MAG-ÉRKEZTÜNK

 
Nagyon érdekes volt most reggel frissen újfent megtapasztalni azt, amit az ember amúgy is tud, ha az „észközök” világában jártas: teljesen mindegy MILYEN lapok, kockák érkeznek, a KÖZPONTI MAG mindig ugyanaz. Pontosabban az ÜZENET MAGJA, az ESZENCIA mindig EGY és ugyanaz.
Mert nem is lehet más!!

Egyik csoportomban írta épp egyik tanítványom, akinek a Lenormand kártyákból az EGÉR, a RÓKA és a TORONY lapjai érkeztek, hogy nem érti, főleg az „egér” szerepét, hogy hogyan és miként lehet ezt az egész sort értelmezni?
A 3-as kirakásokban az első lap mindig a jelent mutatja, a kiindulást. A középső a változót, a befolyásokat, a fordulatot;
a harmadik pedig a kimenetelt.
Nos mi az "EGÉR"? Az egér az, aki rág. Megrág. Lyukat rág.
Ha felvisszük a "képletet" egy magosabb szintre, akkor valami van bennünk, ami rág. Mi rághat minket? A kétségek. A félelmek, az aggodalmak, a kilátástalanság, a reménytelenség, a hitvesztettség – amik általában a KÜLVILÁG hatására alakulnak ki bennünk.
Alapvetően "marha jól" vagyunk magunkkal, magunkban – egészen addig, míg ki nem tesszük a lábunkat az utcára vagy be nem érünk egy boltba, vagy a munkahelyünkre. Vagy egy hivatalba...
És máris ott kalapál bennünk: eeeeez itt kint soha nem fog megváltozni, esély sincs rá, ennyi csökött agyú ember között!!! Ismerős? Naná.....
Mit mutat a "RÓKA"? A róka mindig a figyelem, a koncentráció jelölője. Hol a fókuszod? Mit látsz valójában? Mi a fontossági sorrend az életedben? Látsz vagy csak nézel? Tehát?
Ha JELEN vagy és LÁTSZ is és figyelsz is, akkor hova juthatsz?
Mint a SAS? A TORONY TETEJÉRE.
Akkor megláthatod FELÜLRŐL a magasabb összefüggéseket. Olyannyira, hogy ha a fókuszodat megtartod, és nem billensz el – hisz egy torony se billeg -, akkor te magad lehetsz mások számára egy stabil IRÁNYZÉK, egy „világító torony”. Egy torony azonban csak akkor lehet torony, ha STABIL az ALAPJA.
Értjük? Érezzük a lényeget e 3 lap üzenetében?

Ez a 3 lap üzenhet személyes szinten is – de mindig van benne egy „felsőbb szál” is, az általános hatás, amiben vagyunk.
Akkor tud mindenki jól működni, ha ÉRZI ezeket a „hullámokat”, ha érzi, hogy mi van JELEN a TÉRBEN és azzal EGYÜTTMŰKÖDVE tudja tenmagából azt a RÉSZÉT kihozni és működtetni, amivel épp most dolog-dolga van.

Mi jött nekem? A NAP, a RÁK és a 10-es ház.Hozzá a GÓLYA lapja, plusz a NAP.
A NAP, mint látható, kétszer is megjelent, ilyenkor mindig érdemes a „Teremburán” is megnézni, hol van a Nap és milyen konstellációkban? És bingo: a Nap TELJES EGYÜTTÁLLÁSBA került a PLÚTÓVAL, mégpedig a NYILAS CSILLAGKÉP LÁBÁNÁL, felette a SAS-sal. Ahol a SAS a TORONY analógiája....
Mit üzen mindez?
A Gólya a JÓ HÍRT hozza, (ma többeknek érkezett a „hír”, az „üzenet”, az „ötlet” lapja..).
A RÁK a születés, a MAG KELTETÉSének a helye.
A 10-es ház a MEGOLDÁS, az ÚJ SÍK, az ÚT, az IRÁNY jeölője.
Ha ezt a hármat összerakjuk, nem is lehet már kérdésünk...

A PLÚTÓ a mi naprendszerünkben olyan mint a NIBIRU a Szíriuszi naprendszerben: ő a „szoftverfrissítő”, a helyreigazító, aki a „külső tartományokból”, azaz a tőlünk „kijjebb eső, magasabb” világokból hozza a MEGÚJULÁST, MAGÚJULÁST hordozó információkat (számítógépes nyelven fogalmazva).
A NAP a mi központi „irányítónk”, a „winchester”, amitől működik az egész rendszer.
Namármost, ha VELE áll közvetlenül együtt a Plútó, a „szoftverfrissítő”, akkor mit érezhetünk meg a Térben? Egy teljes MAG-MEG-ÚJULÁS „lehelletét”.

Az, aki JELEN VAN, aki FIGYEL, mint a „róka” és nem hagyja, hogy „egér rágja meg az alapjait”, az ÉRZI MAGJÁBAN. Mondhatni, minden porcikájában, ami egyébként egy NAgyON JÓ, bársonyos, simogató érzés!
Ha most belegondolok: MINDEN, ami eddig történt, visszanézve 2018-ig, a MOST PILLANATÁT KÉSZÍTETTE ELŐ!!
 
ELÉRKEZETT AZ IDŐ, ami BEÉR A TÉRBE!!! EGY-be, MAG-ba!

2018-ban egy SATANAI évvel indult a hullám (mi mással....), amikor megérezhettünk egy közeledő ÁTFORDULÁS szelét. Ekkor érkezett a TÉRBE az ELSZÁMOLÁS "mintázata".
Az "Elszámolás" szépen el is indult 2019-ben, ami egy JUPITERI évként felszínre hozta az elhazudott, elcsalt IGAZSÁGOKAT. Sorra hulltak le a leplek világi és egyéni szinteken is, a csalásokról, ámításokról, félrevezetésekről, kifosztásokról....De legfőkébb magunkban, magunkról..

Ezek után, teljesen logikusan, a 2020-as év elhozta a TÁRSAS viszonyok rendezését, megtisztulását. Első lépésként TENMAGUNKBAN. A "járványnak" hála, megadatott a lehetőség a TÜKÖRBE nézésre, a saját MAGUNKKAL FENNÁLLÓ TÁRSAS VISZONY rendbe tétele. A „nézés és látás” viszonylatának helyrebillentése. Ez volt a FELISMERÉSEK IDEJE.
Miután SZEMBE kerültünk MAG-unkkal, a következő lépés a KÜLVILÁG meglátása volt. Hisz a belső változás, FELHANGOLÁS elengedhetetlen egy KOR-KÖR-VÁLTÁSKOR, amikor SZEMBE jön velünk egy másik MÁS SÍK, aminek más a HANGOLTSÁGA.
A kettőnek össze kell hangolódnia....
 
Ezért 2021-ben megérkezett a NIBIRU,rendszerünk "Külső" szoftverfrissítője. Aki a PLÚTÓNAK adta át a közvetlen "feladatot".
„Behozta a TÉR-be” az emlékeztetőt az ISIS-kódra. ISTENANYÁRA. Elhozott egy olyan hullámot, egy bíztatást, hogy ha LÁTSZ és EMLÉKEZEL az ISTENI ÖNVALÓDRA, meglátod és megtapasztalod: „minden jóravaló ember élete jóra fordul”.
De ehhez elsődlegesen TE KELLESZ, hogy megérezd, hogy megértsd. FEltétele: légy JELEN A JELEKNEK A JELENBEN.
AKi megtette, augusztusban MEGTAPASZTALHATTA Jézus, EMANUEL eljövetelét. A Szíriusz helikális felkelésével együtt.
ELhozta a konkrét üzenetet az ÚJJÁSZÜLETÉSRŐL (hmm.. épp 10.10 van....), az ÁTFORDULÁS mikéntjéről. És arról: mindezt ELSŐDLEGESEN MAGADBAN élheted meg.
Csakis egyedül magadban tudod a "SZER" ETETŐ ENERGIÁJÁT működtetni. MAGAD-ban és csak akkor, ha FELTÁMADSZ, ha ÚJJÁSZÜLETSZ. EKKOR és csak ekkor leszel KÉSZ AZ ÚJ VILÁGRA, amikor immár VILÁGOSSÁGBA kerülsz..

Augusztus után aztán mint egy szívdobbanásra érkeztek az újabb és újabb HULLÁMOK.
Melyek mindig tovább és tovább vittek minket, emeltek, tágítottak, kapukat nyitottak. Egyre beljebb és beljebb. Januártól ez a szívdobbanás pedig „megemelkedett”, szaporább lett. Minden JEL SŰRŰBBÉ vált: a számok már szinte percre pontosan adják a válaszokat (ahogy itt mi mindnyájan tapasztalhatjuk, megélhetjük), pontos visszaigazolásokat, érzetekre, gondolatokra...A jelek immár olyanok, mint az EKG-lapon az amplitudó: nagyobbak és egész sűrűek.
És mindez miért történt?

A MOST BEKÖVETKEZŐ PILLANATOKÉRT!

MOST FOG a BETELJESEDÉS, az EGY-be-ÉRÉS mint MAG-fordulat „BeFORDULNI” a TÉR-IDŐ GÖMBJÉBE...
Minden a MOST előkészítését szolgálta!
Aki ÉRZI, tudja.
Mi lesz azzal, aki nem érzi, nem tudja?
Majd megtudja...

Napunk kísérőangyala továbbra is URIEL, aki a MERKÚRRAL együtt segít a MAGAS és „hétköznapi” megértésben.
A SAS LÁTÁSÁT adja – aki azonnal „kiszúrja az egeret”....
Ugye ÉRTJÜK?
Ugye ÉREZZÜK?
(10.17-kor....mert a számok rábólintanak...)