A mai nap elsődleges feladata (de egybéként nincs olyan nap, hogy valamilyen formában ne gyarkorolnánk ezt a feladatot): DÖNTENI. A JÖVŐ, a TISZTULÁS érdekében.

Tényleg döntünk nap mint nap. Legyen szó bármiről. Egy sima útelágazástól kezdve egy nagy projekt elvállalásáig; megvegyem vagy ne vegyem; kell-e vagy nem; költözzek vagy ne; utazzak vagy ne.... és lehetne sorolni...Minden napra jut egy „mese”...

Viszont ÉLETRE SZÓLÓ döntéseket ritkán hoztunk.

EDDIG.

A JELENBEN azonban NAP MINT NAP szembesülünk ilyenekkel.

Jómagam is. Épp most írtam le a lányomnak..

Mindez viszont megintcsak BIZONYÍTÉK arra nézve, hogy KOR-szakVÁLTÁS-ban vagyunk. MINTA-VÁLTÁS-ban.

 

A régi, vízkőjellegű lerakódások, elzárják a szabad áramlást – le kell őket pucolni. De ahogy a vízkövet nem egyszerű leszedni, úgy magunkban sem egyszerű a megkövesedett, belénk rögzült szokásokat, elveket, vallásokat, reagálásokat, szavajárást, étkezéseket és egyebeket letenni.

Vagy a védelmi mechanizmusunkat feljavítani.

Nem engedni hatni magunkra a negatív, „vérszívó befolyásokat”. Mindenkinek vannak ilyenjei – de tényleg csak rajtunk áll, hogy mennyire engedjük be magunkba a másik, mások mérgező nyelvének, gondolatainak, tetteinek a következményeit.

Mostanában szinte felerősítve kapjuk ezeket a „pofánkba”, de SAJÁT ÉRDEKÜNKBEN, hogy OLDJUK el a kötelékeinket. Hol? MAGUNKBAN!

Amit magunk alakítottunk ki, ilyen-olyan hatásra.

 

Ha látunk, ha figyelünk, akkor ÉSZ-re vehetjük, mennyire ERŐSEK a kihívások. De miért erősek? Azért, mert ugyanakkora ERŐVEL van belénk rögzítve. Amilyen nyomatékkal meghúzzák a csavart, ugyanazzal a nyomatékkal, erőkifejtéssel kell kitekerni. Evidens, igaz?

Tehát ha valamilyen kihívással szembesülünk, akkor ne toljuk el magunktól, engedjük EGYSZER bele magunkat és utána figyeljünk. És kérjünk. Mert aki kér, annak megadatik..

Kérjünk MAGYARÁZATOT, ÉRTÉST. Miért kell küzdenem a „csavarral”? Miért húztam meg a „srófot” ilyen erősre?

Meg fog érkezni a válasz....

Csak NE AKARJUK a választ.
Hanem figyeljünk az érzetekre...Merrefelé terel? Milyen gondolatok öltenek fel közben?.... és egyszercsak összeáll a MEGÉRTÉS kirakósa.

Amint megéltük ezt a pillanatot, amint ráébredtünk egy-egy problémánk eredetére – onnantól MEGSZŰNIK.

Persze mi visszaállíthatjuk, a szabadságunk a hülyeséghez megvan. Ez ugyanolyan, mint visszabújni a kinőtt cipőbe (erre rátüsszentett „azuram”.. ). Szűk és a sarkunkat is töri – de sajnáljuk kidobni vagy eladni vagy elajándékozni, mert olyan szép... Külsőre. De lehet akármilyen szép, ha NEM A MI MÉRETÜNKRE SZABOTT!!

Ugye értjük?

Ugye érezzük?

Sokszor a menekülést látjuk a legjobb megoldásnak.

Nem visszaszólni, nem reagálni, helyette elengedni, nem meghallani, kikerülni. Igen. De EZT tartósan csinálni úgy, hogy egyszer sem SZÁLLTAM SZEMBE, nem lehet. A fül mellett lehet elengedni lélekölő szavakat – de ehhez MÁR nagyon nagy és nagyon ERŐS LÉLEKRE van szükség. Akiben KOBALT KEMÉNYSÉGŰ a MAG-TUDAT. Ilyenek vagyunk? Akkor csináljuk így.

De ha nem: akkor tanuljunk meg KIÁLLNI magunkért.

Meg kell néha mutatni az erőnket a HATÁRAINK megHATÁRozása érdekében.

A mai világ szennye pont a némaságot használja ki, hogy lenyomja a torkunkon összes aberráltságát. Teszteli, meddig mehet el...Provokálja azt a toleranciát, ami a FELSŐBB ÉN minőségének a velejárója. De az „AL-VILÁG” működése jelen körülmények között nem a tolerancia minőségéhez kapcsolható. Ahogy azonos vonzza az azonosat, úgy az eszköztárban is azzal kell dolgozni, amiből a MÁSIK IS ÉRT. A hülyének nem lehet doktori disszertációt felolvasni, egy kukkot nem fog megérteni belőle. Vele határozottan kell fellépni, és számára elég a „CSAK” felelet is...

Tehát, ma is DÖNTÉSEK elé leszünk állítva. Beengedjük a hülyék hülyeségeit magunkba, vagy nem? Teszünk tenmagunk szívbéli működéséért vagy nem? Együttműködünk vagy hárítunk? Akár kint, akár bent, magunkkal...Megőrizzük a nyugalmat vagy stresszelünk azon, amire nincs befolyásunk?

Meglátjuk az ÖRÖMÖT vagy nem? Tudjuk élni az örömlétet vagy nem? Tudunk-e NEMet mondani a régi mintákra, HA FELISMERTÜK? Van-e MER-szünk MÉR-tékrendünk kimutatására?

Minden napunk az ÉN válasz-aiból és válasz-tásaiból formálódik.

Tehát? KI a FELELŐS?

Az ÉN.

Ma ARIEL szegődött mellénk, az ERŐ és a BÁTORSÁG, a „MERSZ” angyala. Érezzük és értjül is, miért?

Akkor legyen merszünk élni a lehetőségekkel, megragadva Ariel segítő kezét...