Reggeli Rituálé 2019-12-24

MOTTÓ: EGYEDÜL vagy MAGÁNY-osan?

 

Ezt a posztot igazából már hét elején megírtam, egy olyan kedélyállapotban, melyről a Kék vér gyermekei III-as kötet végén Golenya Ágnes a következőt mondja: „az ember ha boldog, pláne metafizikailag, akkor ereje teljében van!” Nos, igen. Amikor ez az élmény engem áthatott, aznap 10 oldalt írtam, plusz a Rituálét, plusz ezt a posztot... És sem éhes nem voltam, sem fáradt... Mert ha az ember képes megélni a TELJESSÉGÉT, akkor nincs egyedül, és nem is magányos, még ha EGYED-ÜL is van és még ha MAG-ányos is!! Ráadásul TISZTA-ban van a „dógával” és meg is cselekszi azt.🙂

 „Mert a Teljesség nem más, mint a TISZTASÁG állapota. Tiszta, szabad, bármilyen feltételtől, körülménytől, adottságtól, tudatszinttől. (...) A pillanatnyi teljességgel kell a MOST-ban lenned. Ez minden spirituális út, gyakorlat célja. Aki erre „ITT” nem képes, az sehol nem képes. Akinek itt és most ehhez bizonyos kritériumok, feltételek kellenek, annak másutt is. Aki nem tud „csak úgy” egybeoldvani itt, úgy ahogy van, a Mindennel, az sehol nem tud. Még.

A magány, az egyedüllét témája, ha máskor nem, hát karácsonykor mindig feljön és megkerülhetetlen. Sokan vannak egyedül és sokan érzik magukat magányosnak.

De mit jelentenek IGAZ-ából ezek a szavak? Ugyanis az ÉRZET, amit MOST ezek a szavak sugallnak, olyanok, mint egy elhangolt zongora. Szólni szól, a dallam is felismerhető – csak épp teljesen más a zöngéje. Pedig a szavak TITKOT rejtenek, csak MÁR NEM értjük. Ergo, nem is érezzük...

EGY.

Minden spirituális eszme, út az „egyélményt” üldözi, hajtja, emlegeti. Az u.n. „Unio Mysticát”, mint mindennek forrását és életünk célját.

Aha. Akkor mi a probléma az EGY-ED-ÜL-léttel??? Miért NEM tudjuk megélni?

EGY. EGYED. Az „egyed” egy „darab”, önálló és megismételhtetetlen élő lény, egy élőlény, akit egyedi tulajdonságai, ismérvei tesznek egyedivé, azaz megismételhetetlenné. Ha „EGY”, akkor benne van a MINDEN. Akkor egy TELJES EGÉSZ. Léteznek már felvételek - egyszer meg is osztottam itt -, hogy a makrokozmosz és a mikrokozmosz tulajdonképpen EGY és ugyanaz. Csak a mi ELMÉNK számára nem felfogható, mivel az ELME jelen megjelenési formánkhoz, EGO-nkhoz kötött. Viszont a SZÍV-TUDAT, az  már tudja ÉRZÉK-elni, hisz nem testhez kötött és emiatt lehetséges, hogy információkat tudunk más tudatokkal kicserélni, illetve az u.n. „holohálóról” magunknak letölteni. Így láthatunk meg múltat, jövőt, a jelennel egyetemben...

Tehát az EGY = MAG. Amikor EGY-MAG-A van az ember egymagában, no akkor csücsül épp az agyon misztifikált „Unio Mysticában” – csak épp nem tud róla. Tehát már megint mi a JÓ? A IO élet kulcsa? Mint mindig: a tudatosság!! Ha ÉBER vagyok! Ahogy Jézus is tanította.. Csak mi is hiába hallgatjuk a tanításait, ha „belealszunk” a „felolvasásba”, ergo nem vagyunk éberek! Tehát az éberség nem más, mint a tudatos élet..

Csakhogy az emberek nagyrésze pontosan ezt, a tudatos élet lehetőségét hagyja ködfátyol mögé rejteni, és inkább hisz a káprázatnak és éli életét egyfajta hipnotikus álomban. Nem működteti saját képességeit vagy csak nagyon alacsony szintjén a MINŐSÉG-skálájának. Ezért érzi aztán magát elveszettnek, magányosnak, egyedülinek a legnagyobb tömegben is.

Amikor ráérzünk arra, hogy több milliárd ember között is EGYMAGUNK vagyunk, hogy úgy mozgunk e planétán, mintha teljesen kívülállók lennénk és átéljük a teljes magány, elhagyatottság érzetét  – nos, akkor jó ha tudjuk: épp egy BEAVATÓ pillanatot vagy állapotot élünk meg! EKKOR ismerünk rá újra (IS)- TEN-MAG-unkra. Amiből egészen EDDIG a pillanatig elfelejtettük az IS-előtagot. Az IS/ŐS-erőnket.

Teremtett létünk anyagi megnyilvánulása a téridő síkjában egyszerűen múlandó. Láthatjuk, megélhetjük, tapasztalhatjuk, hogy mindent „felzabál” az idő. És minden eltűnik a térben. Na de hova??? Mert ami egyszer volt, az nem tűnhet el!! Már csak azért is, mert bennünk él!! Ha pedig bennünk él, és a tudat nem függő az anyagtól, akkor az emlék ÉLŐ dolog!! És ha az emlékeink velünk élnek, akkor magányosak vagyunk? Ugye nem....

Gondoljunk MOST bele: itt ülünk. Együtt vagy egymástól függetlelnül olvassuk az irományomat. Ahogy olvasunk az emlékekről, hirtelen felrémlik bennünk valami. Mondjuk a gyerekkorunknak egy pillanata. Abban a pillanatban élőnek látjuk az emlék minden résztvevőjét – pedig már lehet, időközben elhagyták e földi síkot.  Látjuk a házat, újra éljük a történéseket. Pedig már lehet, hogy egy teljesen más épület áll a helyén. Vagy egészen mások lakják. A jelenben idegen minden. Már nem a mienk. Mégis bennünk pulzál minden megélt pillanat, amit ott töltöttünk. LÁTJUK!! Sőt, ÉREZZÜK is! Márpedig ha látjuk IS és érezzük IS, akkor létező. ÉL! Velünk, bennünk.

Persze, erre rá lehet vágni, hogy csak a „Mi” elménkben” van ez így, merthogy az emlék az már a múlté.

Tényleg?? És a jövő?? Az nem a mi elménkben élő?? Ami MÉG nincs, de lesz, vajon honnan ered? És HOL éljük meg? Nem EGY-ÉN-i szinten? Nem MAG-unkban?

Visszakanyarodva az Egyedülléthez és a MAGányhoz: könnyen a szememre lehetne hányni, hogy az ember társas lény, és hogy az egyedüllét nem egy normális állapot. LEHET.

Na de KI mondja meg, hogy MI a „normálisnak” nevezett állapot?

És ha az EGYED-ül-lét "nem normális" állapot, akkor vajon  miért kergetjük az EGY-tudat megélését? Miért szajkózza minden spirimatyi, hogy cél az „unio mystica” elérése - ha még egyedül sem tudunk ellenni? Jól legalábbis? És miért gondoljuk, hogy az az "unio mystica" egy rajtunk KÍVÜL álló valami?? Milyen EGY-gyel akarunk mi összeolvadni? Amit nem is ismerünk? Mi után vágyakozunk, ha TENMAGUNK-kal nem vagyunk összhangban? 

Valami nem kerek...

Amíg a hiány, a vágy, vagy bármely meg nem élt dolog ural és motivál minket, e téridő rabjai vagyunk és újra és újra visszatérünk....Akkor miért sajnálkozunk azon,  ha valaki egyedül van és magányos? Melyik a jobb állapot? Van egy kémiában jól harmonizáló társ mellettünk, de a szellemi-lelki összekapcsolódás erősen akadozik. Vagy van mellettünk egy másik olyan ember, akivel a kémia lehet, nem működik, de tudunk vele közösen szárnyalni? Láttunk már ilyen kapcsolatokat? Hát persze... Furán néznek általában az ilyen párokra – pedig lehet, hogy ők élik az IGAZ SZERELEM varázsát, egész más hőfokon és egész más dimenzióban! Valóban megélik a ketten EGY állapotát. És amikor elmegy az egyik, akkor a másik tovább érzi társát MAG-ában. Mert valóban ott is van. Hisz a kettő sokszor nem az 1 kétszerese, hanem az EGY fele!! Földi létünk duális, osztott. Ezért keressük a MÁS-ik felünket. Viszont a tudatosság legmagasabb foka, amikor rájövünk: TELJESEK vagyunk. Mert „ÉN VAGY-OK”. Én vagyok az ok. Létezésemnek az oka. Ami épp egy OK-távnyi távolságra van a MÁS világtól.. A MÁSIKTÓL...

Huh... de bele lehet mélyedni a szavak varázsába, kozmikus üzeneteibe!!

Akinek azonban mindez elsőre idegenül és elvontnak hangzik, ajánlom, mélázzon el egy-egy szón. A gyökök különálló értelmén és azon, hogyan állnak össze egy újabb értelmes szóvá. Előbb-utóbb megnyílik egy varázs-világ és fokról fokra felismerhetjük a szavakban megbúvó, rejteki kozmikus mélységekeket....

Így tudunk Rá-JÖNni, mi is valójában az egyedüllét és mi a magány? Mennyire értelmezzük JÓL ezeket a kifejezéseket és mennyire ÉLJÜK JÓL mindazt, ami az IGAZ tartalma e szavaknak? Milyen minőségben működünk, ha mindkét szóhoz az ÁRVAságot kapcsoljuk, mint megélést? És itt most tovább fűzhetném az „AR” gyököt, ami természetesen megint teljesen MÁS eredettel bír, hisz a K-AR, a T-AR-T mindkét értelmezésben az erő jelölője.... A tartásé...

Tőlem egyszer „megkérdezték”, amikor autózás közben Mozartot hallgatva azon ábrándoztam, milyen jó lenne az élményt megosztani: „te miért akarod mindenképp megosztani a SAJÁT ÖRÖMÖDET? Gondolod, hogy „A MÁSIK” ugyanazt érezné mint tenmagad? Miért nem örülsz a magad örömének saját magaddal?” Nos, kicsit mellbevágott a kérdés – de aztán rájöttem, hogy hatalmas IGAZSÁG van benne!

A magányt ma feltöltöttük a társatalanság érzetével. Mindig MÁStól, kivülről várjuk a SAJÁT boldogságunkat. Pedig akkor vagyunk boldogok, pláne metafizikailag, ha MAG-unkban megtaláljuk a TELJESSÉGET, a boldogságot.

Nehéz? Ha igen, csakis azért, mert rossz a program, amit fut bennünk...

A mostani ÉGI konstellációk, a HOLD és a MARS együttállása a MÉRLEG csillagkép nyelvénél, a  LELKI ERŐre mutat rá: honnan is ered? Oda-átról? Vagy eleve IDE-ÁT van?

A többi „játékos a pályán” az ÁT-LÁTÁSban, az ébredésben, a FEL-emelkedésben támogat minket. Abban, hogy EMLÉKEZZÜNK. Ébredjünk 100 éves álmunkból, ahogy Csipkerózsika is. A „CSÓK”, a LEHELLET, a H- mint LÉLEK-jelölő a nagy EGY-ÜTT állásból lekígyózik hozzánk....A csókot nem véletlenül lehellik az ajakra... Mert a „Lehellet” az élet csókja. Mostanság egy ÚJ életé....

Érezzük-e  vagy nem? Rajtunk áll....