TITOK.. melyre fény derül

 
Érdekesnek ígérkezik ez a nap. Érhetnek minket apró, de akár nagy meglepetések is. Kiderülhetnek „hátsó szándékok” – amelyek nem feltétlenül rosszak, csak azért mert „hátsók”. Hátsók, mert hátrafelé nem látunk a szemünkkel, tehát nem észleljük azt, ami készülődik a hátunk mögött..
Egyébként is, semmi nem utal arra, hogy valami negatívum érne bennünket, már csak azért sem, mert a Deva Tarot Triax Herceg lapja önmagában felér egy „angyali támogató”-val, aki a háttérben munkálkodva küldi segítő, támogató energiáit...
 
A mai nap egyébként megint egy olyan, amikor a „Terembura” konstellációi NEM annyira egyértelműek, mint pl tegnap, a Nap és a Jupiter konstellációja okán. Az ő kapcsolódásuk mára IS érvényes, tehát a TISZTULÁS, a LELEPLEZŐDÉS, valaminek az ELHAGYÁSA, a VESZTESÉG (pozitív értelemben) a mai napnak is velejárója.
De az a finom titkos háttérhatás, ami a titkokat övezi, ebben a hatásban nincs benne. Nincs benne az a VÁRATLANság, amikor felkészületlenül ér minket egy információ. Amikor megtudunk egy titkot. Amit éreztünk már, de nem tudtuk igazán megfogni, vagy megfogalmazni. Ezért még magunk számára se mertük felvállalni saját érzetünket.
 
Például, amikor érezzük valakivel kapcsolatban, hogy ködösít. Amikor titkolózik, vagy amikor csodás történeteket tálal, hogy élete milyen szuper és jó, micsoda megélései, megtapasztalásai vannak- de mi érezzük, hogy „hamis a baba”. Valami „gáz” van. Szó szerint, mert ugye a gáz az kábító tud lenni... De belül MAG-unkban nem kábulunk el, mert érezzük, hogy valami nem stimmel. Nem szólunk, csak kivárunk.. Csendben maradunk. És milyen jól tesszük. Ugyanis csak idő kérdése és MINDIG jön egy történés, feltámad egy szellő, amiből szél lesz és bizony elfújja a leeresztett ködöt. Meglátjuk az illetőt puszta valójában és immár tudjuk, hogy JÓL TUDTUK, amit tudtunk...vagy sejtettünk.
 
Vagy: érezzük magunkban, hogy milyen tudások hamisak. Hamisak a tálalásban, hamisak a történetükben, úgy ahogy vannak. De nem tudjuk megcáfolni, mert a „földi” tudásunk hiányos. Zsigerileg viszont tudjuk, hogy az igazság teljesen más. Az ilyen helyzetek velem többször előfordultak már, úgyhogy tapasztalatból mondom. Aztán egyszercsak jön egy teljesen elképesztő mozzanat, információ, mondat, ami másnak lehet, nem mond semmit, de nekem egy pillanat alatt összeáll a kép és megvan a „bizonyíték”. A „hiányzó láncszem”.
 
Vagy: megláthatjuk annak bizonyítékát, hogy valakinek az életében, legyen az a sajátunk vagy bárki másé, akit ismerünk, milyen történéseknek milyen OKA volt valamikor. Amiben tenmaga volt a „ludas”, csak eddig takargatta és „másra kente”. Most viszont eljött a szembenézés ideje, épp a tisztulás érdekében..
 
Vagy: megtapasztalhatjuk az ÉGI HÁTTÉR működésének a mechanizmusát. Megélhetjük, hogy ténylegesen milyen segítő-támogató erők vannak mögöttünk. Hogy ezeknek az erőminőségeknek micsoda frekvenciája van, milyen a jelenlétük. Hogyan mutatják meg magukat. Mit tudnak kiváltani bennünk. Élet-halál viszonylatában. Hogyan kísérnek el valakit és hogyan kísérnek le valakit...
 
Ma megtudhatunk rejtett folyamatokat. „Földi síkon”, a napi életünkben – és a lélek, a szellem síkján egyaránt. Ki hol tart, kinek hol milyen szintű „meglepetésre”, megvilágosodásra van szüksége - azt fogja megélni, megkapni. Aminek "ideje van".
Ki a felelőse egyébként az időnek? SATANA.
Ő ma a HOLDDAL kapcsolódik, egy mágikus fényszöggel, ami pont a TITKOK és a VARÁZSLAT fényszöge. Kettejük viszonylata amúgy is titokzatos és varázslatos. Aki rendelkezik finomhangolással ő "rájuk tud érezni és élvezheti mindkettejük támogatását. Ma különösen...
Lehet, hogy bizonyos titkok lelepleződései fájdalmasak elsőre, sőt, döbbenetet hozók – de mindenképp a MEGVILÁGOSODÁSUNKAT szolgálják. Ezt ne feledjük!
 
A megszerzett tudás mindenképp valami újnak lesz a kezdete.
 
Lehet, hogy végre le lehet zárni egy nyögvenyelős kapcsolatot – vagy épp felvenni egy új szálat. Kinek mi áll már a kapujában..
Tehát száz szónak is egy a vége: a mai nap szolgálhat meglepetésekkel, titkokkal, ámulattal vagy döbbenettel.
Fontos (mint mindig): legyünk JELEN A JELEKNEK A JELENBEN – mert csakis így érthetjük meg azt, ami nekünk szól...
Mert a TITOK, amire fény derül, lehet egy nagy MEGLEPETÉS IS!