VALAMI KÉSZÜLŐDIK

 
Igen, valami érezhetően készülődik...
Nem véletlen ezért, hogy az „észközeim” még mindig a BÖLCSESSÉG fontosságát mutatják, szinte sürgetve a SZELLEMI ÉBREDÉST.
Megint megmutatja magát a „szokásos” kettősség: a KÉTSÉG, az ÁRMÁNY és a TISZTA SZELLEMISÉG – jelezve: HOL A FÓKUSZOD?
Álmomban is megjelent egy „hernyó”, amely mindig igyekezett megrágni mindazt, amit talál, ennek következtében kellően nagyra is nőtt. Mivel én voltam a felelős egy fehér asztalnál összegyűlt társaság JÓL-LÉTÉÉRT és én láttam meg a hernyót az asztal alatt, nekem volt a feladatom az eltakarítása. (9.22)
Kivettem az asztal alól, közben akkorára nőtt, mint egy kövér bagette.. Érdekes volt a tapintása, inkább száraz, mint nyirkos. Letettem a földre, hogy széttapossam a fejét – de képtelen voltam megtenni. Ekkor jött valaki (egy férfi) és mutatta, hogy nem is kell, csak a testéből kiálló fekete „szőrszálakat” kell kihúzni és magától szétesik. Így is lett....
(Még gondolkodom a képi szimbolikán, mert az ember másoknak mindig könnyebben fejt álmot, mint magának... de majd megjön.)

Egy biztos: MOST VALAMI „NAGYON VAN” a TÉRBEN, ami már tegnap is erőteljesen érezhető volt. Mintha „ült” volna rajtam valami. Egyfajta „leszedált zsibbadtság”.
Erről beszélgettünk Mártival, analizálva a helyzetet, a jövőt, az utat, amit bejártunk és épp azt találtam kimondani, hogy "a SZÍV TÜZE indítja be a SZÍV VIZÉT", mert a kettő EGY", amikor hatalmas koppannással landolt valami a padlón. Hátra néztem és leesett az állam: egy rajzszög volt az, na de hogyan? 80 cm-es távolságot ívelt ált a mögöttem lévő fali, textil-táblából kiesve!
Normál esetben egy rajzszög lekonyul és kifordul, úgy esik le, közvetlenül a tábal alá...
Ez nem! Ez, mint a "rakéta" kilőtt és majdnem a nyomtatóig zúgott. Akik nézik a videoimat, megfigyelhették már ezt a táblát mögöttem, kék textil anyagával és a különböző ráaggatott képekkel..
Amiből kizúgott a rajzszög, egy naptár volt, aminek az első lapján egy KŐ-SZÍV látható (ezt is vissza lehet nézni).

Mi a KŐ-SZÍV?
A bennünk lévő KRISTÁLY MAG.
Milyen ma az "ember szíve"? MEGKÖVESEDETT.
Milyen a kristálymagja? KIHÚLT. Nincs benne tűz, mely vinné a vizet. Ezért nem érzékel.
Ezért tömhető a feje vég nélkül....NINCS SZŰRŐ.

Miről volt szó néhány hónapja? OLVAD A JÉG GRÖNLANDON.
A ZÖLD MEZŐN...
Az olvadást mi tudjal elindítani? A TŰZ.
A TŰZ mit fog mozgásba hozni? A VIZET.

Az emberre levetítve mit jelent ez?
A SZÍV tüze beindítja a SZÍV által mozgatott FOLYAMOT, a SZŰRŐT és az ÉRZÉKELÉST..
Mi kapcsolható az érzékeléshez? A HOLD.
Mi kapcsolható a tűzhöz? A NAP.
Hol halad most a NAP, a TŰZ?
A VÍZÖNTŐ csillagképben, ahol a JÓ-PI-TÉR, a Jupiter is áll, mégpedig a Vízöntő JÖVŐBE ÖMLŐ VIZÉNÉL.
Mit jelent mindez? A JÖVŐ TISZTÁRA MOSÁSA AZ IGAZSÁG TÜZÉVEL.
Értjük? Érezzük?

Nap és Hold... és minden bolygó: együtt-egymással-egymásért...(9.27).

Lefekvéskor természetesen húztam kártyát arra, hogy mi van a TÉRBEN? Mi van „fent”?
Mi a "rendező ERŐ"?
A SZERELMES NŐ és a GYERMEK lapjai érkeztek. Együtt. Összetapadva.
Mondhatni, nincs kérdésem..

Tehát nincs más, csak kivárás..
De míg várakozunk, addig sem ülhetünk tétlenül.
A külső események mennek a maguk útján, úgy ahogyan köll (9.33), nekünk csak a MAGUNK HANGOLÁSÁVAL van dolgunk: minél PONTOSABBRA, mintél KIFINOMULTABBRA.
Hisz, amit kint megélünk, az a SAJÁT HANGOLTSÁGUNK tükre.

Mindig mondom: NINCS TEREMTÉS. Legalábbis úgy, ahogyan tanítják.
Viszont van abból a szempontból, hogy egyrészt lehívjuk a TÉR-be azt, amivel dolgunk van saját életünk során, másrészt pedig a MI SAJÁT HANGOLTSÁGUNK MINŐSÉGÉT fogja előbb-utóbb a KINTI VILÁG VISSZATÜKRÖZNI.
Ezáltal elmondhatjuk valóban, hogy „teremtünk”.

Ha így teremtünk, akkor ennek mi az egyenes üzenete?
Nem mást, mint hogy MI VAGYUNK FELELŐSEK MINDENÉRT!!
Ha nem tetszik, ami kint megnyilvánul, akkor FELELŐSEN, felelősséggel MAG-amba kell nézni: ÉN hogyan vagyok HANGOLVA!

Mivel mindig az azonos vonzza az azonost, a sok „elhangolt”, „hamisan szóló” ember „megteremti" hangoltsága "tükrét”, ami aztán természetszerűen vissza fog hatni rá.
A HAMIS HANG megbillenti a természet egyensúlyát, az időjárást, jelezve, hogy "hangolni kellene". Mit tesz a "hamis ember"?
KINT KERES VÁLASZOKAT. Ahelyett, hogy MAG-ába nézve RENDET tenne...
Ahogy távolodik a tengelytől, úgy felejti el lépésről lépésre az ÖRÖMLÉTET, mely a HARMONIA, a REND, a SZER ELEM minősége.És ezzel párhuzamosan "durvul" a külvilág. 

Ahol az emberek DERÜLTEK – ott az időjárás is DERŰS.
HARMONIA van. BŐ-S-ÉG. Nincs szükség „békés harcosra”, nincs KÜZD-ELEM sem, hanem ÖSSZETARTÁS, összefogás, hisz az „Együtt-EGYMÁSSAL- EGYMÁSÉRT” elve alapján élnek, MÉRTÉKKEL-MÉLTÓSÁGGAL-MERSZ-szel (ami a megnyilvánuló IGE, a SZÍV TÜZE), TISZTÁN-TISZTELETTEL-TISZTESSÉGBEN.
Ez a SZER RENDJE, a REND SZERE.
Az ÖRÖMLÉT LÉT-ELEME.

Ahol megBORULT a „derű”, meghozza a BORULÁST is – MINDEN TÉREN, minden formájában...
Mondhatni, ez ennyire egyszerű – csak minderre EMLÉKEZNI KELLENE. MAGUNKBAN.
Ha visszanézünk az elmúlt néhány év BESŰRÍTETT MEGÉLÉSEIRE, immár EGY ÉRTELEM-ű, hogy „mire megy ki a játék”: tenmagunk ÉBREDÉSÉRE.
A MAG-EMLÉKEZETÉRE.
Ami mindenkiben, MIND-ÉN-„KI”-„BEN”, tehát minden énben, bent is és kint is ÉLŐ.

Ha az emlékezetet sikerül ébreszteni a SZER ELEM minőségében, mely rezgés, mely hangoltság már ITT VAN (mondjuk eddig is itt volt, de tavaly óta „tapinthatóan”), és mi ÉREZZÜK és ÖSSZE is REZGÜNK vele, akkor tényleg meg fogjuk tudni „teremteni” a DERŰ LÉTFORMÁJÁT....

A „TERemburán” 3 csoportosulás alakul ki: a NAP a JuPITERREL kerül együttállásba, a MERKÚR SATANÁVAL, a PLÚTÓ pedig a VÉNUSSZAL és a MARSSAL.

1. NAP és JUPITER = az IGAZSÁG KI-és FELSZABADUL, megtisztul a JÖVŐ érdekében

2. MERKÚR és SATANA = ANYASÁG a GYERMEKKEL. Tehát a BÖLCSESSÉG MEGÚJULÁST HOZÓ EREJE. A SÖTÉTből fakadó FÉNY tiszta értelmezése

3. PLÚTÓ-VÉNUSZ-MARS = Nő-férfi viszonyában MEGÚJULÓ MAGERŐ VÁLTÁS a rend, a harmonia egyensúlyának helyreállítása érdekében....

Ébred a „SARKAN” tűzereje, hogy „lángba” hozza a MAGERŐT, ami elindítja a VIZEKET a TISZTÁRA MOSÁSHOZ....
Ennek megértéséhez kell az ŐSI TUDÁS, a BÖLCSELET, a tiszta SZÍV és TISZTA ÉRT-ELEM..

Napunk kísérőangyala ARIEL, kinek üzenete „Terjeszd szét a szárnyaidat”. Azaz: MERJ SZÁRNYALNI, felülemelkedni, legyen benned meg a MERSZ a MEG-NYÍL-vánuláshoz, az elrugaszkodáshoz, mert aki MER az NYER! Az ÖRÖMLÉTBE ÉR!