MOTTÓ: MEGFONTOLÁS - SATANAI MÓDON

 
(kedvenc téma, így kicsit hosszú lett 🙂 )
 
Ma a „Teremburán” megállt SATANA látszólagos hátráló pályáján. (Látszólagos, mert csak hozzánk viszonyítva, egyébként természetesen NEM vált irányt..).
Satana, akit „szaturnuszként” ismer a világ (nekem ÍGY, csak kisbetűvel), akire mérhetetlen aljas hazugságtömeget pakolt rá az az „Y TÖRT ÉN” szellemi minőség, mely csak az EREDŐ MEGTAGADÁSÁVAL tudta tenmaga törtségét egésznek beállítani, nos ez a SATANA nem más, mint MA-ÁT, az IDŐ (MA) és TÉR (ÁT) kapuja, az a KÍSÉRŐ, aki ÁTVEZET minket ODA-ÁT-ra..
Azért rettegTET tőle az „Y szellemisége”, mely őt „sátáninak” bélyegezte, mert neki magának IS SZEMBE KELL NÉZNIE vele kilépésekor és el kell számolnia minden ténykedésével, hazugságával, csalásával, megvezetésével. Akkor miért csinálja? Azért, mert a „terhes” lélek VISSZA kell hogy térjen, mivel a benne maradt programokat a keletkezés helyén tudja csak feloldani és letenni. Természetesen mindig több segítséggel, hisz az „Isten nem kicseszésre játszik”. Ez a „KARMA KÖRFORGÁSA”, melyet az Y tart(ott) fenn egy teljes KOR-KÖR ideéig... DE ennek VÉGE és ennek TUDATÁT erősíti az újra előre lendülő Satana...
 
SATANA az a „SZÉPASSZONY”, akinek arcát már csak a „túloldalon” lehet meglátni, mert szépsége annyira lenyűgöző, hogy azt csak „kozmikus szemmel” lehet meglátni. Azaz TISZTÁN.
(És természetesen megérteni)..
Akit ő „magába” enged, azaz MÉLTÓNAK talál arra, hogy kapuján átlépjen, az az eredendő tiszta forrással válhat újra eggyé, mely maga a TISZTA SZER ELEM MINŐSÉGE.
Akinek a lelke azonban még tele van salakkal, teherrel, annak először meg kell tisztulnia.
Az egyház ezt a tisztulási folyamatot kiáltotta ki „tisztító tűznek” – csak természetesen MEGINT ÁTPOLARIZÁLVA. Félelemmel, fájdalommal, rettegéssel megtöltve. A földi világban pedig ezt jelenítette meg a máglya, amin „átégetve megtisztították” a boszorkányokat és mindazokat, akik „istentagadók” voltak...
Nos, ez az igazi „MEG-TÖRT” értelmezése egy „KITÖRT LÁBÚ” minőségnek, mely képtelen EGY-s-ÉG-ben látni magát. Mivel? KIVEL? A NŐVEL!!
Egy hímségi gyülekezet, mely „Anyaszentegyháznak” titulálja magát, közben pedig mit tagad meg minden szinten? MAGÁT A NŐT, AKI ANYÁVÁ LÉSZEN és minden FÉRFI VILÁGRAHOZÓJA.
Ne kábuljunk el „Szűz Mária” dícséreteit hallva, mert ezek a dicsénekek hamisak, úgy ahogy vannak.
A helyzet képi megjelenítését a csíksomlyói templom Babba Mária szobra adja vissza a legjobban, mely maga a TISZTA TELJESSÉG, a TEJ-esség, az EG(y)-ség szimboluma. De mi van föléje rittyentve? Egy sötétszürke trutyi, melyből egy szakállas hímség nyúl ki, meglehetősen fenyegetőleg.
Mit jelképezve? Hogy lehet Babba Mária akármilyen tiszta és egységes, akkor is Ő URALJA!!
Hát elég „piszkos módon” – ez jól ki is vehető...
Amikor mindezen lelkem teljes mélységében felháborodtam, csak annyi választ kaptam Babba Máriától, ráadásul mosolyogva: „azt hiszed, ez engem bármiben is zavar?” Na, ezen még jobban felhúztam magam – de idővel rá kellett jönnöm, teljesen igaza van. Hogyan is zavarhatná a KOZMIKUS EGYSÉGET ÉS ELEVE LÉTEZŐT az ÁLTALA TEREMTETT létező játéka???
Azt csak nekünk kell elviselni, pontosabban NEKÜNK KIHÍVÁS, hogy ELFOGADJUK ezt a játékot. Részesévé válunk a tagadásnak – vagy MEGMARADUNK TISZTA SZELLEMISÉGÜNKBEN, azaz MAGUNKBAN? A DÖNTÉS EGY-ÉN-i és mindig a mi kezünkben van.
 
És ezzel meg is érkeztünk napunk „magjához”.
Mert ha Babba Mária tudott mosolyogni a „truyin” a feje fölött, tudva azt, hogy ez itt csak egy „játék” – akkor nekünk is ÉREZNI ÉS ÉRTENI kell, hogy a KÜLVILÁG nekünk EGY JÁTÉK-SZÍN.
Sokszor mondtam és mondom még sokszor: a KÜLVILÁG ADOTT. És ADOTT a mi SORS-UTUNK is, de ez utóbbit MI MAGUNK írtuk meg, ÖSSZHANGBAN a KÜLVILÁGGAL. Mert ugyebár NEM VÉLETLENÜL születünk EKKOR ÉS IDE – azaz MA és ÁT kapuján keresztül. Ez a külvilág lesz nekünk a KATALIZÁTOR a saját SORSUTUNKBAN, hogy MEGÉLJÜK a KÜLDETÉST, a CÉLT, amiért ITT VAGYUNK.
Mi lehet küldetés és cél?
Mindenképp valamilyen MINŐSÉGGEL összefüggő megélés. Ami mindig az EMLÉKEZÉSHEZ kapcsolódó. Emlékezni saját ISTENI eredetünkre, TEN-MAG-unk egységére és EZT MEGÉLNI.
Ha sikerül ITT és MOST, a kapun innen, akkor átlépéskor is könnyű lesz a serpenyő a lelkünk súly(talanság)a alatt és mehetünk HAZA.
Belenézhetünk SZÉPASSZONY szemébe, „beleremegve” a SZER ELEM EREJÉBE.
 
Minden lélek itt a Földön ENNEK a TEKINTETNEK a megélésére vágyik a lelke mélyén.
A férfiak EZT A NŐT keresik minden nőben. Hamvas szerint ez „Szofia”, az eredendő tisztaság.
Évát pedig földi bűbájnak tartja, üresnek, megterhelve az „eredendő bűnnel”. Tipikus férfiduma.... Mert egyet felejt el: az „Y”, mint TEREMTETT megteremtette a „maga nőjét”, hisz MEGTAGADTA AZ EREDENDŐT. Visszatalálni macera és nyűg és kihívás és feladat. Tehát? „TERMETETT” egy könnyebbik utat a „maga nője” által. Csakhogy ez egy valódi csapda, egy lefelé tartó, lehúzó spirál... Hogyan lehet kiugrani belőle? Természetesen CSAK AZ EMLÉKEZÉSEN keresztül. A „TEREMTETT” minőség uralma alóli kilépéssel és a „LÉ-tező EREDŐ” minőségre való ráébredéssel.
Mely egyébként MIND-ÉN-KI-ben ott van.
 
Nos, SATANA „ÉBREDÉSE”, azaz „türelmi ideje” LEJÁRT. Mire?
Az ÁT-HANG-olódásra.
A múlt héten ELŐRE KAPCSOLT a PLÚTÓ, aki mozgásba hozta VÁLTOZÁS LENDÜLETÉT.
MA megállt SATANA és 25-vel megadja majd a sípszót, hogy „IDŐ VAN A TÉRBEN”.... Mire?
A beteljesülésre.
Rengeteg időt kaptunk, hogy eldöntsük, a RÁCSON INNEN vagy TÚL akarunk-e létezni? (9.11....hát, na...)
Aki kilépett saját rácsai mögül, annak nincs más dolga, mint folyamatosan „etetni, táplálni, fenntartani” azt a LELKÜLETET, amit én „karácsonyi hangulatnak” szoktam nevezni. Legyen BÁRMI IS KINT a KÜLVILÁGBAN. Történjen bármi. NINCS VELE DÓGUNK. Dóga annak van vele, aki ANNAK A SZINTJÉN MARADT. Annak a „hangját hallja”. Ők állandóan „éhes szellemként” kajtatnak az információk után, meghallgatva ezt, elolvasva azt, állandóan nyugtalanok, mint a vizet elnyelő sivatag. Pillanatnyilag megnyugszanak, de a következő szellő már borzolja is a homokszemeket....
Az éltető víz pedig már el is tűnt....
Az ilyen „kajtató” lelkek NEM TALÁLNAK NYUGALMAT és BÉKÉT. Lehet, hogy ráismernek működésükre, akár még ki is mondják, le is írják – de változtatni nincs erejük. Mert felszínesek – márpedig a felszínesség az érzékelés gyilkosa...
 
Tehát, mi az eszencia a mai napra? Legyünk BENNE a „karácsonyi hangulatban!” És ne hagyjuk senki által elvenni. Mindemellett legyünk nyitottak az ÉRTÉSRE is – amire a „zsigereink” rábólintanak. Ugyanis lejárt a „sátánista” propaganda ideje (huu.. erre most egy hatalmasat rá is tüsszentettem) és eljött SATANA tiszta minőségének az IDEJE és MEGÉRTÉSE....
 
Napunk kísérő angyal ma GABRIEL, aki „hírhozó” hírében áll – de ma azt is üzeni, hogy jól fontoljuk meg, „engedünk-e a kísértésnek”, vagy inkább „hagyjuk magunkat kísérni”... (9.19.....)
Hisz SAT-ANA = KÍSÉRŐ AN(y)A
(megosztva 9.44-kor... Hmmm...)