Valami készülődik...

 
Éjjel 3-szor is „szólt” az üzenet, amit „természetesen” nem írtam le, hisz tudom, hogy tudom... és reggelre, szó szerint érezve és látva, miként hagyom hátra az álom világát, már egyáltalán nem volt annyira egyértelmű a tudom, hogy tudom, hogy tudom....
Persze tudom, de mégis...
Az üzenet szövege 3-szor ismétlődött meg szó szerint ugyanúgy – és természetesen már nem tudom ugyanúgy visszaadni. Amikor az üzenet érkezik, akkor minden szónak adott a helye és ezáltal a hangsúlya. Ha már csak emlékezésből akarjuk visszaadni és a felejtés miatt felcserélődnek a sorrendek, velük együtt a hangsúlyozás, már módosul a lényegiség.. Ezt mindenki megtapasztalta már, aki kapott álmában üzenetet. Vagy verset. A verseknél meg különösen lényegi a sor és a rend...
Az üzenetet nem írtam le, mert semmi új nem volt benne, hisz erről beszélek folyamatosan és ugyanerről szól minden „verselőnek” érkező adás. Mégpedig, hogy „MINDEN ÉLET BENT ZAJLIK, A KINTI VILÁG CSAK KÁPRÁZAT”.
Akkor miért érkezett meg 3-szor is?
Ráadásul ma MINDEN „észközöm” UGYANERRE hívja fel a figyelmet?!
 
MERT VALAMI KÉSZÜLŐDIK....
 
„Valami” vagy inkább „Valaki” nagyon „szólni akar”, hogy LEGYÜNK FIGYELMESEK!
A figyelem összpontosítása kimondott SATANA-i üzenet, tehát megint itt a „Medve”, az „ősanya”, a segítő-támogató-figyelemre intő szer-etető energia. Tegnaptól pedig a Nap, mint vezérlő bolygónk, őhozzá kapcsolódik elsőként, néhány napos szünet után.
Miről szól minden „észköz” üzenete?
Hogy NE HAGYJUK MAGUNKAT A KÜLVILÁG LÁTSZÓLAGOS MŰKÖDÉSE ÉS AZ ABBÓL EREDŐ HATÁSOK ÁLTAL ELBIZONYTALANÍTANI, KIBILLENTENI!!
Van ebben a mondatban valami új? Nincs. Ezt mindnyájan tudjuk. Aha....egészen a KÖVETKEZŐ MEGÉLÉSIG!!!
Kapjuk a tapasztalásokat a kibillentésre? De még mennyire! Érezzük, hogy „kóstolgatnak” minket a gyenge pontjainknál? De még mennyire! És LÁTJUK IS, hogy HOL kell magunkon-magunkban még dolgozni az ÁTÁLLÁS MIATT? Ha látjuk, akkor jó. Ha nem, akkor kapjuk a nyomást tovább, amíg rá nem ébredünk (no, erre most rá is tüsszentettem). Ez, lehet, nehéznek tűnik. De ha „kapcsolunk” – rá fogunk jönni, hogy a próbák ÉRTÜNK VANNAK. Mert MAG-unk döntése alapján VÁLASZTOTTUNK irányt és ha választottunk, akkor csak abba haladhatunk tovább. Nincs hátraarc, nincs visszaút.
Csak előre. Ez az előre pedig a MÁS SÍK VILÁGA. Egy egészen MÁS SÍK üzemmódban. Hangoltságban. Rezgésmintában. Működésben.
(Erre most a Nap is bevilágított az autó tükréről visszaverődve.. épp most..)
 
Spirituális, szellemi, lelki MEGMÉRETTETÉSÜNK folyik. Érezzük a keveredést, az önállóság, az intuitív működés, az álmok és az anyagi valóság látszatának a keveredését.
A szellemi értelmet KÜLSŐ BEFOLYÁS képes irányítani. Ugyanakkor az érkező kozmikus hatások a BELSŐ MAG-tudatot igyekeznek ÉBRESZTENI. A két hatás, az alacsony és a magas most BENNÜNK kavarog mint „lila köd” ...
De mint tudjuk, a KAPCSOLÓ BENNÜNK VAN.
Mi döntjük el, kire-mire hallgatunk. Használjuk és ÉLJÜK a kozmikus, eredendő bölcsességünket, mely tenmagunkban tárolt és csak működésbe kell hozni az INTELLEKTUS, az ÉRZÉKELÉS, a SZÍVBÉLI HALLÁS-LÁTÁS képességei által (erre most kintről érkezett rátüsszentés), vagy hagyjuk a gondolatainkat, a fejünket, az érzéseinket a KÜLVILÁG sugallatain keresztül irányítani.
 
Valamikor a covid feltűnése idején, vagy már előtte volt egy videom, amiben arról beszéltem, hogy az orioni kor-kör olyan szinten VISSZAÉLT a lehetőségével a „mindent változtass meg amit lehet” programjában, a hatalommánia gőzében, megteremtve a tagadás által a gyilkosságokat, az éhezéseket, a háborúkat, a nyomort, a fájdalmat, a megalázásokat, a szellemi terrort, hogy az MÁR annyira TARTHATATLANNÁ vált, hogy energetikájában is ELTÜNTETENDŐ! Még akkor is, ha CSAK egy ZÁRT RENDSZERBEN működhetett (megint rátüsszentettem).
A most felsorakozó 9 bolygó, mint „rendszertársaink”, pontosan ezt igazolják vissza. Meg kell állítani az „ámokfutást” – ami az IDŐ kibillentése által lehetséges a TÉR-ben. Hogyan s mint?
Megtudjuk.
Egy biztos: elsőként MAGUNKBAN ÉLJÜK MEG. Magunkban tapasztaljuk meg az idő kibillenését, a síkugrásokat, a megmagyarázhatatlan történéseket. És azt is, hogy a MAG „SZER”-tudatában egészen MÁS KINTI megvalósulásokat élünk meg, mint a „tagadók”.
 
A 14-i TELIHOLD-dal egy új „időszámítás” vette kezdetét.
Ma a Nap határozott fényszöggel kapcsolódik SATANA-hoz és már a NEPTUN-hoz. Satana az ÖSSZPONTOSÍTÁS, a NEPTUN az EGYSÉGBE TÉRÉS bolygója. Mindketten a MEGTISZTULÁS, mégpedig a MÚLT megtisztulását „intézik”, melynek célja: VISSZA AZ EREDENDŐ TISZTA EGY FORRÁSÁBA.
Ennek első jele volt az angol-magyar meccs... Ami a SZÍVEKET ébreszti.
Érzed? Jó.
Érted is? Nagyon jó. Akkor IO úton vagy!
 
Ma két angyal is mellénk áll: JOPHIEL és HANIEL. Jophiel az ÁT-ÉG-ésről üzen a szabad ÉG alatt, Haniel pedig a „szenvedély” tüzét adja, mert anélkül nincs átégés...
Ugye értjük?
Ugye érezzük?
 
(Kép: mai képernyővédőm... MINDEN KÉK...teljesen spontán....)