„TOVÁBBÁLLÁS”

 
 
A tegnapi „felszabadulás”, akárhogyan is nézem, újfent megnyitott egy KAPUT.
Újból hátrahagytunk valamit, megint lezárhattunk egy vívódást, egy belső, vagy külső küzdelmet, át-és túlléphettünk egy minket korábban zavaró, nyugtalanító helyzeten, kapcsolaton.
Feloldhattuk magunkban régi nyűgöket, megtalálva BENSŐ EGYSÉGÜNKET.
Most pedig következik egy újabb fejezet...
 
Minél több kapun lépünk át, annál élesebbek, annál kifinomultabbak lesznek az antennáink.
Annál jobban tudunk szelektálni, elválasztva a magot az ocsútól.
Emberekben. információkban egyaránt.
 
A mai „továbbállás”-ban a SZELLEMI MEG/MAG-újulás jelenik meg fő irányvonalként.
Azaz: a gondolkodásunk áll a fókuszban.. Na és a hitünk természetesen: mennyire hisszük el, amit mondanak nekünk? Mennyire fogadjuk be MÁS-OK tanításait, amit MÁS OK-ból látnak úgy, ahogy látnak?
Tegnap kaptam, de már harmadjára, egy linket egy 8 perces videohoz, amit karácsony másnapján tettek ki és amiben arról van szó, hogy az alkimisták már 400 éve látták, mi lesz mostanra.
1.44-ig bírtam nézni, aztán lekapcsoltam.
És megint fogtam a fejemet...mert DÖBBENETES számomra, hogy mennyire BELEESNEK AZ ELME CSAPDÁJÁBA olyanok is, akik az én oldalamat követik vagy a videoimat hallgatják. Ezek szerint ezeket IS CSAK az ELME szintjén fogadják be – és NEM ÉREZNEK RÁ a magra, a lényegre.
Döbbenetes, mennyire be tud szippantani sokakat az ELME TÜKÖRVILÁGÁBA (na tessék... 10-01-et mutat az óra épp...)!
Miért? Mert LOGIKUS dolgokat mond. Összefüggéseiben érthető és világos.
DE!!! A MAG hiányzik belőle!!!
Az ELME a „legyártott múltból” táplálkozik. Írásokból, hagyatékokból és CSAK ezekre épít. Mert x és y megmondta, hogy.... Mert itt és ott MÁR leírták, hogy... Az alkímiában és a hermészi tudásban is benne van, hogy... Már a smaragdtáblákban is olvasható Toth tudása...
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉSSSS?????
Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy "és ki nem sz....ja le"???
Ugyanis az ÍROTT TUDÁS CSAKIS addig szolgálhat minket, amíg FELÉBRESZTI BENNÜNK a MAG-MEGLÁTÁSUNKAT!!
Amikor elkezdünk MAG-unkra EMLÉKEZNI, onnantól már NEM KELLENEK! Tehát el KELL engedni őket mint pórázt.
A már leírt tudás egyébként nagyon sokszor UGYANOLYAN FELISMERÉSRE és MEGFIGYELÉSRE ÉPÜL, mint amiket mi saját magunk is megteszünk. Ezek össze is csengenek, ezek a SZÍVÜNKET szólítják meg, érezzük, hogy igazak.
Viszont a KÖVETKEZTETÉSEK, amik a megfigyelésre épülnek, bizony már nagyon is FALS irányt vehetnek, mert ott már beteszi az agyalás keze a lábát...
 
Amikor valaki JELT kap, mert JELEN van a jelenben, akkor az mindig RÖVID ÉS TÖMÖR.
Egymondatos. Aminek igazságát, valós tartalmát a LÉLEK ÉRZI.
Aki egyszer is kapott álmában, félálmában üzenetet, nagyon jól tudja, hogy ez így van.
Aztán mikor felébred, „éber” lesz, és visszaolvassa a félálomban lejegyzetelteket, akkor kapcsol be az elme és elkedi szétcincálni, ELEMEKRE bontani az EGÉSZET, ami EGY-ben érkezett, ami úgy volt KEREK, ahogy jött.
 
Nos, ugyanezt tükrözte a a "Ne nézz fel" c. film nézése során érkezett megélés, amikor a matematikára érkezett az „izzadságszagú” és „alsóhangú” jelző.
Miért? Mert a matematika pontosan ezt teszi: szétszedi ami egész. Részekbe megy bele, megerőszakolja az elmét, hogy eljusson oda, amit az ÉRZÉKELÉS EGYBEN LEVESZ.
 
Az „elmés” tanításokban, mint a scinetológia, az „aranykori tudás”, a hermetika, az alkímia, és még sorolhatnám, az ANALÍZIS a legfontosabb. LÁTSZÓLAG mutatják az utat az EGY felé – de NEM ÉRZIK, mi az az EGY!! (10-10-kor...) Pedig a magyar nyelv IGAZ megoldást és választ ad rá, már magától!! Minden elemzés nélkül is!! (Tegnap jutott eszembe, hogy angolul az EGY "one". Kiejtve "VAN". Tehát??? Mi a VAN-ság? Az EGY-ben LÉT!! Érezzük? Értjük??
Hogy mi honnan ERED? És hol van a MAG, a LÉNy-ÉG??)
Az ELMÉT etető tudások SOHA nem adnak a léleknek megnyugvást. Ezért nem érzi magát senki IGAZÁN felszabadultnak, amikor a köreikbe kerül. Egy darabig elvisz, de aztán jön az érzet: valami nem stimmel. Valami HIÁNYZIK...
Csábos ígéretekkel vonzzák az embereket a köreikbe, lekötik állandóan az ELMÉT, mindig adnak feladatot, programot, hogy mivel foglalkozzon (ami lehet természetesn pszichikai alapú téma), és csak a közösségben látják a megoldást mindenre – ELÁSVA BENNE AZ EGY-ÉN-t!
Igazából semmi különbség nincs az egyházak lélekbirtokló és uraló rendszeréhez viszonyítva ezekben a tanokban és csoportosulásokban. Egytől egyig KÖTNEK! Nem kicsit, nagyon!!!
 
A mapi napon nagyon HATÁSOS konstellációk alakulnak ki a „Teremburán”, melyek egytől egyig a SZELLEMET ÉBRESZTIK.
A MAG-tudást, a MEG-ismerést és a FEL-ismerést segítik tenmagunk megújulása érdekében.
Ma együttállásba lép a Merkúr a Plútóval, mely utóbbival a Vénusz már egy hónapja tengelyben van.
Aztán együttállásba lép a Hold a Marssal, akik így együtt kapcsolódnak Satanához, ő pedig Uranához.
A Hold ráadásul az ANTARES előtt halad el, amely a SKORPIÓ csillagkép SZÍVE. Ő pulzálja a SZÍVLÁTÁST.
A Merkúr-Plútó-Vénusz hármas pedig az ÉLESLÁTÁST, a RÁLÁTÁST, az ELŐRE LÁTÁST és a KILÉPÉST a ragadványokból.
Ki él a lehetőséggel?
Az a MAG-a dolga... Aki ÉRZI megteszi, aki nem – úgyis jó. Neki. Csak minket ne húzzon vissza...
 
Mai támogató angyalunk URIEL, a „ragyogó ötletek” angyala.
Tehát: ha valami felismerés cikázik át rajtunk, akkor azt jegyezzük meg, építsük be, de ne cincáljuk szét...