ALDEBARAN - ANTARES

 
Ahogy ma ránéztem a „Terembura” konstellációira, azzonal bevillant a „vezérgondolat”:
„TE MIT LÁTSZ?? Mert AZT LÁTOD, amit látsz!!”
Ugye értjük?
Ugye érezzük?...
 
Ma a VÉNUSZ a „bika” csillagkép szeménél, az ALDEBARAN csillag előtt áll. Viszont az ALDEBARAN pontosan szemben áll a „skorpió” csillagkép SZÍVÉVEL, az ANTARESSEL. Kettejük között pedig ott áll a VÉNUSZ! A MÁGIA, a SZER ELEM bolygója.
Most az az érzésem jött, hogy itt és most akár abba is hagyhatnám az írást: mert aki ÉRZI, az meg is érti is az összefüggéseket. Természetesen NEM az elméjében – hanem a szívében. Amihez pedig nem kell több szó.. Mondhatnám: „nincs több kérdésem”....
Azok kedvéért, akik nem ismernék a két csillag üzenetét, azért folytatom ....
 
E konstellációt látva, megértettem az „észközök” üzenetét is, amely minden téren a HARMONIÁRÓL szólt.
Megjelent a „Szerelmes férfi” lapja, aki mint tudjuk, tavaly augusztus óta az emaneuli energiát jelképezi. Azt, hogy történjen bármi, az a SZER ELEM ETETŐ minőségében történik! MAG-unkkal teljes EGY-etértésben – hisz velünk semmi olyan nem tud történni, aminek a LEHETŐSÉGÉT ne határoztuk volna meg ELŐRE, közösen a „MA-MA”-val, azaz a M-indenség/mindÉNség
A-karatával...
Aztán megjelent még, a „szerelmes férfi” mellett, a BŐSÉG, a HŰSÉG lapja is (meg is érkezett a HŰS ÉG ), valamint a CSILLAG lapja, ami a TISZTA ÓHAJOK BETELJESÜLÉSÉNEK az ígéretét jelenti.
Tehát?
Az ALDEBARAN a LÁTÁS jelölője.
Az ANTARES a SZÍVÉRZÉKELÉS jelölője.
Ketten egy TENGELYT alkotnak úgy, hogy közöttük ott áll a VÉNUSZ és a FÖLD.
Tehát mikor tudunk TENGELYBEN maradni? Ha a „kinti” látásunkat a „benti” látásunk határozza meg.
AMIT LÁTUNK, AZT ÉLJÜK (9.44-kor. No comment....)

Sokan érezzük és sok írás jelzi már, hogy közeledik egy „nagy vihar”, mikor „megremeg a Föld” – azért, hogy felébredjen A NŐ.
Ki a Vénusz? A NŐ.
Melyik csillagképhez tartozik a Vénusz? A bikához – ami természetesen NEM BIKA, ahogy ábrázolva van, hanem a SZARVAS-ÜNŐ. Aki a TERMÉKENYSÉG csillagképe, szarva pedig a különböző ÁGAK, szintek jelképe, a TUDAT minőségjelzője.
A TUDATSZINT függvényében éljük meg a BŐSÉGET.
A termékenység mely ELEMben válik élővé? Csakis a SZER ELEMÉBEN, hisz a SZER az, ami ETET.
És NEM A VONZALOM.
Ez két különböző dolog.
Mely SZER-v-hez tartozik a SZER ELEME? A SZÍV-hez. És most itt a Skorpió felől...

Tehát: a SZARVASÜNŐ SZEM-e; a VÉNUSZ, mint a szer-elem bolygója; a SZÍV, ami viszi, áramoltatja, pulzálja a SZER ELEMÉT – most EGY TENGELYBEN ÁLL A FÖLDDEL, aki az ANYAGI MEGVALÓSULÁS bolygója.
Mi működteti a TEREMTÉST az anyagban? Mi teszi ÉLŐVÉ a teremtést? Csakis a SZER ELEME....
Ez a BŐ-s-ÉG feltétele..
A HŰS-ÉG a ki-TART-ás ereje...
A HŰS-ítő SZÉL - aki erejével emlékeztet -, ki-FÚJJA az „ÁLL”-ó, azaz élettelen levegőt. ÉL-et abban van, mi MOZOG. A folyó is ha megáll, beposhad. A JÉG, mint ÁLLÓ víz – pedig tudjuk, milyen... „JEGES”... szó szerint.. CSAK A MÉLYé-ben van élet, ahol MOZOG a víz...
A „Sötétben”...Mint a Skorpió esetében..Mely a "halál" csillagképe...
 
Visszatérve az ELŐREJELZÉSEKRE: a „megremeg a Föld” ígérete újra és újra megjelenik, mert VAN. Azért látható és érzékelhető, mert VAN. Mert a VANSÁGBAN létező – ELŐRE MEGÍRT TÖRTÉNÉS.
Hisz a Föld egész történése előre megírt. De a VANSÁG lineáris idősíkban való megjelenése NEM TUDHATÓ előre. A számok, melyek kísérnek, utalhatnak rá. A konstellációk jelzik a HATÁS-okat, amiket érzékelhetünk mint JELEKET. Folyamatosan.
Viszont a JELEKET csak az tudja LÁTNI, kinek SZÍVE NYITVA.
Akinek szíve nyitva, az pedig ÉRZÉKEL – és TUDJA, mikor minek jön el az ideje....
Tehát: egy viharban is csak RAJTUNK MÚLIK, mit látunk meg: a rombolást és vele a FÉLELMET - vagy a mögötte rejlő célt a MEGÚJULÁSRÓL? Azt ÉLJÜK, amit LÁTUNK!

Aki az ÚJBAN él, a „jövő JÖVŐ” HANGját hallva – ő MAG-ában maradva a nyugalmat fogja meg-és átélni, mert nincs dolga a viharral. LÁTJA – de „magán kívül”.
SZÍVÉBEN, szívével látva, pedig TUDJA, hogy semmi nincs OK és CÉL nélkül...
Napunk kísérő angyala JOPHIEL a TÜRELEM-re int minket....
Minden MEGVAN és meg is éljük, mikor IDŐ és TÉR EGY-be-ÉR.
Tehát? „Don’t fos, be happy” – hisz a szerelem létformája nem más, mint az ÖRÖM LÉ-T... (10.10... a megújulás-magújulás reményében..)