MOTTÓ: MÚLTBÉLI MINTÁK

 
Ma újra egy szembesülést élhetünk meg. Kicsiben vagy nagyban? Valamely témában, gondolatiságban, eszmeiségben, vagy kapcsolatban, viszonyulásban, hozzáállásban?
Kinek mi aktuális épp. De egy biztos: szembe találjuk magunkat egy mintával – valószínűleg nem először - , amit eddig követtünk. Újra és újra beleesve egy azonos csapdába. Újra és újra megélve, hogy megint magunkkal toltunk ki. Kikászálódva a helyzetből rendezzük a gondolatainkat, felismerjük, hogy mit kellett VOLNA tennünk, aztán telik-múlik az idő, elénk kanyarodik UGYANAZ a helyzet, csak más ruhában és megint a régi minta szerint viselkedünk, ismét megszivatva magunkat...
Mert ismétlés a tudás anyja....Ismerős?
Szerintem igen.
 
Minden helyzet addig ismétlődik az életünkben, amíg rá nem ébredünk a HELYES megoldásra és fel nem ébredünk a belénk NEVELT, belénk rögzült HAMIS mintázatokból. Például abból, hogy kinek KELL tiszteletet adnunk? Hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem.” Hogy nem adhatjuk ki magunkból a véleményünket, mert az a feljebbvalónak nem tetszik. Vagy hogy a szülőknek BÁRMIT el kell nézni, mert ők a szüleink és KÖTELEZŐ a tisztelet feléjük.
Vagy a gyerekeket minden létező különórával agyon terheljük, mert akkor lemarad az elvárttól. Igaz, hogy a gyerek az otthon békéjére vágyik, szeretne magában lenni és játszani önfeledten – nem, helyette visszük lovagolni, dzsúdózni, meg mindenféle különórára. Egyszerre. Válogatás nélkül. Nem a különórákkal van a baj, hanem azzal, hogy „minden kell, mert hátha...”. Mivel mi habzsolunk, a mennyiségre gyúrunk, ezt adjuk tovább a gyereknek is és közben elveszik a MINŐSÉG. A gyerek is a mennyiség varázsában nő fel – és később is a habzsolás lesz rá a jellemző, falja a pasikat vagy épp a nőket, mert nincs benne ÉRTÉK-és MÉRTÉKTUDAT.

Mindenki hoz magával bizonyos neveltetést, mintákat.
A legnehezebb közülük a MANIPULÁCIÓVAL való megküzdés.
Aki manipulációban nőtt fel, látva, hogy a szülei miként irányítják és verik át egymást, ezt a mintát fogja tovább vinni. Már az iskolában így fog viselkedni. A manipuláció pedig kiöli az ÉRZELMEKET, a tudat, a lélek teljesen az EGO irányítása alá kerül. A manipulátor ZSAROL, ÁLDOZATNAK TETTETI MAGÁT, felkelti az EGYÜTTÉRZÉST, a SAJNÁLATOT – közben pedig sunyi módon úgy keveri a szálakat, hogy mindig és mindenkor ő maradjon a „diktátor”, minden az ő akarata szerint történjék.

Az ilyen érzelemmentes alakok legjobb gyűjtőhelye a spiri világ. Mint egy „menekülttábor”, olyan. Ezek a figurák azok, akik csoportokat építenek maguk köré, természetesen ZÁRTAT, ahol minden figyelem feléjük irányul. Ők adják a tutit. De ha valaki felismeri, hogy valami nem stimmel, és visszakérdez: azonnal közellenséggé fog válni. Mármint a kérdező. NEM VÁLASZT kap a kérdéseire a gurutól, nem az a reakció, hogy beszéljük meg a felmerült témát, vajon mi a kétség tárgya és oka, nem. Azonnal átlendül a „guru” TÁMADÁSBA, szemrehányásba, majd a következő lépésben eljátsza a mártírt, az áldozatot, a megbántottat, és automatikusan felkelti a többiekben a védekezést, az összefogást az Ő érdekében, az EGYÜTTÉRZÉSRE apellálva. Míg a vége az, hogy a kérdezőt kizárják a csoportból (ha addig ő maga meg nem unta és ki nem lépett).
Sokan jártak már így.
De akit kidobtak, nagyon gyakran egy ÚJABB CSOPORTHOZ kapcsolódik, ahol feloldódik, megbékél, vigaszt talál, majd hamarosan kezdődik előlről minden.... Miért? Mert nem tanulta meg, hogy HIGGYEN saját magának, a saját látásának, bízzon tenmaga képességeiben. Álljon a saját lábára. Legyen ön-álló!
Amíg ezt meg nem teszi, addig mindig mások játékszere lesz.

A manipulatív magatartás a párkapcsolatokat tudja leginkább megmérgezni. Miért is? Mert az egyik fél (ha ugyan nem mindkettő) ÉRZELMILEG sérült, önbizalomhiányos, szeretet nélküli, aki VÉDEKEZÉSBŐL URALNI akarja a terepet, irányítani, ellenőrizni, hogy NEHOGY ÚJRA megsérüljön.
Magához láncol egy olyan valakit, akiben nagy az EGYÜTTÉRZÉS – de ő nem épül ettől az együttérzéstől, hanem felmorzsolódik, kiég, tönkremegy.
Az ilyen „párosokban” mindkét félnek van dolga és tanulnivalója - egyébként UGYANAZ: ÖNÉRTÉKELÉS. ÖNBIZALOM. ÖNTUDAT. Felismerni: KI VAGY-OK ÉN? Valójában?
A Kor-Kör váltásnak EZ AZ ALAPVETŐ kihívása.
ITT és MOST FEL-IS-MER-ni (felfelé, IS-tentudat, MER-sz), hogy ki az, aki ott BENT, MAGAMBAN „ÉN”-nek mondja magát?
Eddig „meg kellett” halni ehhez. Most már nem kell.

Minden támogató erő, energia itt van a szemnek nem látható tartományból, hogy erre ráébredjünk. MEGLÁSSUK az IGAZSÁGOT, magunk IGAZ ÖNVALÓJÁT. Meglássuk és megértsük a LÉ-tezés ÉL-tető mi-NŐ-ségét. A MENNY-iség habzsolása helyett – a MINŐSÉGET. (Hmm... „menny” és „menny-is-ÉG”... már megint egy eltorzított fogalom.. Érdemes elmerengeni rajta...)
Az „edzéseink” ezt szolgálják. Hogy LÉPJÜNK KI a NEVELT, belénk rögzült mintázatból, megszokásból, játszmázásból, mert CSAK EGY ÚT van:
a TISZTASÁG, a TISZTESSÉG és TISZTELET ÚTJA.
Először MAGUNK felé, és utána MÁS-OK felé is.

Egy anya ne üljön a gyerekén (legtöbbször a fián), ne legyen számára egy kudarcot vallott párkapcsolat pótszere, ne fojtsa meg, ne láncolja magához, mert nem különb, mint egy zsarnok börtönőr.
Minden JÓ és minden ROSSZ az ANYI MINTÁBÓL ered.
Tetszik, nem tetszik: EZT BE KELL LÁTNIA - minden nőnek.
Ezért nekik kell elsősorban tenmagukra ébredniük és ráhangolódni a bennük működő isten-női minőségre. "EGYÜTT ÉREZNI", benne lenni a SZER ELEM ETETŐ ÁR-amlásában...

Napunk kísérő angyala ma ZADKIEL, az „EGYÜTTÉRZÉS” angyala.
Az együttérzésről már volt szó. Nem az, amikor „belesajnáljuk” magunkat valaki más „áldozatjátszó” szerepéhez az ő játszmájába, hanem az, mikor EGYÜTT REZGÜNK, együtt ÉRZÉKELÜNK és EGYÜTT ÉRZÜNK tenmagunk FELSŐBB LÉNYÉVEL és mindazokkal, akik ugyanezen az „EGY húron pendülnek”. Mert CSAK EZ visz egyre BELJEBB és egyre FELJEBB... a „MAGOS-ságba” és a „VILÁGOS-ÁG”-ba...