csak most kezdi az anyag síkján felismerni....

A 6-szög, a 6-ágú csillag mit jelképez hát?
A VAN-ságot, az EGY-séget, a TELJESSÉGET. 
HOL?
A TEREMTÉS-ben, a TEREM-TETT világban.

Melyek az ELEMEK?
VÍZ - ami NEM VÍZ, hanem LÉT                                              FA
TŰZ - mely a KÍGYÓ GYÚJTÓ ereje                                       FÉM
LEVEGŐ - mely = LÉ - ahogy a szóban benne is van.          FÖLD

Vajon mennyire ELVÁLASZTHATÓ a LÉ, a LEVEGŐ és a TŰZ??????
SEMENNYIRE!!!!
EZEK NEM KÜLÖNÁLLÓ ELEMEK, hanem TELJESEN EGYEK!!!
Mert egyik NINCS A MÁSIK NÉLKÜL. 
NEM OSZTHATÓK, NEM TAGOLHATÓK, NEM ELVÁLASZTHATÓK - ezért bárminenű "HAT"-ásuk nem értelmezhető, mert EGYBEN 6-nak, hisz EGYBEN 6-ok.

Nézzük az F betűseket.
Egyrészt: mind a "F-ÉN(y)" -ből van.
De ki a F-ÉN??
F és V zöngétlen-zöngés párok: a V-ÉN.
A V-ÉN F-i-a a F-ÉN(y). (Lsd MADONNA A GYERMEKKEL szobrokat!!!!)

Tehát, minden, ami a FÉNY-hez kapcsolódó. A FÉNY-ben megjelenő ÉN-ben.
FA = ÉN (lsd KÖR-T-FA, azaz a KERESZT). ÉN VAGYOK. 
F-ÉM = a FÉNY bennem élő részei
F-ÖL-D (vagy F-EL-D) = ez az ÉLŐ FÉNY. Mert FÉNY, FÖLD, ANYAG - EGYEK.

A FA mint NŐ-VÉ-ÉN a FÉNY HAT-ására "ébred csipkerózsika álmából és TERMEL OXIGÉNT a fotoszintézis által, amit az emberi ÉN pedig BE-LÉ-LÉ-GÉ-z...

SZÉTVÁLASZTHATÓK hát a TEREMTŐ és a TEREMTETT?
A 6-ágú csillagban e két tartomány jelenik meg, a KÉT háromszögében - éppúgy, ahogy a 8-as számban is.
Mindkét szám azt jelzi (ráadásul a 6 a 8- ből "ered"), hogy CSAK az tud láthatóvá válni, ami VAN.

És csak az tud HAT-ni, ami VAN.

Ami VAN, az TELJES, EGYSÉGES és EGYÜTT-HAT-ó - tehát FEL NEM TAG-olható.

                                     ----------------------------------------------------------------

MINDEN MAGYARUL MAGYARÁZHATÓ és ÉRTHETŐ és ÉRTELMEZHETŐ.
Mert mindennek MAGYARUL VAN ÉRTELME.

(és ha már számmisztika: 23-27-kor befejezve 5 fok mellett...)