MOTTÓ: KÖVETKEZMÉNYEK

 
Vannak napok, mikor már a Rituálé lehívása előtt megérkeznek az egyértelmű jelek, hogy miről fog szólni a nap. Ahogy ma is...
Már megjelent a legutolsó álmomban, majd a reggeli olvasmányomban, később pedig kaptam egy telefonhívást, amelyben a segítségemet kérték - csakhogy elhangzott a kérés során „A” mondat: KÉPTELEN vagyok VÁLTOZTATNI.
Ez nálam kiütéssel győzött... Mert mit is vár tőlem?? Elmehet akár az „atyaúristenhez” is, akkor sem fog megggyógyulni, ha ő képtelen magáért bármit is tenni!!
 
Mindennek a KULCSA és minden kiváltó OKA bennünk rejtőzik.
Ha mi saját magunk – hisz ISTEN BENNÜNK – nem vagyunk hajlandók TENNI a „rejtőző kulcs és ok” megtalálása érdekében, akkor semmiféle „külső isten” nem fog minket „megváltani”.
A következmények pedig mindenkit utolérnek.
Ha tesz, az – ha nem tesz, az.
 
A „Teremburán” a HOLD ma együtt áll a SÁRKÁNYFEJJEL, a „Felszálló Holdcsomóponttal” a KOS-nak nevezett csillagkép előtt.
A Sárkányfej mindig a MEGOLDÁST, a KIUTAT mutatja.
(Születési horoszkópunkban pedig jövetelünk CÉLJÁT. A küldetést. AMIÉRT itt vagyunk. )
Mivel a Sárkányfej szemben áll a Sárkányfarokkal, mely a MÉRLEG csillagkép egyik serpenyője előtt van, logice vájze a KIVÁLTÓ OK is „berezgetésre” kerül, hogy valamikor HOZTUNK EGY DÖNTÉST. És ennek a döntésnek aratjuk a következményét. MOST.

A külvilágban lassan mindaz elkezd manifesztálódni, amit már egy évvel korábbra vártunk.
Miért most? Mert tavaly SZELLEMI SÍKON, a „láthatatlan dimenzióban” jelent meg, ami az ÉRZÉKELÉS és az ÉSZKÖZÖK által már látható volt. Hisz CSAK AZT LÁTNI, ami VAN.
Márpedig ami VAN, az meg is valósul.
Minden megvalósulás eredt valahol. Minden megvalósulás egy KÖVETKEZMÉNY, egy beteljesülés, Aminek OKÁT, EREDŐJÉT már nem látjuk, mert elfelejtettük. De VÉLETLEN történések nincsenek. Ha meg akarjuk érteni mi mért van, akkor első lépés a "MÉLYREHATOLÁS", az OKOK feltárása. Ha tudjuk az okot, ha látjuk, hogy mely döntés vezetett a MOST-hoz, akkor a következmény megértésében már ott a MEGOLDÁS, a FELOLDOZÁS IS.
Egyedül saját magunkon múlik, saját hangoltságunk függvénye, hogy meghalljuk-e az ÉBRESZTŐ HANGOT, mely kivezet a KÁPRÁZATBÓL, a megtévesztésből, a HAMIS HANGOLTSÁGÚ VILÁGKÉPBŐL, melyet HAMIS HANGÚ EMBEREK MŰKÖDTETNEK??
Mi döntjük el mindig, újra és újra: KIRE HALLGATUNK.
Azt éljük meg, amit és akit beengedünk magunkba - de ha nem tetszik az eredmény, akkor gondolkodjunk már el azon, hogy MI MAGUNK HOGYAN VAGYUNK HANGOLVA?? Mert ugyebár az azonos vonzza az azonost. Az igaz az igazat - a hamis a hamisat.
Az igaz hangnak azonban JÓ A LÉTE - a hamisnak meg BETEG....
Ennyire egyszerű...

Napunk kísérő angyalai a GYÓGYÍTÓ angyalok egész CSAPATA. Mindenki és bárki mellénk áll ma, aki segíteni tud - HA!!! HA KÉRJÜK!
A mai nap kíváló a SZEMBENÉZÉSRE, az Ő-SZINTE-s-ÉGRE, a FELVÁLLALÁSRA, a FELELŐSSÉGTUDAT működésbe hozására – minden olyan HANG észlelésére, ami a KÍGYÓ-GYÚL-ás útjára tesz minket.
Lett légyen szó bármiről is... Kulcs a MEGÉRZÉS..