A SZELLEM RENDJE

 
.. és a REND SZELLEME... Ő kopogtat ma...

Jómagam is, ráérezve erre a hullámra, Rituálé írás helyett már majdnem 2 órája a jegyzeteim felett ülök és írom össze azt az új tananyagot, ami kb másfél hete jelent meg a gondolataimban, mint „misztérium-akadémia”. Akkor csak vázlatosan, mondhatni „címszavakban”, érezve, hogy nem elég az „észközök” tudását átadni, kell egy olyan ALAP-ISMERET, ami magát a látásmódot fordítja a feje tetejéről a talpára. Éreztem, meg kell mutatni, mi miért működik manapság úgy, ahogy. Miként jutottunk idáig? És honnan jutottunk idáig?
Mi és ki egyáltalán az EMBER? Mi és ki maga az istenkép?.... Szóval nem kis anyag...
Mindez alapvetően a fejemben van és ezeket már sok kis részletben, például a videokban, vagy a napi Rituálékban, meg minden tanfolyamon bele-beletűzve, már elmondtam. Most EGY-s-ÉG-be foglalva szeretném majd útjára indítani... De hát ekkora anyagot egységbe foglalni, „lineárisan felfűzni”, mondhatni a lufit a nyakán keresztül leengedni, csak látszólag könnyű...De milyen a JELEN-LÉT? Pont ilyen: akkor kell IGÉVÉ váltani a GONDOLATOT és a szót, amikor megJELENIK a JELENben....Teljesen mindegy, hogy mit szándékoztam ma tenni, mi lett volna a programb: mindig az a LÉNY-EGES, ami az adott pillanatban megjelenik. És ha a hullámra ráülünk, csak JÓL járhatunk ....Akkor lesz IGÉZET az IGÉből, EREDMÉNY a tervből...
Ha már szellem és rend: tegnap hallottam egy olyan kiszólást, vagy beszólást egy előadás keretében, amit valaki a figyelmemben ajánlott és csak a kíváncsiság vitt rá, hogy belehallgassak - hogy a hermafordita lét egyenlő az androgünitással. Hát, mit mondjak, felvisítottam!!
Egyébként pedig nem kell csodálkozni azon, hogy manapság ezt így tanítják..hisz „egyenesen arányos” a HYM-ségi eszmeiséggel, valamint sima út a genderelmélet felé...
Gondoljunk csak bele: milyen forma a hermafrodita? HÍM-NŐS. Magyarul: pöcse van a menyasszonynak!!! Tud vajon ez a menyasszony majd SZÜLNI???? Gyereket a VILÁGRA HOZNI? Befogadni-táplálni-elengedni?? Az ÉL-et ÉL-tető LÉ-tformáját ÉL-ni és működtetni???
Természetesen NEM. Mert a hermafrodita a „NEM” neme. Amikor ugyan egyben van hím és a nős – de ez a „buli” alapvetően HÍMSÉGI, hisz csak a „Lényeg” nem női benne...
Ezzel ellentétben mit jelen az ANDROGÜN? Az EGY-et. Az EGYSÉGET. A TELJESSÉGET.
Ja, és „mellékesen” az ÖNSZÜLŐ KÉPESSÉGET!
Namármost egy hermafrodita képes erre? Nem. Egy hím képes erre? Nem.
Ki az egyetlen, aki képes erre? A NŐ.
És ez valamikor ÍGY is VOLT. Természetesen nem a mai tudatszintű létezésben – de volt rá napjainkban is példa rá, hogy az ERŐS VÁGY ÉLETRE KELTETTE a MAGOT. Természetesen ebből is LÁNY lett, mi más is lehetett volna belőle. Tehát a NŐ ÖN-fenntartó. Azaz EGY-séges, mert ANDROGÜN. De ez nem is lehet másképp, ha a kozmosz mi-NŐ-sége, az IS-T-ÉN-i energia a NŐ-ben jelenik és testesül meg a FÖLD létformájában!! Tiszta és logikus!

A legnagyobb gond ott van, mikor magukat spirituális gondolkodóknak tartók SEM tudnak különbséget tenni az IGAZ és HAMIS között - mert MAG-uk SEM ÉRZIK A LÉNYEGET!!! Miért lehet ez? Mert CSAK ELMÉBEN spiriutálisak, lélekben távolról sem... Pedig a TISZTA ÁG és az IGAZ ÁG teljesen MAG-ától értetődő....Annak, aki ÉRZÉKELI.. Meg ÉLI is...
No, ilyen „apróságok” tudnak a helyükre kerülni a mai napon, nem csak az én fejemben, hanem másokéban is.
Nagyon fontos továbbra is az ÉRZÉKELŐ ÉRTÉS, mert EZ A JÖVŐ KULCSA.

Tömény félelemkeltés zajlik a külvilágban. Az „okostojások” nem jutnak tovább, mint addig, hogy „mindemeghalunk”, „éhendöglünk”, „jönnek a megszálló ufók”, „a Nibiru elpusztít mindent”, „nem lesz olaj, gáz, megfagyunk”, ésatöbbi-ésatöbbi....Eddig és CSAK EDDIG TART a tudásuk. FÉL-elemet kelteni, mert MAG-uk is FEL-ek, FÉL-ELEM-ben működnek... Így nem is láthatját át az EGÉSZET..
Annyit mondanak egyesek, hogy „lehetne másképp” is élni. Lehetne. De évezredek óta NEM ÉLÜNK MÁSKÉPP. A színpad mindig más – de az EMBER UGYANAZ. Tapinható, és még csak nem is kell hozzá marha nagy tudás, csak egy kis figyelem, hogy SEMMI NEM VÁLTOZIK az emberi minőségben. Vajon miért?
Erre SINCS válasz, csak agyalás.
Pedig annyira kézenfekvő, hogy „ordít”. De nem halljuk meg...

Most nem megyek tovább a fejtegetésben, mert a terjedelem nem ezt szolgálja.
Egy a lényeg: MINDENKINEK érkeznek ÉBRESZTŐ bevillanások, gondolatok az ÚJHOLD által megkezdett út bejárásához. Az ÉRTÉS CSAK AZ ÉRZÉKELÉSEN keresztül fog működni. Aki csak fejből akar bármit is megérteni – hamar falba ütközik. Vagy betekeredik, mert előbb-utóbb rájön, hogy egyik gondolat kioltja a másikat. Ahogy sok spiriokostojásnál is hallom – és még csak ÉSZRE SEM VESZIK, hogy mennyi ostobaságot hordanak össze, megoldás adás nélkül és CSAK félelmet keltve!!! Egyre-másra magyarázank és nem tűnik fel nekik, hogy kimondanak valamit, két mondattal később meg már annak pontosan az ellenkezőjét. Miért?? Mert NEM ÉRZIK A GONDOLAT MÉLYSÉGÉT.
Na, erről ennyit mára.

A lényeg: a GYÓGYÍTÓ gondolatiság. Ami ma BEVILLAN, amire ma RÁÉRZÜNK, annak engedjünk teret. Ha nem is értjük: őrizzük meg, majd idővel kibontja magát. Az IDŐ „besűrűsödött”, így elég hamar megérkeznek a válaszok, már nem úgy, mint korábban, hogy néha hónapok, vagy évek múltán áll össze egy bevillanással érkezett üzenet mondandója....
ÉREZZÜK e besűrűsödött időt, ÉREZZÜK, hogy a KÜSZÖB már a lábujjunk hegyénél van.... Sűrű a feszültség is, ami majd a kirobbanáshoz kell.... De tudnunk kell, minden RENDBEN van, minden halad a MAG-a útján a VÉGKIFEJLET FELÉ. Ahogy mondani szoktam: „don’t fos”, be happy” – az ÖRÖM-LÉT az egyetlen energiaminőség, mely MINŐSÉGI...

Napunk kísérő angyala RAFAEL, aki magával hoz minden GYÓGYÍTÓ ANGYALT, a türelem, a kitartás és tenmagunk KIGYÓ-gyulása érdekében...
A VÁLTÁS már kopogtat...