HAGYOMÁNYOK KONTRA GONDOLKODÁS

Szokásomhhoz híven, megint egy kicsit ébresztenék...

Mégpedig a halloween, a mindenszentek és a halottak napja kapcsán.

Ahogy olvasom a cikkeket spirituálisnak nevezett emberektől, hogy MOST megnyílnak az átjárók élők és holtak között, hogy MOST le tudjuk őket hívni, ne adj Isten, MOST itt vannak közöttünk - hát mit mondjak... Megint elgurult a pirulám..

Mert ez úgy ahogy van - nem hogy MOST és ÍGY - egyszerűne NEM IGAZ!!!

Nem igaz a naptár szempontjából és nem igaz úgy általában sem. Én alapvetően IS-IS embernek tartom magam, de ez a mindenszentezés és halottaknapjázás úgy, ahogy manapság elő van adva, halloweenestől, mindenestől hamis és minden valóságot nélkülöző.

Ad 1.

Lehet, hogy fura lesz a kérdésem: miért KELL egyáltalán megemlékeznünk  a halottainkról? Amikor tudva tudjuk, hogy ők „megboldogultak” (jómagam tudom milyen érzés: leírhatatlanul csodálatos) - tehát, amikor gyászolunk, senki mást nem gyászolunk, mint saját magunkat! Tenmagunk elvárultságát. Kiürültségét. Aki már ült egy haldokló ágya mellett és látta elmenni, érezhette azt a különleges nyugalmat, ami körbe vette. Majd később, ha volt kontaktus, akkor azt a boldogságot, és békét is, amit az eltávozott immár odaátról visszaáramoltatott..

Ad 2.

A mai felfogás teljesen az „egyélet-egyhalál” szellemtudás alapján működik. Csak a keleti tanoknál nyilvánvaló a reinkarnáció – mondjuk ők másképp is állnak a halál kérdéséhez. Tehát, aki itt élt és él, az nem egyszer tette ezt. Vannak, akik „bezáródtak” e hétrétegű tér-idő dimenzióba, mert újra és újra a káprázat rabjává válnak. Újra és újra leszületnek, újra és újra ugyanazzal a feladattal, csak mindig más körítésben. Tehát van értelme mondjuk az apámat gyászolnom és vele kontaktusba lépnem, ha már közben újra itt van köztünk? Nem tudathasadásos állapot?

Ad 3.

Az, hogy vannak időszakok, amikor „vékony az átjáró” és lehet a „szellemekkel társalogni” – ugyancsak kitaláció. NINCS ILYEN! És olyan sincs, hogy „alkalmas időpont”. Mindig EGYÉNI és egyéntől függő, egyben időtől független, hogy ki, mikor, milyen intenzitással, milyen állapotban, mennyire felzaklatva, mekkora vággyal, mekkora szeretettel, vagy épp gyűlölettel viszonyul egy eltávozott lélekhez és akar eszerint kapcsolatba lépni vele. Ha nincs általános „időszak” – akkor nincs általános ünnepnap SEM! Miért kell egyébként egy általános megemlékezés? Talán nem saját lelkiismeretünk okán? .... akkor meg megint egészen másról van szó. Nemde?

Arról nem is beszélve, hogy az eltávozott lelkek világa egy MÁS világ, és nem véletlen, hogy NINCS átjárás!! Ezenkívül az átjárás során csak egy leszűkített információt kaphatunk – sosem a teljességet. Akkor meg minek??

Gondolkodjunk! Régen, amikor az ősz áthajolt a télbe és a Nap belépett a Skorpió CSILLAGKÉPBE, akkor „bukott alá az alsó világokba”. De MI az az „ALSÓ VILÁG”??? Az alvilág??? Hát NEM. Legalábbis nem úgy és nem az, amit a fejünkbe programoztak. Az „AL-VILÁG” nem más, mint SAJÁT belső LELKI világunk. A saját lelkünk. Amikor a napkörön elérkezik a „sötét” időszak, akkor elérkezik a külvilágból a befelé figyelés ideje. Az önképzésé, a számvetésé, a LELKIISMERETÉ. A belső töltekezésé, a „feldolgozásé”. Ha valaki kellő tudatossággal élte meg ezt az időszakot, akkor jól tudott felkészülni a következő sarjadásra..  A sötétség egyébként káprázatmentes. Ha behunyjuk a szemünket, egy kis idő múlva elkezdünk újra LÁTNI. Csak egészen másképp....Ez a sejtelem, mégpedig az ŐS-SEJT-ELEM világa. Amit ma intuíciónak nevezünk. Ja, hogy ilyenkor, az elcsendesedésben jönnek a felismerések, a ráérzések? Hogy ilyenkor tudatosodik bennünk, ha félre akarnak vezetni? Így már kezd érthetővé válni, hogy miért kellett a „sötétség” időszakát  félelemmel feltölteni és arra várni, hogy a „fény” megszülessen! Apropó: miért is „megváltás” a fény?? Amikor a fényben a felét se látjuk annak, amit a belső látásunk lehetővé tesz? A Fény a káprázat világa. A megtévesztésé. A fényben CSAKIS a földi szemünkkel tudunk tájékozódni. Akkor mennyit is érzékelünk valójában a világból? Akkor vajon miért is a „FÉNYT” isteníti a spiriutális világ?  Próbálna meg valaki állandó fényben élni!! Rövid úton elborulna és megzavarodna.... Gondolkodjunk....

E hétrétegű világban, mely a DUALITÁSra alapszik, egyensúly van. Vagy kellene, hogy legyen. "EGY-ÉN-SÚLY". Tehát az EGY-ÉN-t húzza ide a nehézségi erő, a SÚLY. Az EGY-ÉN egy. Azaz nem osztott. Egységben van. Nemtelen. A dualitás nem kétszereződés, hanem feleződés. Amikor két fél keresi egymást, akkor az EGY-ÉN-t keresik. Amikor egy nő befogad egy férfit, akkor a férfi (jó esetben) „hazatalál”. Megéli az egységélményt. Hol? A sötétben.. Az ÉLET mindig sötétben fogan. Legalábbis földi szemünk szerint. Sötétben érik meg. Egy magban, egy sejtben, az anyaméhben. Tehát?....Miért kell a sötétet manipulálni? Félelemmel feltölteni?

EGY-ÉRT-elemű: a zavarosban halászok érdekében. Ugyanis minden vallás és minden eszmerendszer (illesszen ide be bárki bármit, semmi különbség nincs), az őket követő egyének energiájából táplálkozik és tartja fent magát. Az önálló egyének ezért lehetnek csakis veszedelmesek... Mert ébresztenek és csökkentik a „tápértéket”...

Ad 4.

Elgondolkodott már valaki azon, hogy ha valaki démonokat lát, sötét és gonosz energiákat, vajon MIÉRT látja?? Eszébe jutott-e már valakinek, hogy ezek az ITT, a Földön látható energiák nem mások mint KIVETÜLÉSEK?? Mert egyébként ilyen nincs. Viszont vannak rosszindulatú gondolatok, melyek energiák, tehát „kirezegnek” a fejünkből és bizony összetalálkozhatnak más ilyen jellegű energiákkal. Mert bizony nem az ellentétek vonzzák egymást, hanem az azonos társul az azonossal. Ha elég nagy egy „összeverődött” csapat, akkor bizony „önálló életre” is képesek kelni és rátalálnak azokra, akik hasonló rezgésen működnek. Ha az ilyen illető rendelkezik „paraképességekkel” (melyeknek semmi köze a tiszta tudathoz és a tudatossághoz), akkor KÉPes látni képszerűen az energiákat. Na, ezek a „démonok”. Amelyek lehetnek feketék, barnák és általában rossz szaguk is van.

Mindennek természetesen duális világunkban megvan az ellenpárja is, amikor valaki ragyogó és tiszta szellemalakokat, netán angyalokat lát. Az is belőle vetül ki, és azért látja, mert ő maga is azon a szinten rezeg.

De egy LÉLEK vagy egy IGAZI angyal, sosem olyan, mint amilyennek mi itt programozott tudattal és földi szemmel elgondoljuk és látni akarjuk!

Ad 5.

A lélek olyan, mint egy sokemeletes ház. Amikor valamilyen oknál és szándéknál fogva ide leszületik a Föld életterébe, emberformát öltve, akkor nem a teljességét hozza le, hanem annak csak egy részét. És elfelejti, hogy ki is ő valójában. Ezért vágyakozunk mindig az EGY-élményre, mert zsigerileg érezzük, hogy „valamink hiányzik”. Amikor sorsát beteljesítve a lélek(rész) eltávozik, akkor visszatér arra az emeletre, ahonnan jött. Ott „leteszi”, amit megélt, aki volt, személyiségestől mindenestől és újra az „emeletes ház” része lesz. Aztán majd lehet, hogy legközelebb egy magasabb emeleti részről szeretne ide jönni és megélni valamit.

Amikor itt, egy „halottlátó” egy halottat megidéz, akkor nem tesz mást, mint az „emeleten lerakott lélekrész” információival lép kapcsolatba. De az az információ már „nem élő” – sem így, sem úgy. Tehát újra csak káprázat!! És általában, amit mond, vagy üzen, nem más, mint a SAJÁT BELSŐ ŐSSEJTELMÜNK kivetülése és megfogalmazódása, csak "szokás szerint" kívülről kapjuk meg a saját válaszainkat.

Tehát „több sebből vérzik” ez az egész halottkultusz, amit művelünk.

Az IGAZSÁG teljesen másutt van – és bizony, akik spiritulitással foglalkoznak, nekik sokkal nagyobb felelősséggel kellene viseltetni minden „szellemtéma” iránt és nem erősíteni az évszázadok, vagy évezredek óta mantrázott hazugságokat. Mert attól a hazugásg még hazugság marad, ha milliók ismétlik, és az igazság is igazság marad, ha csak egy ember mondja ki.

Kulcs: gondolkodás....