Mikor elkezdet élni, ki valójában vagy,
akkor érzed igazán, lénységed mennyire szabad
s hogy mennyire nem ural már téged az anyag.
Hisz az anyag feletti térben éled való igaz léted.
Mely lét benned él. S te benne rezegsz e létnek tengerén.
S mikor úgy ébredsz, hogy a felhők felett lebegsz a térben
s a szerelemnek hulláma ölel át e létben – akkor már tudod,
hogy való léted éled, hisz felébredt benned s veled az élet.
S megéled mindazt, mit megálmodtál egykoron – egy körön.
S e létnek tengerében lábadat én megmosom,
s megtett utadnak pora lehullik múltadnak mezején,
hisz innen már szárnyalva haladsz tova a szerelemnek kék egén.
Te csak szállj, csak szállj tovább
s élj meg e létben minél több csodát,
csak teljesedj a vagyis-ágban, s emlékezz a „vagy” okára, tovább.