ÁTKELÉS

 
Általában, de nem is általában, hanem MINDIG UTÓLAG állnak össze a mozaikok és lesz egységes egy kép, amikor már túl vagyunk mindenféle eseményen és megélésen. Amíg azonban nyakig ülünk benne, addig nem értjük a történés célját. Érzékelhetjük, sejthetjük, ráérezhetünk – de a megértés szintjére mindig a végén jutunk el.
Tudom, többen érzékelték, hogy mostanság mintha az érzékelések is cserben hagytak volna minket! Megérzünk valamit – aztán teljesen más a valóság. Na, EZ az igazi SOKK! Ráadásul pont akkor, amikor minden az érzékelés fontosságáról szól! A JELEN - LÉTről! Befogjuk a jeleket – amiről kiderül, hogy teljesen félreértelmeztük. Most jel volt vagy nem? Képzelgünk netán?
Dúl bennünk az elvárás vagy/és a vágy valami után? Az vakít el?
Az vezet félre?
Jönnek a kétségek, az önkritika, tenmagunk megkérdőjelezése...
Nem könnyű helyzet. Sőt! Nagyon nem könnyű.
Ráadásul ha elővesszük az „észközöket”, azok sem adnak egyértelmű választ, ha valamire rákérdezünk. „Majd megtudod”. Kész. Ennyi. Vagy olyan értelmetlen válaszok érkeznek, hogy egyértelmű: nincs helye a kérdezésnek.
Miért mindez?
Mert VÁKUMBAN vagyunk.
Kiüresedett térben.
Márpedig ami ÜRES, ott nincs kapaszkodó. Még tenmagunkban sem. Mert ugye magunknak is van TERE. Egy belső TERE, ahol a „MIND-ÉN” HON-ol. De ha a „MINDÉN”nem szólal meg bennünk, nem ad hangot, nincs rezgés, akkor nincs érzékelés...
És most EZ VAN.
Miért?
Az ELCSENDESEDÉS érdekében.
Meg kell tanulnunk MINDENT elengedni. Nem akarni, nem várni, főleg nem elvárni, nem kíváncsiskodni, nem „akarva ráérzékelni”, hanem hagyni, hogy „menjen” minden a maga útján.
Közben TUDVA, hogy nem vagyunk MAG-unkra hagyva (hmmm... épp véletlenül 10-27-et mutat az óra...). Ezt az EGYET ÉREZVE, de stabilan. A SZER ET(ET)-Ő JELEN-LÉTÉT!
Aztán egyszercsak váratlanul érkezik egy úl megélés, egy történet, egy tapasztalás, egy találkozás, egy beszélgetés, egy váratlan fordulat: és MEGNYÍLIK egy MÁS TÉR. Érezzük, hogy valami „betöltődött”. Érezzük, hogy többet érzékelünk. Érezzük, hogy „megérkezett „A” TUDÁS. Érezzük a szárnyalást, a fel-és kiemelkedést, érezzük, hogy „tágultunk”.
Ez a „tágulás” egy különleges megtapasztalás: egyszerre érezzük bent is és kint is. Mintha nagyobb lenne a „tüdőnk tere” és egyben látjuk is magunkat, amint szárnyalva kitágul a LÁTÁSUNK MEZEJE. Megfoghatatlan élmény... E tágulással ráadásul a TUDÁSUNK is kiterjed, amit megint nehéz az elmével megfogalmazni.
Pláne elmésekkel vitába szállni. Lehetetlen.
 
A „Teremburán” a NAP a BIKA csillagkép szarvai között halad – gondoskodva a KIEMELKEDÉSRŐL.
Ugyanakkor, mivel már az ORION hatáskörében tartózkodik, a VÁLTOZÁS nyugtalanító, kibillentő ENERGETIKÁJA is érzékelhető.
A PLÚTÓ és a MERKÚR kapcsolódása segít az ÉLESLÁTÁSON keresztül az „elrugaszkodásban”, abban, hogy ne ragadjunk bele a látszólagos eltévelyedések kétségeiben és ÉRTSÜK a változások miértjeit.
A vákum mindig egy HÍD, egy átvezetés egy MÁS SÍK-ra.
Egy más-sík térbe..
Legyünk türelemmel, a bizalom ne vesszen el a kétségek mezején, mindenre megérkeznek a válaszok...
Ebben támogat ma minket RAFAEL, bíztatva, hogy maradjunk EGÉSZ-ben és ne hagyjuk magunkat a látszólagosság által szétcincálni... (10.44.... megint itt a rábólintás )
 
 
(Kép: internet - pixabay)