MOTTÓ: BEROBBAN A JÖVŐ JÖVŐ...

 
Ma minden az ABSZOLUT ÚJ KEZDETEKRŐL szól!

Egyrész mert ÜRESHOLD van - és itt újra elmondom, újra és újra, hogy amikor a Nap együtt áll a Holddal, az NEM ÚJHOLD, hanem „ÜRES” – mivel NEM LÁTHATÓ. TELJES kitakarásban van. Újhold AKKOR VAN, amikor MEGJELENIK AZ ELSŐ SARLÓ!!!
Az asztrológia éppúgy tele van hazugságokkal, mint minden vallás – csak a józan paraszti észre kell(ene) hallgatnunk és látva látnunk, nem csak néznünk ki a fejünkből és akkor helyesen tudnánk értelmezni úgy a láttottakat, mint a szavakat!
Tehát: ma ÜRESHOLD van, egyrészt, másrészt pedig MA indul útjára SATANA.
Ezenkívül RÉSZLEGES NAPFOGYATKOZÁSNAK is szemtanúi lehetünk.. ami megint csak nem mindennapos esemény!

MA MINDEN tekintetben egy NYITÁNY veszi kezdetét.

Mióta „megállt” Satana a „Teremburán”, érezhető egy VÁLTÁS-HANGULAT.
Egy készülődés, egy rajt.
Tegnap már szó volt a KAPURÓL is. Mely igazából KETTŐ – ahogy a katedrális képén is látható volt. Olyan, mint a 8-as szám, azaz a lemniszkáta, mely pedig Satana száma. Ő az „ÁTJÁRÓ”.
A 8-as közepén van a fordulópont - ebben vagyunk MOST.
SATANA vagy MA-AT mérlegén KETTŐ serpenyő van. „MEGMÉRETTETTÉL ÉS KÖNNYŰNEK vagy NEHÉZNEK TALÁLTATTÁL”.
Amilyen a LELKED SÚLYA – arra haladsz tovább.
Tovább – vagy vissza, amíg meg nem szabadulsz a terheidtől...

Az elmúlt napokban szerintem sokan ÉSZ-re vették, felfigyeltek arra a belső változásra, hogy STABILIZÁLÓDOTT bennük a JÓ-LÉT érzete. Amit én csak „karácsonyi hangulatnak” becézek.
Korábban még nagyobb amplitudóban voltunk a FENT-LENT viszonyában. Aztán a kilengések egyre ritkábbak lettek és egyre szűkebb határok között mozogtak.
Kaptuk erre az „edzést” rendesen, főleg az elmúlt 1 évben, hisz minden értünk és semmi ellenünk, majd az „utolsó” napokban mindenki megkapta azt az „utolsó figyelmeztetését” még, amire szüksége volt ahhoz, hogy a „maradék gyenge pontjait” meglássa és azokat legyőzendő, stabilizálni tudja magában a JÓ LÉT TUDATÁT.
Tudjon nemet mondani, tudjon semleges maradni a hülyék társaságában, meg tudja őrizni nyugalmát a külvilágból rázúduló hírtengerben, le tudja tenni a kétségeit, a félelmeit, a szorongását, az aggályait, önkorlátozó hiedelmeit, kishitűségét, önbizalomhiányát; eldobja magától a korábbi, de már kiüresedett eszméit, melyeket vakon követett – és ezeket letéve, feloldva immár FOLYAMATOSAN és SZILÁRDAN ÉREZZE MAGÁBAN a BŐSÉG ÁRAMLÁSÁT. Az ÖRÖM-LÉTet! Ugyanakkor tudjon JELEN lenni a JELENBEN, meglátva a JELEKET, hogy mire kell odafigyelni, mi érkezik, mire készüljön.
A „próba”, a felkészülés ideje lejárt.
Elindul az „ÉLÉS” szakasza..
Ki erre – ki arra.
Van, aki ALSZIK, mert hagyta magát elaltatni - és van aki ÉBER LÉTBE TÉRT, mert figyelmes volt..

Már eddig is megtapasztalhattuk, hogy az AZONOS VONZZA AZ AZONOST és nem az ellentétek egymást.. (Ennek „mechanikáját” már sokszor elmondtam, most nem térek ki rá, hogy miért van így.).
Aki a BŐSÉG, a JÓ és az ÖRÖM TUDATÁLLAPOTÁBAN ÉL, az a BŐSÉGET, a JÓT és az ÖRÖMÖT VONZZA MAGÁHOZ, mindannak ellenére, amit a külvilág mutat és el akar hitetni velünk.
Ennek azonban VAN EGY ALAPFELTÉTELE: a TELJES TISZTASÁG!!
A TEN-G-EL(y)-ben LÉT. Nincs sumákolás, nincs megjátszás, nincs duma. ÉLED vagy NEM ÉLED?
Ez a DÖNTŐ.
Úgyis lelepleződik mindenki.
A „Jupitert átverni nem lehet”.
Lehet vele próbálkozni, de MINDEN MINDIG KIDERÜL.

Így AKI CSAK MEGJÁTSZA, aki CSAK A SZÁJÁVAL hinti a bőség igéjét, a "szívbéli magbatérést" de NEM ÉLI, mert KÉP-telen rá, hisz nincs is képe róla, annak csak a FÁJ-DALOM jut osztályrészül, és csak a FÁJDALOM DALÁT fogja zengeni, mert nem szól másról az "én-tudata", mint az önsajnálatról, az önostorozásról, a RÉSZVÉT felkeltéséről. Folyamatosan összemossa az IGAZI MAG-unkba fordulást a SEBEK NYALOGATÁSÁVAL, azért, mert csak az energia-elszívás által tud fennmaradni. MANIPULÁL, mert "nem tud élni".
Milyen az ilyen "dalnok"?
Velejéig hamis és megtévesztő.

Ugyanilyen velejéig hamis és megtévesztő minden ELMÉS TANÍTÁS. Az ilyen tanítóknak NINCS ÉRZÉKELÉSE, ők CSAK AZ ANYAG, a LÁTHATÓ VILÁG és az ESZMÉK rabjai. Mondják az összeesküvés elméleteket, CSAK A MÚLTBAN ÉLNEK, csak a látható, kézzelfogható "maradványok" az érdekesek számukra, közben nincs jövőképük, tele vannak félelemmel, visznek a nihill felé. Képtelenek a JELENBen élni, az "örömlétről" meg fogalmuk sincs. Csak a rosszat látják, csak a bajokat sorolják. Ők is manipulátorok, hisz az általuk gerjesztett félelemmel tartják fent magukat.

Mióta 2021. augusztus 13-án a Szíriusz elhozta azt az üzenetét, hogy NEM LÁTNI KELL, hanem ÉREZNI, hozzátéve, hogy „FESZÜLTSÉGBEN NINCS LÉTEZÉS”, egyértelműen feltartotta az ELME KONTRA SZÍV zászlaját.
Akik továbbra is „feszültségben” maradtak és az ELME útját követték, az eltelt 1 év alatt tökéletes tanubizonyságot tettek arról, merre vezet ez az út: LEFELÉ „a kintben”, azaz a kapkodás, az össze-visszaság, a „nemtalálomahelyem” irányába; valamint a MAG-látás helyett a BETEKEREDÉS lelki káoszába.
Az ELME feszültségével együtt jár az „AKAROM” - a „MEGVÁROM” helyett, amire pedig az idei szíriuszi üzenet hívta fel a figyelmet, a „NE AKARJ, hanem ENGEDD” útmutatásával.

A „BEFELÉ” vezető út és a „BETEKEREDÉS” között újfent tettenérhető a „paraszthajszálnyi” különbség.
Mit is mondunk? „Menj Egyre beljebb, egyre feljebb”.
Csakhogy ez EGYÁLTALÁN NEM EGYENLŐ a „betekeredéssel”, amire pedig az elme, a feszültség, a manipuláció útja vezet.
Ugye értjük?
Ugye érezzük?

Aki MÁR MAG-ában van, az nem „betekeredett”...
Ellenben, aki „betekeredett” az egészen biztos, hogy nincs „MAG”-jában..

Az elkövetkezendőkben mindenki AZT FOGJA BEVONZANI az életében, AHOL MAG-A REZEG.
Azonos az azonosságot. A JÓ-LÉ-T-ben élő a JÓT, a FESZÜLTSÉGBEN élő a feszkót....
Immár mindenki ELDÖNTÖTTE melyik utat választotta...

Napunk kísérő angyala RAGUEL, aki az ISTENI REND-ről üzen.
Igen, REND van mindig és mindenkor.
Hisz a REND épp SATANA-hoz tartozó MI-NŐ-s-Ég...
Most elindul a RENDRAKÁS.
Minden téren.. és MIND ÉN KI-ben...

("véletlenül' épp 11.01-kor befejezve...)