Reggeli Rituálé 2020-11-08-án

MOTTÓ: CSÚCS-ÉLMÉNY
 
Érdekes, hogy a „Terembura” viszonylataiban sehol nem jelenik meg ma ez a „csúcson lét” élmény – vagy én nem látom csak -, ugyanakkor a kártyák, az asztrokockák egyöntetűen „összezárnak” és a „csúcsra” irányítják a fókuszt. Hát legyen.
 
Kinek mi jut eszébe a „Csúcs-élményről”?
Kinek mi volt eddigi élete során a tetőpont?
Volt-e egyáltalán tetőpont? Lelkiekre értve természetesen.
Bár simán hozzátehetem a fizikai szintű csúcsra jutást, legyen szó hegymászásról vagy valami tevékenységről – mert aki bárhol feljutott fizikai szinten egy csúcsra, vagy egy hegyoromra, az nagyon jól tudja, milyen a csúcs-élmény.
Milyen ONNAN nézve a világ?
Óhatatlanul következik a gondolat, miszerint a „csúcson kell abbahagyni”. Mert onnan már csak lefelé van.
 
Nos, igen. Földi, Fénybeli, IDŐ-TÉR kiterjedésű világunkbban teljesen valóságos ez a mondat. Miért? Mert a Gauss-görbe minden téren érvényes. Azaz van TETŐ-pont és van a LEG-ALUL.
Milyen érdekes, hogy „alsó pontot” általában nem mondunk, csak „alját”. Mert az valahogy „nyúlósabb”. Ugyanakkor ebben a viszonylatban is érvényes, hogy „innen már csak felfelé van”.
Tehát egész életünket meghatározza ez a Gauss-görbe, illetve a szinuszhullám fentje és lentje, és a végpontok között megtett út.
Egy dolog az, ami nem ugyanaz: a görbe TENGELYE.
Ahogy változik életünk, úgy változik a „tengely”, azaz a központi feladat. Ahogyan megéltünk egy adott életciklust, abban a fentet és a lentet, úgy tudunk majd a nyugvóponton kilépni belőle, és egy újba átugrani, egy új utat bejárni.
Az abszolut tengely azonban, tenmagunk tudata, mindig központban marad. Mert ez a lényeg. A LÉNY-ÉG.
A csúcson lenni milyen? Szédítő. Ugyanakkor euforikus. Meglátjuk a végtelent, horizontálisan és vertikálisan egyaránt. A legszívesebben felemelkednénk és szárnyalnánk, repülnénk tovább és tovább...
A csúcson könnyűnek érezzük a lelkünket. A végtelen könnyedsége jár át minket. Azt kívánjuk, bárcsak örökké tartana ez a pillanat. Nem is akarunk többet alászállni. Ha lenézünk, megszédülünk.
Húz a mélység. De taszít is.
Elgondolkodtunk-e már azon, vajon miért?
Ez NEM pusztán fizikai szédülés. Ennek sokkal „magasabb” vagy „mélyebb” oka van.
Ilyenkor, ha fent állunk például egy hegy ormán és kitágult körülöttünk a TÉR és érezzük a PILLANAT TELJESSÉGÉT, akkor visszatalálunk szó szerint a TELJESSÉG-ÉLMÉNYÉBE és nem akarunk újra bezárva lenni. Nem akarunk ALÁSZÁLLNI!!
EMLÉKEZÜNK arra a szabad létre, arra a szabad, kötetlen, kötelékmentes, fenségesen harmonikus ÁLLAPOTRA, melyben megállhatunk, benne maradhatunk, mert ott nincs IDŐ, mely örökké változtatja a pillanat minőségét.
Amikor álmunkban felszállunk és repülünk, ugyanezt az euforikus szabad szárnyalást élvezzük. Ebben a szárnyalásban van egy ÉRZELEM – mégis benne van a végtelen nyugalma is.
Talán ez az állapot közelíti meg leginkább azt a SEMLEGESEN TISZTA minőséget, amihez az úgynevezett „feltétel nélküli szeretet” fogalma is köthető. Mert egyébként ilyen a földi létben NINCS!! Amit mi ma szeretet alatt értünk és érzünk, ráadásul ELVÁRJUK, hogy „feltétel nélküli” legyen – annak KÖZE NINCS a kozmikus szeretethez és annak lényegéhez. Mindig tragédiák előidézője, amikor a „zöm”, a tömegek számára ezt a „feltétel nélküliséget” az orra alá tolják és követelőzően elvárják.
Na, de ez majd egy külön téma lészen egyszer...
 
Tehát: a szárnyalás, a végtelenné váló horizont, a vertikális felszabadulás, a kitáguló léleKzés euforiája maga a CSÚCS-ÉLMÉNY. Amikor tisztán LÁTUNK, látjuk LE-nézve, hogy mi zajlik a „völgyben”, ráÉRZÜNK, ráérzékelünk tenmagunk TELJESSÉGÉRE, az EGY-élményre, amikor visszatalálunk tenmagunkba....
Ha egyszer is sikerült valakinek a csúcsra jutni, ezt megtapasztalni – örökre beleég ez az élmény és újra és újra vissza akar ide térni
A szerelem is egy „eszköz” ehhez – nagyon ledegradáltan fogalmazva. De a fizikai kapcsolódás tenmagában SOHA nem fogja még csak meg se közelíteni azt a csúcsélményt, ami a LELKI TELJESSÉG állapota.
 
Az életünk nem szól másról, mint az EMLÉKEZÉSRŐL.
Arról, hogy SOHA ne feledjük el, míg testbe zártan élünk, hogy van nekünk a testen túl egy ISTENI énünk, mely meg akarja mutatni magát. Általunk, rajtunk keresztül.
Hisz CSAK AZT tudjuk LÉT-re hozni, ami lényünk ISTENI részében már OTT VAN. Legyen szó valaminek a legyártásáról, megépítéséről, kitalálásáról, megalkotásáról.
 
A lényeg, hogy bármit is „HOZZUNK LÉTRE” – érezzük a MAGAR nyelv mágiáját? NEM teremtünk, hanem LÉTRE, ÉLETRE HOZUNK! Azaz LE-hozzuk!!! Mekkora különbség a „teremtéssel” szemben?! – az legyen „művészi”, azaz tökéletes.
A tökéletes felé azonban folyamatosan TÖREKEDNI kell.
Nem beletörni, de az akadályokat letörve igenis mindig és mindenkor a LEGJOBBAT kihozni magunkból. Nem sebeket nyalogatva, a megélt nehézségeket újra és újra felhánytorgatva a LEHÚZÓ minőségekbe benne ragadva. NEM.
A cél mindig a CSÚCS. A TÖK-ÉLET...
Vajon mi köze a tökéletesnek a TÖK-höz? Ezen majd még elrágódom...
 
Napunk kísérőangyala RAPHAEL, a gyógyítás angyala.
Ő a LÉLE-K-ZÉS fontosságára hívja fel a figyelmet.
Két másik kártya a HEGYCSÚCSRA, az oromra és a szabad levegőre... Tehát?
Ma mindenképp menjünk KI.
„Keljünk KI MAG-unkból”.
No, nem „alsó hangon” – hanem csupán a bezártságunkból, a betekeredő, önsajnálkozó, sebet nyalogató, beFÁSult (mint a retek) lelkiállapotból, mert ha ebben benne maradunk, fel-EMÉSZT-jük magunkat. Ráadásul semmitől nem szabadulunk meg.
A csúcson tudjuk ledobni a terheket, a csúcson tudunk könnyűvé válni, meg-ELÉG-edetten boldoggá lenni. MErt a FELHŐK FELETT járunk....
Értjük? Érezzük?....
Kin múlik? Csakis tenmagunkon, hogy teszünk-e azért, hogy feljussunk...
No..10.22 van.. Már megint Égi Rábólintással befejezve..