MOTTÓ: FORDULAT

 
No, megint most mutatkozik meg, hogy mennyire nem volt véletlen a tegnapi elcsendesülésre intő nap, mivel ma minden a FORDULATRÓL szól. „Pályamódosításról” – ahogy Chamuel, napunk angyala is üzeni. De ezt a fordulatot természetesen és elsődlegesen BENT ÉLJÜK MEG.
Azok a napi hatások, amikről a Rituálék is szólnak, NEM A KÜLVILÁG DRÁMAJÁTÉKÁT elevenítik meg! Remélem, ez már VILÁGOSSÁGBA került az elmúlt évek során. Pedig mindenki EZT VÁRJA, EZT AKARJA LÁTNI. És ha nem ezt kapja, már legyint is: áááá... ez se mond semmit, makog itt össze-vissza mindenféle fordulatról, aztán tessék: nemhogy jobb lenne az élet, hanem egyre sz@..rabb! Nyakig merül a hétköznapi világ híreiben, követi a tőzsdeszámokat, figyeli a gazdasági mutatókat, naprakész a politikai csatározásokat illetően, hajtja a teljesítményt a munkahelyén, hogy megfeleljen az elvárásoknak – közben egyet felejt el: SAJÁT MAGÁT.
Azt hiszi, ez az élet-MÓD az élet MAGA.
Egészen addig, amíg valami nem vágja hókon.. Jó esetben ilyenkor megáll az ember és körbenéz, hogy mivaaaaan??- és elkezd FEL-ESZME-lni, de sajnos a legtöbben nem. Néhány próbálkozás után a „sors is feladja”, mint a Narnia krónikáiban Aslan a törpéket illetően – hagyja őket „törpének lenni”.
Mert „a törpék csak a törpékért élnek”.
Hatalmas mondat ez!!!
Értjük? Érezzük?

Tehát az „égi hatások”, különösen azok, melyek a látható konstellációk MÖGÜL érkeznek, felülírva a szemnek látható dolgokat, mindig RÁNK hatnak. Az EGY-ÉN-re. Azért, hogy az „előre megírt forgatókönyv szerinti drámajátékban” a SAJÁT SORSÚTJÁT a lehető legjobban tudja bejárni (erre most egy nagyot rá is tüsszentettem!!).
A HATÁSOK ÁLTALÁNOSAK, mondhatni EGY – a MEGÉLÉSEK pedig EGY-ÉN-IEK.
Mindenki a MAGA MÓDJÁN, a MAGA MINŐSÉGÉBEN, a MAGA FELADATAIT illetően.

Ha ma FORDULAT van, akkor ez a HATÁS leképeződhet egy gyógyulásban, vagy egy visszaesésben. Egy várakozás megszűnésében, ami egy FELKÉSZÜLÉS VOLT, és most megérkezik az OLDÁS, a FEL-és/vagy MEG-oldás. Van, akinek a MAG-oldás – azaz egy homolokracsapós módon hirtelen ráébred olyan összefüggésekre, melyek eddig is ott voltak az orra előtt, de csak nem látta.... Van, akinek a fordulat most fogja elhozni az „ÁLLJ!Nem megy tovább!”-ot. Eddig futott a szekér, most hirtelen megáll minden. Mert más fog jönni helyette.
Tehát EGY HATÁS rengeteg módon mutatkozhat meg.

Ugyanakkor az IS igaz, hogy a külvilági események is fordulnak. Mivel előre megírt a dráma és mivel a bolygópályák is ELŐRE LÁTHATÓAK (az Efemeridák sok-sok évre előre tartalmazzák), hisz egy ZÁRT RENDSZERBEN működnek, ezért PÁRHUZAMOSAN haladnak . Mondhatni az események MÁR ELEVE abban a ritmusban történnek, amilyenek a konstellációk.
Értjük? Érezzük a lényeget?

Az események úgy alakulnak, amilyen hatások vannak odafent. ELŐRE és PÁRHUZAMOSAN.
De maguk a hatások NEM BEFOLYÁSOLJÁK AZ ESEMÉNYEKET – hanem csakis MINKET, az EGY-ÉN-t, hogy MIKÉNT VISZONYULJUNK az eseményekhez! Hogyan ÉLJÜK MEG a kölcsönhatást.
Érthető? Érezhető a lényeg? Mert ez az a pont, amibe mindenki belekeveredik.. Természetesen a FÉL-revezető és nem FEL-vezető tanok hatásának IS köszönhetően. Minél nagyobb a katyvasz a fejekben, annál jobban lehet manipulálni őket.

NEM VÉLETLEN, hogy az utóbbi napokban épp a manipulációra való figyelemfelhívás került előtérbe, pont azért, hogy az ÉRKEZŐ FORDULATOKAT jól tudjuk megélni. ÉREZVE és ÉRTVE. Hogy LÁSSUNK IS, ne csak nézzünk. Ki a fejünkből... Mert akkor aztán „jólkinézünk”🤪...

A „Teremburán” a MERKÚR és a PLÚTÓ trigonja egy teljes MAG-ÁT-fordulásról szól. Egy teljes belső MAG-újulásról. Mint mikor a csibe áttöri a tojáshéjat.
Annak, aki EDDIG még belülről kopogtatta, most sikerülhet az áttörés. Akinek már kint van a feje, természetesen tovább törheti azt a héjat...és haladhat „EGYRE BELJEBB-EGYRE FELJEBB” ...(a "MÁS" VILÁG-ba, a VILÁGOSSÁGBA..)

Napunk kísérő angyala CHAMUEL, a „szelíd erő” angyala. Annak a belső békének a hordozója, amiről Jézus beszélt: „az én békémet adom nektek”. De ezt a békét CSAK megérezni lehet. Amíg az elme szintjén halljuk és értjük – nem jelent semmit. Amikor viszont már átment a SZÍV-szűrőn, és „landolt” alul – akkor elmondhatjuk, hogy érezzük és értjük is.
Ennek a belső békének a segítségével tudjuk az érkező „PÁLYAMÓDOSÍTÁST” a lehető legjobban fogadni és megélni... Tehát: fogadjuk JÓL, ami érkezik és éljük meg „úgy, ahogyan köll”, mert minden ÉRTÜNK és semmi sem ellenünk..