Reggeli Rituálé 2020-11-05-én

MOTTÓ: HATÁROK
 
Talán már volt pár hete terítéken ez a téma - nekem legalábbis MOST úgy rémlik – de ha így is volt, ITT és MOST minden bizonnyal más árnyalást fog kapni.
Tehát nem kell hátra nézni és keresgélni, mindig az a fontos, ami ÉPPEN van. Meg egyébként is: a MOST pillanatában úgyis benne van a múlt IS, meg az elkövetkezendő jövő IS. Ezért lehet kivetni a kártyával is például..
 
Tehát, határok.
 
A hozzám fordulók történeteiből kiindulva, mindig visszatérő és domináns kérdés.
Hol vannak a HATÁRAINK? Meddig engedjük a MÁSIKNAK, hogy „ránk telepedjen”, illetve „benyomja a határainkat”? Legyen az családtag, kolléga, az utca embere vagy épp a külvilág úgy ahogy van...
Mindig elmondom: minden játszmához két fél kell, akár tetszik, akár nem. Lehet panaszkodni, de a játszmáINKnak MI magunk IS RÉSZESEI vagyunk!! Amit úgyis addig hagyunk működni, amíg nem fáj. Vagy nem ELÉGGÉ fáj. Amint elkezd IGAZÁN kellemetlen lenni és nyomni és fájni, abban a pillanatban lépni fogunk. Ahogy rögtön lerúgjuk azt a cipőt is, mely töri a sarkunkat, vagy bántja a lábujjunkat, amint a fájdalomküszöböt túllépi. Legyen az a cipő akármennyire gyönyörűséges és álmaink netovábbja...
 
Mikor tudunk hatékonyak, eredményesek, sikeresek lenni?
Ha egyensúlyban vagyunk. Ha KEREK A VILÁG körülöttünk.
Azaz mi is egy „kerek egészben” vagyunk.
Miért vagyunk ilyenkor sikeresek?
Mert arcunkra van írva a megelégedettség. Harmoniát SUGÁRZUNK ki magunkból – ergo: azt vonzzuk be, azt a hullámhosszot rezegtetjük meg,, amire mi magunk is HANGOLVA vagyunk.
ALAPVETŐ: azonos vonzza az azonosat.
Nézzünk csak körül: akik aggodalmaskodnak, akik félnek, akik
„nem látnak a vírustól”, pontosabban csakis azt látják: milyen emberek társaságát fogják megtalálni? Ugyanolyanokét, akik maguk is így gondolkodnak. Aztán huhoghatnak együtt tovább, ERŐSÍTVE saját félelmeiket, egyre BELJEBB HÚZVA saját korlátaikat, határaikat. De minél beljebb húzzák ezeket a korlátokat, annál szorosabb lesz, annál feszítőbb, annál rosszabbul fogják érezni SAJÁT MAGUKAT saját bőrükben. A hatás-ellenhatás törvénye működik: a külső nyomóerő annál erősebb lesz, minél kisebb az ellenállás. Ezt nevezhetjük aztán „ördögi körnek”.
Hogyan lehet ebből szabadulni?
 
Nagy levegővel, gondolkodással, TUDATOSODÁSSAL.
 
Tudom, hogy már a csapból is ez folyik: de mese nincs, ez az egyetlen kiút és megoldás.
Csakis akkor tudjuk a határainkat kitolni, ha a LELKÜNK KITERJEDÉSE , ezáltal „információs befogadóképessége” is TÁG.
BŐ.
Ami BŐ az BŰ. Azaz BŐSÉGES.
Ami bőséges, az „boldogságos”.
Éééés már helyben is vagyunk: aki BOLDOG, az BŐSÉGBEN van. Mégpedig MINDENBNE: erőben, öntudatban, szeretetben, harmoniában.
EGY-ben van. Tenmagával.
Aki egyben van, az pedig elégedett.
Aki elégedett, nem manipulálható.
Ééés megint helyben vagyunk: nézzünk körbe.
Kik azok, akiket a hírekkel leginkább terelni, manipulálni lehet?
Azokat, akik nincsenek EGY-ben, tenMAGukkal, nincsenek harmoniában, akik NEM HALLanak és NEM LÁTnak.
 
Tegnap hatalmasat felnevettem: UGYANAZT a hírt, miszerint az elnökválasztáson még van jónéhány számlálatlan szavazat, az egyik hírportál a Trump, a másik pedig a Biden oldaláról nézve közölte. De még a szövegezés is szinte ugyanaz volt!
Konkluzió? (9.22-kor ráadásul): teljesen mindegy, mi történik KINT, az már ADOTT. Miért? Mert ahogy a bekezdésben is említettem: a MOST pillanatában már benne van a MÚLT és a JÖVŐ is.
Kell tehát azon rágódnunk, azon felhúznunk magunkat, mi történik kint??? Teljesen felesleges, mert NEM AZ a lényeg.
Az egyetlen lényeg: HOL VANNAK A SAJÁT HATÁRAINK!
 
Engedjük betolni a külvilágnak, annak szereplőinek, vagy megtalálva és rálátva a FELSŐBB AKARAT megnyilvánulására a VILÁG ÖSSZEFÜGGÉSEIBEN, képesek vagyunk megérteni, hogy a SAJÁT ÉLETÜNK a SAJÁT FELELŐSSÉGÜNK. És senki másé.
Lehet EGYÜTT-EGYMÁSSAL-EGYMÁSÉRT élni. Valóban.
De minden EGYÜTT, EGY-MÁS-sal élés alapja KÉT EGY-ÉN.
Két EGYEN-rangú EGY-ÉN.
Ugye, hogy mágikus nyelvünk mennyire hűen visszaadja a kozmikus törvényszerűségeket?
 
Tehát, ha együtt vagyunk-élünk-dolgozunk valakikvel, az együttműködés csakis akkor lehet sikeres, ha egyenrangú, ha mindkét fél tiszteletben tarjta a MÁSIK határait. No, meg a sajátját. De egyik következik a másikból.
Egyenrangú kapcsolatban nincs manipuláció, lelki terror, tudati befolyásolás, játszmázás. Aki játszmázik, az hatalmra tör. Mert GYENGE. Ezért kell neki több erőtér. És máris tol.
Addig, ameddig engedik, hogy toljon. Amíg nem fáj....
 
Mai feladatunk tehát, EMLÉKEZZÜNK saját önvalónk TELJESSÉGÉRE, EGY-TUDATUNKRA. Mert csakis ekkor vagyunk harmoniában, BŐ-ségben, azaz boldogságban. Kiegyensúlyozottságban.
Az egytudat megélhető tenmagunkban, tenmagunkkal, vagy valaki mással, akivel SZER-ELEM-ében élünk – de ezen belül is nagyon fontos, hogy a mérleg két nyelve egyvonalban álljon..
Napunk kísérőangyala HANIEL, aki a HOLD angyala is.
Nos, a HOLD a „Teremburán” az ORION csillagkép felett halad és rálép a TEJÚTRA. Tehát: most RÁÉREZHETÜNK arra, miben és hol kell változnunk, változtatnunk az I-S-TEN-i REND mentén.
TEN-MAG-unkban..
(9..33... tehát üzennek a „Mesterek”